Emberek a zónában

Tizenhat éve annak, hogy a csernobili atomerőmű 4. számú blokkjának felrobbanása több mint százezer embert kényszerített otthona elhagyására, miközben tízezrek, közöttük gyerekek váltak gyógyíthatatlan betegekké. Mégis ma már közel ezren élnek ismét a „zónában”.
Az atomerőmű körüli 30 kilométeres körzetbe, a zónába mintegy 950, zömmel 60 év fölötti idős ember szivárgott vissza. Ők azok, akik képtelenek voltak hozzászokni új környezetükhöz, illetve egyszer s mindenkorra elszakadni a gyökereiktől, az emlékeiktől és mindattól, ami számukra az életet, létük értelmét jelentette.
Nincsenek könnyű helyzetben, hiszen szinte teljesen magukra vannak hagyatva. Bevallásuk szerint azonban mégis boldogok, noha gyermekeiket és más hozzátartozóikat évente legfeljebb egyszer-kétszer, általában a nagy ünnepek idején láthatják. Unokáikat pedig még ritkábban, mivel azokat csak úgy hozhatják el hozzájuk, ha valamiképpen belopják őket a zónába, ugyanis kiskorúaknak tilos az övezetben tartózkodniuk. Talán ezért is örülnek a zónában lakók minden látogatónak, így az oda érkező turistáknak is, akiknek az utazását egy kijevi turistairoda szervezi 150 dollár ellenében. A turisták minden olyan helyet, köztük az erőművet, a szarkofágot és a halott várost, Pripjatyot is útba ejtik, amelyek közvetlen kapcsolatban vannak az atomrobbanással. Az igazi élményt azonban kétségtelenül a zónában élő emberekkel való találkozás nyújtja számukra. Közöttük ugyanis jó néhány igazán színes egyéniség található. Például Sztepan apó, az egykori tehénpásztor, aki azzal köszönti az ünnepeket, hogy kerítését a volt birodalom tagköztársaságainak lobogóival díszíti. Azokra a községi tanács épületében tett szert közvetlenül a robbanást követően, és azóta sem hajlandó megválni tőlük. A kedvenc társalkodók közé tartozik a meglehetősen szabad szájú hölgyek között nyilvántartott Katyerina is, akinél az orvosok 47 éves korában rosszindulatú hasnyálmirigy-daganatott diagnosztizáltak, és azonnali operációt javasoltak. Ő azonban műtét helyett szült egy kislányt, Masát, aki ma már négyéves, és az orvosok szerint makkegészséges. Egyelőre ő az egyedüli gyermek az övezetben, de az ott élők szerint nem az utolsó, hiszen Katyerinán kívül mások is párjukra találtak már itt. A bölcs ember elsősorban azért jön az övezetbe, hogy élvezze a mérhetetlen nagy csendet, a nyugalmat és a szabadságot – jegyezte meg a negyvenes éveit taposó Jura a zónába látogató kijevi Fakti című napilap munkatársainak.
Nehéz megítélni, mekkora kockázatot vállalnak az ide érkezők. A statisztika szerint az utóbbi másfél évtizedben Ukrajnában a férfiak átlagéletkora majd öt, a nőké pedig két évvel csökkent. Nem kevésbé aggasztó a helyzet a gyerekek egészségi állapotát illetően, hiszen esetükben a betegségek előfordulása másfél évtized alatt megháromszorozódott. A legsúlyosabb egészségkárosodást annál a 130 ezer embernél mutatták ki a vizsgálatok, akiket közvetlenül a tragédia után vezényeltek az objektumhoz vagy a környékére, illetve akik részt vettek a felrobbant blokk fölé emelt szarkofág építésében. Azok egészsége, akik 1987 után kerültek Csernobil tágabb környezetébe – a számuk mintegy 470 ezer főre tehető –, a lényegesen kisebb sugárhatásnak köszönhetően sokkal kevésbé ad okot aggodalomra. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a csernobili atomerőmű bezárása egyben az ezzel kapcsolatos problémák, illetve következmények megszűnését jelentené. A radioaktív szennyeződés miatti sugárzásnak ugyanis 40 esztendő elteltével is lehetnek egészségkárosító hatásai, míg a különböző genetikai elváltozások 200 év múlva, 7–10 nemzedéken átívelve is jelentkezhetnek az utódoknál.
A tények ellenére mégis fölöttébb kockázatos lenne egyértelműen azt állítani, hogy a régióban élő lakosság egészségi állapotának romlását kizárólag az atomerőműben bekövetkezett robbanás váltotta ki. Nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagyni a szociális-gazdasági helyzetben bekövetkezett negatív változásokat sem, amelyek természetszerűen maguk után vonták a lakosság életszínvonalának drasztikus visszaesését, beleértve a táplálkozás, a pihenés, az orvosi ellátás feltételeinek romlását. Csak részben igazolódtak azok az állítások, illetve előrejelzések is, amelyek a különböző rákos megbetegedések rohamos terjedését vetítették előre, mivel a felmérések szerint számottevő növekedést csak a pajzsmirigyrák esetében regisztráltak. Ezzel együtt a kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a lehetséges következményeket valójában még mindig nem ismerjük pontosan. Következésképpen arra vonatkozóan is nehéz lenne valamiféle konkrét javaslatot tenni, hogy miképpen lehet, illetve lehet-e egyáltalán együtt élni Csernobil következményeivel az egészség jóvátehetetlen károsodása nélkül.