Ilyenkor, pünkösd táján a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb megmozdulása a székelyföldi Csíksomlyó kegyhelyén megtartott búcsú. Évről évre tíz- meg tízezrek kerekednek fel Erdély-szerte, de hívők seregei kelnek útra Magyarországról és a többi utódállam magyarlakta vidékeiről is. A katolikus liturgia szerinti Szűz Mária-ünnep azonban az utóbbi esztendőkben már nem csupán több százezer ember vallásos szertartása, hanem felekezetek feletti, ha úgy tetszik, nemzeti összejövetel is. Ha meggondoljuk, hogy a kontinens nyugati felén élő, fejlett gazdaságú és művelt íreknél máig milyen gyilkos indulatok feszülnek a katolikusok és protestánsok közt, micsoda szörnyű önpusztítással járt a száz évig tartó vallásháború a németek, franciák körében, miközben Erdélyben a reformáció XVI. századi forradalmi megjelenése sem okozott hasonló fel- és szembefordulást, belátható, milyen igaztalanul vádolnak mások bennünket „tudati elmaradottsággal”, türelmetlen „kelet-európaisággal”.
Magyarországnak a mohácsi csatavesztést követő megroppanása, a királyság területének szétszakadása után váratlanul megnőtt Erdély jelentősége. A kialakuló Erdély társadalmi, politikai sokszínűségét az éppen akkor kirobbant európai hitújítási mozgalom tovább tarkította. A reformáció hatása kétféle módon jelentkezett a kontinensen: egyes országok polgárai egyetemlegesen magukévá tették a lutheri vagy kálvini tanokat, más helyeken többségben maradtak a katolikusok, legfeljebb egy-egy országrész népe tért át az új hitre. Az utóbbi országokban a felekezeti viszály véres polgárháborúba torkollott. Erdélyben ezzel szemben az 1545. évi országgyűlés külön rendelkezett arról, hogy a protestánsok ne háborgassák a papokat, szerzeteseket hivatásuk gyakorlása közben; három évvel később a tordai gyűlés még nyomatékosabban intézkedett, hogy „maradjon meg a vallás ügye a most is fennálló állapotban, a prédikátorok a nekik kijelölt helyekről ne járhassanak prédikálni más helyre”. Ezzel az 1550-ben türelmi törvénnyé fejlesztett határozattal a tordai országgyűlésnek sikerült megteremtenie a már létező két felekezet általános és békés egymás mellett élését. Kisebb-nagyobb vallási villongások, ellenségeskedések ugyan elő-előfordultak, még néhány brutális eset is történt, de Erdély földje a vallásbéke szigete maradt a zaklatott Európában.
Luther Mártonnak a brassói Honterus városbíró közvetítésével elterjedt eszméi viharos gyorsasággal hódítottak a szászok körében, és néhány erdélyi főrend is áttért az ágostai hitre. 1556-ban, tizenegy évvel a német ajkúak után, a magyarok is megalapították evangélikus egyházukat. A reformáció népi irányzata, a kálvinizmus főleg a magyar városokban és a székelyföldi falvakban vert gyökeret, de nem gyengült meg a székelyek és magyarok katolikus hite sem annyira, hogy felbillent volna a kényes vallási egyensúly. Sőt, 1572-ben megválasztotta első püspökét az erdélyi román ortodox egyház is.
A török hódoltságon és a Bécsből kormányzott királyi Magyarországon túl, a kontinens Ázsiával határos végvidékén egy példásan türelmes társadalmi modell valósult meg, a gyakorlatban is, amely ötszáz esztendő múltával is működik.
Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé a Barátság vezetéken
