Könyvesház

Spionregény az apáról
Esterházy Péter „melléklete” a Harmonia caelestishez
Varga Klára

Két héttel az után, hogy Esterházy Péter a Harmonia caelestis kéziratát lezárta és átadta a kiadónak, megtudta, hogy édesapja, Esterházy Mátyás III/III-as ügynök volt. Két év alatt a Történeti Hivatalban szépen csöndben áttanulmányozta, kijegyzetelte apja 1957 márciusa és 1980 márciusa között keletkezett jelentéseit, majd a kimásolt szövegrészeket, amelyekhez annak idején megjegyzéseket fűzött, közel 300 oldalas regénnyé szőtte össze. A Javított kiadás című kötet – melynek alcíme: Melléklet a Harmonia caelestishez – kettős napló. Előszavában az író elmeséli, hogyan kapta kézhez a hivatalban jó ismerősétől az apja jelentéseit tartalmazó négy dossziét. Majd időrendben haladva megismerjük gr. Esterházy Mátyás ügynöki tevékenységének, mondhatni, karrierjének állomásait. Hogyan vonakodott jelenteni kezdetben, hogyan keresett kibúvókat, mennyire nem érzékelte eleinte, melyik információnak van megbízói számára értéke. Kiket súgott be, kiket kasztniztak be kifejezetten miatta.
Később a Csanádi fedőnevű ügynök belemelegszik a „munkába”, feladaton kívül is jelentget. Utóbb önkéntesként dolgozik, „pályája” végére az elhárításban veszik hasznát. Míg átzuhognak Esterházy Mátyás jelentésein a kádári évtizedek, s felvonulnak velük a kor jellegzetes figurái: 56-osok, bécsi emigránsok, besúgók, deklasszálódott arisztokraták, BM-es tisztek, munkanaplószerűen dátumozva megismerjük a dossziék feldolgozásának javarészt belső, fájdalmas, olykor morbid lelki történetét. Az író a jelentésekben olvasottakhoz és a hozzájuk fűzött jegyzeteihez passzítja emlékeit apjáról, saját magáról, a jelentések felidézte korról. A Harmonia caelestishez hasonlóan itt is erős kifejezésekkel minősíti apja cselekedeteit, de egy pillanatra sem tagadja meg őt. Nem vonja meg tőle feltétel nélküli szeretetét, sőt csodálatát. Így azonban a nyomdafestéket legkevésbé tűrő fordulatnak sincs fikarcnyi ereje sem. Minden fordítva van. Mint Esterházynál általában. Katarzisra, ha volt is, immár e lapok nyomán semmi esély.
Amit Esterházy a Javított kiadás című könyvében tudomásunkra adott, nem fikció, gr. Esterházy Mátyás valóban ügynök volt. Legalábbis az ember abban reménykedik, hogy az Esterházy nevet csak nem hurcolná meg az író pusztán valamiféle anyagi előnyökkel és vállveregetésekkel járó bohóctréfa okán. Esterházy Péter az évtizedek során különös öszvérműfajt talált ki magának: a fikció, a memoárirodalom és a dokumentumregény vagy -novella sajátos elegyét. Olyan csiki-csuki állapotot fejlesztett ki és konzervált ilyen módon, amelynek következtében a ténykezelés szempontjából sohasem elszámoltatható, viszont bármikor bezsebelheti a bátor igazságmondónak járó csinnadrattát s dicséretet. Ahogy ő maga is mondaná/írná: ögyes.
A Harmonia caelestis sem egyszerű fikció, az író nem történetet mesél, az apját meséli és vele saját magát, mindenét, ami ő. Hamvas Béla ír arról, hogy századunk vége felé már nem új meg új elméletekre van szükség, hanem a meglévő elméletek megvalósítására, az utak bejárására, hiteles, átvilágítható életekre. Mi a garancia arra, hogy Esterházy Péter a HC. megírása idején még semmiről sem tudott; hogy higgyünk a hivatásos igazmondónak, aki két éven át egy szó nélkül őrzi titkát, hallgat, hogy majd aztán nagy kiadói és média-zenebonával ezt a holmit hozza elő? Az írói, az emberi hitel kérdéséről van itt szó. Kiállni szemtől szembe, és egyszerűen csak elmondani, mi a helyzet. Hogy Esterházy Mátyás monumentális szobrának lába ujja agyagból van. Hogy sorry, de a HC. úgy, ahogy van, nem érvényes. Nem igaz. De nem boltolni, kereskedni, tervszerűen lapítani apa disznóságával. A bejelentés után a HC.-t viszszavenni, újraírni. Esetleg elégetni. Irodalombizniszre nagy ívben tenni.
A Javított kiadás című kötetben Esterházy többször megkérdezi, miért pont az ő édesapjáról derült ki, hogy III/III-as volt. Miért nem Nádasnak, Mészölynek vagy Kertésznek jutott osztályrészül ez a szép kövér, de keserves irodalmi konc. Miért nem azoknak volt ügynök az apjuk, akik tudnak írni. (Nemcsak mondatot. Bekezdést is.) Azért nem, mert nekik ilyen szituációra személy szerint nincsen szükségük. Ők tudták volna, ilyenkor mit kell csinálni. Nekik tehát nincs mit tanulniuk mindebből. Kár, hogy Esterházy viszont nem tudott saját magánál jobb lenni.
Amiről a Javított kiadás szól/szólhatna, annak a politikában, a közéletben kellett volna lejátszódnia az elmúlt 12 esztendőben. Azoknak, akik lefejezték a magyar értelmiséget, arisztokráciát, azoknak, akik mentálisan, anyagilag, egészségileg tönkretettek egy népet, őrületbe kergettek, megöltek embereket, bocsánatot kellett volna kérniük a többiektől. Azoknak pedig, akik mindebbe belerokkantak, lehetőségeiket, hazájukat, múltjuk darabjait, hozzátartozóikat, egészségüket elveszítették, meg kellett volna bocsátaniuk. Mivel a közéletben nem történt semmiféle katarzis e területen, így most is, ahogyan az előző érában, átcsúszott a teher az írók, közírók hátára. Az irodalom és a publicisztika azonban nem végezhet el hatékonyan efféle mozdulatokat a közélet helyett. Jó ízlésű író nem is képzel ilyesmit saját magáról. Még sok-sok eladott példányért sem. Esterházy Javított kiadásával az égvilágon semmi sincs elkapálva. Kínzóbb a hiányérzet, mint annak előtte. Növekszik az unalom is. Lám, megint azt kellene siratni, aki a többinek ártott, az áldozatoknak pedig ismét csak coki!
(Esterházy Péter: Javított kiadás. Magvető Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 1990 forint)


Ördöghúg és barackfiú
A japán kultúra alapjain
Bratka László
Eddig féltucatnyi japán mesegyűjtemény jelent meg magyarul. Az ötvennyolc rövid mesét tartalmazó válogatást Vihar Judit állította össze harminckilenc egyetemista tanítványának szemináriumi munkájából. A színvonalas kiállítású könyv a mesék magyar és japán szövegét is tartalmazza, segítséget nyújtva a japánul tanuló magyaroknak, egyszersmind a magyarul tanuló japánoknak.
A kötet megjeleníti a japán kultúra alapértékeit, -szokásait, -fogalmait, egyúttal a japán és a magyar mesevilágot is összehasonlíthatjuk. Legerősebb benyomásunk, hogy a kötetben szereplő mesék sokkal kisebb térben játszódnak, mint magyar rokonaik. Legtöbbször a mesehős faluja, a közeli hegy, a szomszéd település a cselekmény színtere, s ha távolabbi utazásra kerül sor, az reális földrajzi térben zajlik. A történetekben ábrázolt világ is sokkal praktikusabb, belterjesebb: csodás gyógyulás, meggazdagodás, a gondok megszűnése, a hétköznapok ideiglenesen megbomlott rendjének helyreállása – ezekkel a témákkal találkozhatunk a leggyakorabban.
„Látványosak” az állatok emberré változásáról szóló történetek. A japán kultúra alapjaihoz hozzátartozik a buddhizmus; a buddhista tanítás pedig úgy tartja, a rossz karma szerint élők állatként születnek újjá. Ezért szerepelhet annyi állat a történetekben, amelyeknek a hőse legtöbbször valamelyikük emberré változásával jut derék, szorgos férjhez vagy feleséghez. Több mesét olvashatunk, amelyek cselekménye arra épül, hogy az ördögök beszoknak a faluba; ők nem a kereszténység sátánjának „alkalmazottai”, hanem gyakran az emberhez hasonló, olykor butuska, rászedhető lények.
Egyes megállapítások szerint a groteszk és az abszurd a belterjes, „belakott” XIX. és XX. század jellegzetes esztétikai képviselője. Talán a japán mesékben ábrázolt világ belakottságáról tanúskodik az is, hogy Az ördöghúg című mese sémája megegyezik azzal a sémával, amelyet Danyiil Harmsznak, az orosz groteszk egyik legnagyobb alakjának Második szimfónia című „egypercesében” figyelhetünk meg. Mindkettőnek a mesélője egy adott ponton közli, hogy tulajdonképpen nem is azt a történetet akarja elmesélni, amelyet elkezdett, és ezt követően teljesen új történetbe kezd.
(Momotaró, a barackfiú. Válogatta Vihar Judit. Alfabéta Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 2470 forint)


Férfiváltozatok
Ingeborg Bachmann regénye
Tóth Erzsébet
Hogy éppen Ingeborg Bachmann regénye lesz az, amelynél kénytelen leszek olvasás közben többször is a nagyon szűkszavú fülhöz folyamodni, azt elképzelni sem tudtam. Szimultán című különös hangulatú novellagyűjteménye óta az író rajongója voltam, a Malina azonban zavarba ejtett. Egyáltalán, a regény terjedelemfüggő? Amit a fülszöveg regénynek nevez, költői próza inkább, s bár vannak benne párbeszédek is, én inkább lírai monológnak nevezném.
A női főszereplő – kinek neve nincs, egyszerűen csak „én”-nek neveztetik – őrlődik két férfi, Iván és Malina között, de még ez is csak akkor lenne igaz, ha klasszikus szerelmi háromszögtörténetről lenne szó – ám dehogy. Ha jól sejtem, Iván létezik egyedül, ő az, aki a boldogságot jelentette, s aki egyszer azt mondja: „Azért majd hívjuk egymást.” Ennyi elég egy történethez. Költő kell hozzá, s Ingeborg Bachmann költő a javából, hogy ebből regény szülessen, s a végén ott állhasson: „Gyilkosság történt.” Hogy ki gyilkolt itt és kit, fantáziánkra van bízva. Elmosódnak, összefonódnak, egymásba játszanak a férfi szereplők apától szeretőig, férjtől pszichiáterig. Egy férfi száz férfi, és ezer is csak egyetlen. Két férfi vagy egy? Töprengek a Malina olvasásakor, Iván és Malina nem ugyanaz a férfi más időben? Nem a szerelem válik biztonsággá később? Persze szerencsés esetben. Csak a biztonság nem vált még szerelemmé soha. És a szadista apa, aki válogatott kínzásokkal gyötri lányát? A történelem szörnyűségeiből mit foghatunk rá szegény – egyetlen? – apánkra?
„Apu, te rohadt, végeztem veled.” Emlékszünk Sylvia Plathra? De úgy tűnik, sem ő, sem Ingeborg Bachmann nem „végzett” az apával. A regénybeli apa anya is, szerető is, tetejébe még vérfertőző is a drága. Hagyjuk. Bécsben vagyunk egyébként is, Freud díványa nyöszörög alattunk, és az ősz mester szakálla simítja szakállas álmainkat. És akkor a húg-, fivérvariánsokról még nem szóltunk. A regény bőven soroltat ilyeneket is. Iván különben magyar, magyar kapcsolatról olvasni mindig szívet melengető, különösen ha ilyen snájdig fiú a magyar, mint ez az Iván, aki blazírt szerelmével úgy, de úgy gyötri szegény hősnőt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Iván a szerető, Malina a férj. Szerelem itt, az Ungargasse 6.-ban, biztonság ott, az Ungargasse 9.-ben. Még az utcából se kell kisétálni. Kívánnék magamnak is valami ilyet. Kaland és biztonság kell nekünk, de lehetőleg egyszerre, több személyben. Különben pedig minden apa gyilkos. Másrészt mi másból vagyunk mi is, mint apából? No meg azért anyából is. Nemde?
Ingeborg Bachmann különleges, ínyenceknek való falat az irodalmat habzsolók asztalán, de a Malinához nem mindennapi türelem és ráérzés szükségeltetik, egyébként könnyen megfekszi a gyomrot.
<iy(Ingeborg Bachmann: Malina. Ford.: Pete Nóra. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2002. Ára:1900 forint)

A Helikon Könyvesház sikerlistája
Szépirodalom
1. Esterházy Péter: Javított kiadás – Magvető Kiadó 1990 Ft
2. Závada Pál: Milota – Magvető Kiadó 2990 Ft
3. Lénárd Sándor: Völgy a világ végén – Magvető Kiadó 1690 Ft
4. Rilke, Rainer Maria: Malte Laurids Brigge feljegyzései – Fekete Sas Kiadó 3360 Ft
5. Pressburger, Giorgio & Nicola: Nyolcadik kerületi történetek – Múlt és Jövő Kiadó 1650 Ft
6. Chevalier, Tracy: Hulló angyalok – Geopen Kiadó 1890 Ft

Ismeretterjesztő
1. Renck, Jean-Luc: A macska – Vince Kiadó 3595 Ft
2. Varga Vera: Az üveg jelentése – Helikon Kiadó 6900 Ft
3. Várhegyi Éva: Bankvilág Magyarországon – Helikon Kiadó 2900 Ft
4. Fiumei úti sírkert – Nemzeti Kegyeleti Bizottság 4990 Ft