Lélekben együtt

Sokadik éve már, hogy a világ minden tájáról érkeznek magyar keresztények Csíksomlyóra. A pünkösdi búcsú a legnagyobb magyar zarándokhely: tucatnyi kilométereket átgyalogló, csengettyűs keresztalják, messzi földekről érkező kirándulóbuszok és politikusokat szállító luxusautók érkeznek a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumhoz, hogy aztán onnan mindenki gyalog, egyszerű emberként zarándokoljon előbb a somlyói kegytemplomban lévő Szűzanya-szoborhoz, majd felkapaszkodjon a Somlyó hegyére a Hármashalom-oltárhoz meghallgatni a szentmisét. Sokan a hegyen töltik az éjszakát is abban a reményben, hogy az imák és a hosszú virrasztás után a felkelő napban megpillanthatják azt, ami racionális világunkban sokaknak értelmezhetetlen: az isteni kegyelmet.
Idén először mottót is választottak a zarándoklatnak. Pál apostolnak az effezusiakhoz írt levelében található gondolat túlmutat a búcsún és az országhatárokon: „Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet.”
A lelki vigasz a legjobbkor jön az erdélyi magyarságnak, hiszen nem túlzás azt állítani, hogy a legutóbbi anyaországi választás eredménye sokkolta őket. Nem titok, hogy a határon túliak döntő többsége konzervatív beállítottságú, népben és nemzetben gondolkodik. A balliberális oldal iránti kezdeti aggályaikat igazolta az 1994–98 közötti ciklus, így nem csoda, hogy ennek végén óriási lelkesedéssel fogadták a jobboldal győzelmét. Úgy érezték, hosszú évtizedes mellőzöttségük ért véget az előző négy évben, ám most könnyen megszakadhat ez a pozitív folyamat. A Hármashalom-oltár előtt imádkozó több százezer ember azért is könyörgött a Szűzanyához szombaton, hogy ne legyenek újra lelki-szellemi korlátok magyar és magyar között.
Csíksomlyó népe (székely ruhás öregek, népviseletbe öltözött csángók, hitüket kereső fiatalok, nemzetben gondolkodó magyar zarándokok, kíváncsiak és reménykedők, rokkantak és egészségesek) nem a csinnadrattát, a nagy szavakat, a hangzatos ígéreteket követve érkezett ide, hanem a halk szavú Szűzanya hívására.
Aki soha nem járt még itt, annak hiába a szavak arról, mit is jelent ez a zarándoklat. Nincs rá ésszerű magyarázat, hogy mi vagy ki vonzza ide a más vallásúakat, nem lehet megfogalmazni azt az érzést, ami szétárad a hegyet ellepő tömegben. Ha mindenáron meg akarjuk fogalmazni, valahol az összetartozás, a nemzeti egység és a hit megtartóereje fogalmainak táján kell keresgélnünk a szavakat.
Felemelő érzés háromszázezer ember csöndjében hallani a fenyőerdők májusi zsongását, aztán közösen énekelni a Boldogasszony anyánkat azokkal a csángókkal, akiknek ma is küzdeniük kell az anyanyelvükért.
Idén is – akárcsak az utóbbi években mindannyiszor – alázattal és imára kulcsolt kézzel jöttek az anyaország leköszönő kormányának vezető képviselői is, hogy egyszerű zarándokként a Szűzanya közbenjárását kérjék hétköznapjaikhoz. A mise végén hiába fürkésztem a dombról leereszkedő embertömeget: a rövidesen hivatalba lépő új magyar kormány tagjai közül egy sem volt közöttük.
Ők biztosan máshol ünnepeltek.