Egymáshoz kötve

Az Egyesült Államok felelősségét és szerepének jelentőségét senki sem vonhatja kétségbe a jelenlegi világrendben. A terrorizmus elleni harc, a globalizáció, a NATO vagy a szegénység kezelése: mind-mind nagyrészt a washingtoni politikától függ. Ezekről kérdeztük az amerikai külügyminisztérium minap Budapesten járt, európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettesét, Heather Conleyt.

Az Egyesült Államok szemszögéből nézve mi áll a NATO-bővítés következő körének szorgalmazása mögött? Egyes vélemények szerint a Közép-Ázsia, a Kaukázus és a Fekete-tenger irányába mutató geostratégiai érdekek fokozzák Románia és Bulgária bekerülésének esélyeit.
– A NATO-bővítéssel kapcsolatos amerikai elképzelést hűen tükrözte Bush elnök tavaly júniusi varsói beszéde, amelyben békében élő, megosztottság nélküli Európát vázolt fel, s ebben az új tagok felvételének nagy szerepe lehet. Szeptember 11. megerősítette ezt az elképzelést, hiszen nem lehet elegendő szövetségesünk a terrorizmus elleni háborúban. Bár a terrortámadások után sokan megkérdőjelezték a NATO jelentőségét, véleményem szerint ettől csak fokozódott a közös biztonság és az értékek védelmében betöltött szerepe. A tagjelöltekről szólva fontos leszögezni, hogy egyéni érdemeik alapján lesznek elbírálva. Bizonyítaniuk kell mind a tizenkilenc jelenlegi tagország számára, hogy hozzájárulnak a közös erőfeszítésekhez, továbbá azt is, hogy gazdasági és politikai reformjaik visszafordíthatatlanok. Románia és Bulgária kiemelkedő katonai segítséget nyújtott számunkra szeptember 11. után: lehetővé tették az amerikai egységek állomásoztatását. Románia maga is küldött csapatokat az afganisztáni hadszíntérre. Közép-Ázsia és a Kaukázus tekintetében bebizonyosodott, hogy a Partnerség a békéért, a PfP-program milyen kitűnő eszköz a közös biztonság garantálásában. Reménykedünk, hogy a prágai csúcsot követően tovább erősíthetjük a PfP tevékenységét.
– Sokak szerint a prágai csúcs a szövetség katonai képességeinek korszerűsítéséről is szól majd. Elképzelhető, hogy az előző bővítési kör tapasztalatai nyomán ilyen irányban módosulnak a pályázókkal szembeni kritériumok is?
– Az esedékes és az előző bővítés között alapvető különbség, hogy a jelenlegi pályázók számára rendelkezésre áll a tagsági cselekvési terv, a MAP, amelynek szükségességéről az 1999-es washingtoni csúcs határozott. Ez segít a jelölteknek, hogy felkészülésüket tervszerűen, a megfelelő területekre koncentrálják. A bővítés során a képességek valóban nagy súllyal esnek latba. A minap Brüsszelben Rumsfeld védelmi miniszter is arról beszélt szövetséges kollégáinak, hogy milyen fontos fokozni a védelmi költségvetést. Erőfeszítéseket kell tenni a biztonságos hírközlés, a nagy pontosságú fegyverek és a stratégiai légi szállítás biztosítása érdekében. Ezeknek rendkívüli jelentőségük van a XXI. század hadviselésében. A mi törvényhozásunk, képviselőink és szenátoraink ennek megfelelően azt fogják kérdezni a jelöltektől, hogy milyen hozománnyal érkeznek a szövetségbe. Biztosak akarnak lenni abban, hogy a tagságra pályázók nemcsak a hasznát élvezik a biztonsági rendszernek, hanem hozzá is járulnak a közös erőfeszítésekhez. Ahogy az új tagok közül Csehország mutat példát a kémiai és biológiai védelmi alakulataival.
– Miként látja a NATO és Oroszország új, intézményes formába öntött kapcsolatait? Igaz, hogy a párbeszéd javulása mögött elsősorban az amerikai–orosz kapcsolatok intenzívebbé válása áll? Nem lehet, hogy az Egyesült Államok, megunva európai szövetségeseinek húzódozását, inkább a nehéz időket élő, de fontos katonai képességekkel és felbecsülhetetlen geostratégiai jelentőséggel bíró Oroszországhoz fordult a terrorizmus elleni harc támogatása érdekében?
– Úgy gondolom, az európai és az orosz kapcsolat nem áll szemben egymással. Szoros együttműködést folytatunk a jövőben is európai szövetségeseinkkel, és ezt nem befolyásolja az amerikai–orosz kétoldalú kapcsolatok alakulása vagy az új NATO–orosz tanács működése. Véleményünk szerint a NATO a világ legfontosabb szövetsége, és ennek tudatában alakítjuk politikánkat. Az amerikai–orosz kétoldalú kapcsolatok rendkívül jók, és ezt nemcsak a két elnök, hanem a két külügyminiszter, Colin Powell és Igor Ivanov közti szoros személyes kapcsolat is alátámasztja. Mivel a korábbi NATO–orosz állandó tanács működési rendje mindkét oldalon folyamatos frusztrációhoz vezetett, úgy döntöttünk, hogy az együttműködés rugalmasabbá tétele érdekében szükséges új formát adni a kapcsolatoknak. A múlt hónapi római találkozótól kezdve bizonyos területeken közös döntéshozatalra lesz lehetőség. Bár az európai sajtó sokszor azt sugallta, hogy az amerikai–európai együttműködést beárnyékolja az amerikai–orosz kapcsolatok javulása, úgy vélem, ez az állítás téves. Az amerikai kormányzat folytatja hagyományos együttműködését európai barátaival. Ennek megfelelően örömmel figyeljük Oroszország és az Európai Unió javuló partnerségi viszonyát, és nem foglalkozunk azzal, hogy versenyeztessük kettőjüket.
– Szeptember 11-ét megelőzően az Egyesült Államok kritikus hangot ütött meg Oroszország csecsenföldi háborújával kapcsolatban, amelyet a moszkvai hivatalos szervek már korábban terrorellenes harcnak hívtak. Éles kritikák érték az orosz demokratikus reform lassúságát, a sajtószabadság korlátozását is. Oroszország terrorellenes szerepe következtében mintha megszűntek volna ezek a vádak.
– Bush elnök legutóbbi oroszországi látogatása során őszinte megbeszéléseket folytatott Putyin elnökkel. Olyan kényes témák is napirendre kerültek, mint a katonai együttműködés Iránnal, a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása vagy éppen az orosz média szabadsága, illetve Csecsenföld. Bush elnök nem hagyott kétséget afelől, hogy a csecsenföldi helyzetnek nincs katonai, csak politikai megoldása. A megbeszélések tovább folynak, akár kétoldalú tárgyalások keretében, akár az EBESZ-en vagy más nemzetközi szerveken keresztül. A problematikus kérdéseket nem söpörhetjük szőnyeg alá pusztán azért, mert folyik a terrorizmus elleni hadjárat.
– Sok értelmiségi vonja kétségbe, hogy a terrorizmus elleni harcot kellően megfontolt okokból indították-e. Számosan hiányolták, hogy Washingtonban nem tették fel a kérdést: miért kellett elszenvednünk ezt a merényletet? Mintha nem foglalkoztak volna a terror gyökereivel, a világméretű szegénységgel, a népek elnyomásával. Nem lenne szükség az amerikai külpolitika felülvizsgálatára a terrorizmus gyökereinek feltárása, orvoslása érdekében?
– Valóban roppant nehéz megválaszolni a kérdést, hogy miért gyilkoltak meg háromezer ártatlan civilt, miért gyűlölik a civilizációt. Sokan értekeztek a terrorizmus és a szegénység összefüggéseiről, ám nem szabad elfelejteni, hogy a háttérben multimilliomosok állnak, akik ahelyett, hogy segítették volna Afganisztán szegényeit, inkább terroristakiképző táborokat létesítettek ott. Bush elnök nemrég bejelentette, hogy az Egyesült Államok bővíti a szegény országoknak nyújtott segélyprogramokat. Rendkívül fontos ugyanakkor, hogy ezekkel a segélyekkel el tudjanak számolni, továbbá a megfelelő helyre érkezzenek, ne vesszenek el a korrupció útvesztőiben. Mindent megteszünk a világ szegényeinek segítéséért, ám nem szabad közvetlen összefüggést feltételezni a szegénység és az Al-Kaida, illetve e terrorszervezet létrejöttének motivációi között.
– Válaszából úgy tűnik, az Egyesült Államok nem hiszi, hogy a részéről hosszabb távon elkövetett hibák vezettek az ellene irányuló terrortámadásokhoz.
– Semmiképpen sem. Hogyan is lenne ennek köze több ezer ártatlan ember halálához?!
– Nem lehet vitás, hogy a terrortámadás elítélendő, de tényleg csak arról lenne szó, hogy Oszama bin Laden gyűlöli az Egyesült Államokat és a nyugati civilizációt?
– Úgy gondolom, a támadások abban gyökereznek, hogy Oszama bin Laden és az Al-Kaida gyűlöli a szabadságszerető embereket. Ne feledjük, mozlimok is életüket vesztették a Világkereskedelmi Központban. Nem hiszem, hogy az amerikai külpolitikát lehetne felelőssé tenni a gyűlölet szításáért. Az Al-Kaida bárhol és bárki ellen képes támadásra, Tanzániában, Nairobiban vagy Jemenben. Minden alkalmat megragad, hogy csapást mérjen a szabadságszerető népekre. Ezzel a demokráciák nem élhetnek együtt.
– Az afganisztáni válaszcsapás előtt úgy tűnt, hogy maga az elnök is gesztusokat igyekszik tenni a palesztinok irányában, akiknek a problémáit sokan összekötik a globális terrorizmussal. Nem gondolja, hogy a palesztin–izraeli viszony kicsiben modellje lehet az Amerika által meghirdetett terrorizmusellenes harcnak?
– Az amerikai elnök világosan kijelentette, hogy ez a hadjárat nem az afgán nép, hanem az Al-Kaida és az annak tagjait bújtató tálibok ellen folyik. Mindenki olyan kapcsolatot találhat a két kérdés között, amilyet akar, de mi úgy gondoljuk, hogy nincs közvetlen összefüggés a Közel-Kelet problémája és a terrorellenes harc között.
– Úgy tűnik, az amerikai adminisztráció változásokat akar a közigazgatásban és az államapparátusban, hogy jobban meg tudjon felelni a terrorizmus kihívásainak. Sokakban felmerül a kérdés: engedni kell a demokráciából az így elérhető fokozott biztonság kedvéért?
– Valóban nagy kérdés, hogy a biztonságunk szavatolása mellett miként tudjuk megőrizni alkotmányos erényeinket. Mindenkit biztosíthatunk afelől, hogy nem fog sérülni az amerikai alkotmány szellemisége.
– Az Egyesült Államok új közép-európai szövetségeseként mit érzünk majd a változásokból? Módosul például a beutazások rendszere, a vízumügyintézés?
– A jelenleg érvényes eljárásokat felülvizsgálják. Mindent megteszünk azért, hogy a minimálisra csökkentsük az Egyesült Államokba utazók megpróbáltatásait. Igyekszünk óvatosan eljárni a nemkívánatos elemek kiszűrésekor, ám abban biztos vagyok, hogy az elkövetkező időszakban nem tudunk könnyíteni a jelenlegi megszorításokon.
– Vajon a globalizáció technológiai, társadalmi és gazdasági hatásai nem kérdőjelezhetik meg az olyan, hagyományos értelemben vett hatalmak jelentőségét, mint az Egyesült Államok?
– Úgy gondolom, hogy a globalizáció elsősorban az egymásrautaltságot fokozza. Még jobban egymáshoz vagyunk kötve a diplomácia, a kereskedelem, a gazdaság terén. Ha válság van Törökországban vagy Argentínában, mindenhol megérződik a hatása. Most már nem lehet elszigetelni egy-egy országot.