Lúdtalpasok, gerincesek

A Moszkva téren egy cigány ember lúdtalpbetétet árult. A lépcső tetején állt cimborájával. Az paprikát kínált kurjongatva, ő kicsit halkabban a betéteket. Két pár volt a készlet, mind kisebb méretűek és vadonatújak. A gyereké lehetett? Vagy az asszonynak írta fel az ortopéd orvos?
Ha lúdtalpbetétet látok, kérdések rohannak meg, amikre sose tudok válaszolni. Most másként történt.
A Várfok utcánál jártam, mikor ráébredtem, hogy a cigány ember micsoda értékes portékát kínált. A lúdtalp ugyanis sok baj okozója. Nemcsak a járás lesz tőle csámpás, de sokszor belesajog a derék is. Márpedig a derékfájás kutya dolog. Erre a nyavalyára egész gyógyipar épül: fürdőket terveznek, masszőröket képeznek, hajadonok gyógytornáztatnak, s még az irodalomra is hatással van. A Nobel-díjas Hesse kisregényt szentelt ilyetén szenvedéseinek: Fürdővendég címmel magyarul is olvashat róluk a nagyérdemű. És ott van Csehov, aki szintén kaphatott fürdőbeutalót, hiszen e nélkül aligha írhatta volna meg A kutyás hölgyet.
Derékfájás esetén a doktorok rögtön a gerincet kezdik vizsgálni. Nyomkodják, tapogatják, a pácienst arra biztatják, hajoljon előre, aztán hátra, ami persze csak mérsékelten sikerül. De még ezek után se mondanak semmit, csak hümmögnek, leülnek az íróasztalhoz, majd felállnak, és drámai hangon műtétet javasolnak. Előrehaladott porckorongsérv, közlik a diagnózist, és már írják is a sebész kolléga nevét, címét.
A vidéki doktorok nem ilyen hirtelenek. Sok mindent láttak már, és tudják, van egyszerűbb megoldás is. A derékfájóstól már a harmadik percben megkérdik: visel-e lúdtalpbetétet? Magáról a lúdtalpról az ilyen orvosnak nem kell faggatózni. Ahogy belép a páciens, látja a testtartásból, a cipőjének vásottságából, és főleg abból, ahogy a beteg a székre zökken.
A gerinc rendellenességei főleg tartáshibákból alakulnak ki, mondja a körorvos. Azt már nem teszi hozzá, hogy a tartáshibák szorosan összefüggnek a jellemmel. Talán azért hallgat erről, mert mindenki tudja: a sunyi ember testtartása egészen más, mint az őszintéé, s a kapzsi is másként tartja magát, mint az adakozó. Ha mindezeket összevetjük, egyértelművé válik, hogy a gerinc és a gerincesség fogalma közel vannak egymáshoz, olyannyira, hogy szinte egymásból következnek.
Mi derül ki ebből? Az, hogy a lúdtalpbetét korunk hallatlanul fontos kelléke, és a Moszkva téri cigány ember jól ráérzett, mekkora szükség van rá az új évezred kezdetén. Ezért mi neki nagy hálával tartozunk, hiszen nyilvánvaló, hogy családjától vonta meg ezt a kedvezményes gyógyeszközt.
Csak az a kár, hogy a helyet rosszul választotta meg.
A Köztársaság téren kéne őket kínálgatnia.