Tévedések végjátéka

Tisztelt Szabó Zoltán úr!
Íme megkövettük önt. Ha téved az ember – és most sajnálatos módon tényleg ez történt –, azt be kell vallani. A helyreigazításhoz tartozik azonban az is, hogy pontosan mit is mondott a parlamentben 1999. szeptember 7-én egy miniszteri válasz elutasításakor a teremben elhangzottakról készült, az Interneten bárki által elérhető jegyzőköny tanúsága szerint. Mint emlékezetes, Szili Katalin elnök így szólt: – A képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszát.
A jegyzőkönyv ekként folytatódik: (A teremben nem hallható, de a hangfelvételen felismerhető –: dr. Szabó Zoltán: B…za meg! K…va é…!).
Ezt a mondatot kellett volna idéznünk öntől. Bár a szövegből nem ítélhető meg pontosan, hogy „negatív kontextusban” említette volna valamelyi politikai ellenfelének az édesanyját, sőt még az sem, hogy e szavak elhangzásakor az elnöklő Szili Katalinra vagy az önnek nem tetsző választ adó Pintér Sándor belügyminiszterre gondolt akkor, ám az leszögezhető, hogy a stílus ez esetben elnyomta a nemes gondolatot. (Itt nem a beszéd logopédiai eszközökkel kezelhető formai elemeire gondolok.) Dicséretes és elismerésre méltó, hogy még aznap este közölte az egyik hírtelevízió: ön elnézést kér azért, amit mondott. Az is figyelemre méltó, hogy akkor nem mondott le. És az is érdekes, hogy az említett július elsejei cikkünk önre vonatkozó bekezdésében szereplő ennél jóval fontosabb feltételezést: amely azt sugallja, hogy (nem idézem pontosan) ön lesz az új kultuszminiszter, nem cáfolta. Ha minden hozzánk hasonló gondolkodású ember örömére tévednénk, már most elnézést kérünk, így megspórolhatja a következő helyreigazítási kérelmet. Ha már a vélhető és lehetséges, sőt megvalósult tévedésekről, valamint az elnézést kérésről beszélünk, más izgalmas és a társadalomnak legalább a felét érdeklő gondolatok berzenkednek fel az újságíró fejében. Az Országgyűlés legutóbbi ülésén (nem szó szerint idézem) egy képviselői felvetésre elmondta, hogy eddig már háromszor követték meg a társadalmat az önök elődpártja, az MSZMP által elkövetett (nem emlékszem pontosan) mikért. Biztosak lehetünk abban – hiszen ön mondta –, hogy ez valóban így volt. A penitenciáról viszont egyetlen szót sem szólt. Nem azt akarja az a másik oldalon álló minimum ötmillió ember, hogy egyenként elmondjanak ötven miatyánkot vagy száz Üdvözlégy, Máriát. Isten ments! Inkább vallják be végre az elődök és az önök összes tévedését, adják ki legalább annnyi kötetben, mint annak idején a Lenin-összest, majd mind a 130, az önök soraiban ülő volt MSZMP-taggal együtt vonuljanak el a pusztába, és maradjanak is ott! Ezt elnéznénk, hiszen akkor szép lassan kialakulhatnának egy valódi szocdem párt körvonalai.
Természetesen az említett könyvsorozatba ön is bekerülhetne, és kifejthetné, hogy vajon tévedett-e, amikor 1977-ben huszonkét éves egyetemistaként belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. Érdekelné az említett milliókat az is, hogy ezt önként vagy kényszerítő eszközök hatására tette-e. Elmondhatná, hogy tévedett-e, amikor rá hat évre az akkori Kommunista – és nem katolikus – Ifjúsági Szövetség (KISZ) Központi Bizottságának osztályvezető-helyettese lett. Ecsetelhetné karrierjének ezen három szép évét is, feltételezhetően innák a szavait a mostanra MSZP-vé fejlődött pártjának ifjú szocialistái.
Kifejthetné azt is, hogy az ELTE természettudományi karán matematikus oklevelet szerző, később az analízis tanszéken oktató, politikussá fejlődött elvtárstól elvárható a többek szerint önre is jellemző technokrata gondolkodásmód. Elmondhatná, hogy ez tévedés, hiszen ön egy talpig érző szívű, kellemes vitapartner, akit minden másképpen gondolkodó szeretve tisztel kellemes modoráért. Megemlékezhetne arról is, mi vezette arra, hogy 1989 októberében belépjen a Magyar Szocialista Pártba. Nem volt-e tévedés egy olyan szerveződés mellé állni, amely idén egy olyan miniszterelnök mellett tette le a voksot, akit éppen akkor (1977-ben) léptettek elő (szigorúan titkos módon) főhadnaggyá, amikor ön csatlakozott az MSZMP-hez? Az is izgathatja az embereket, hogyan élte meg azt a korszakot, amelyben 1995. március 15-től 1998. július 7-ig a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára volt. Miként vészelte át a két szabad demokata miniszter által vezetett tárcánál a mai napig is befejezetlenül álló, 300 millió forintos lenyúlásról szóló Ok-tat-ügyet vagy a Korona kiadó esetét a miniszterrel. Vajon nem tartotta-e tévedésnek a világbanki ügyek intézésében segédkező Steve Benkő havi egymillió-kettőszázezer forintos fizetését? Írhatna későbbi, erzsébetvárosi polgármesteri ténykedéséről is, mert arról sajnos nem tudunk semmit.
(Az adatokat a 2002 májusában kiadott Választási füzetek 87. számának 187. oldalán találtam meg.)
Kedves Képviselő úr! Félre ne értsen, nem kívánom sem a szakértelmét, sem a saját pártjához való pozitív hozzáállását kétségbe vonni. Még arra sem vagyok kíváncsi, hogy az eddigi sikertörténete most miért nem hozott önnek valamilyen komolyabb funkciót a hatalmi pozíciók elosztásakor (eddig – a szerk. megj.). Arra azonban kíváncsi vagyok, hogyan vezetett ez a fényes életpálya egy ekkora káromkodáshoz. Hanczár János
***
Helyreigazítás
Lapjuk júliusi 1-i számának 7. oldalán „S a függöny legörnyed” című Hanczár János tollából származó publicisztika személyemet érintő bekezdésében a következő mondat olvasható:
„Arról a Szabó Zoltánról van szó, aki a parlamenti üléseken előszeretettel nevezi prostituáltnak ellenfelei édesanyját…”
Nyolcévi képviselői munkámra visszatekintve egyetlen esetre sem emlékszem, amikor bármely politikai ellenfelem édesanyját negatív kontextusban említettem volna meg, arra pedig különösen nem, hogy akár egyiküket is a legősibb mesterség gyakorlásával vádoltam volna. Amennyiben igazgató-főszerkesztő úr nem tud hiteles parlamenti jegyzőkönyv-másolatot bemutatni azt igazolandó, hogy ez mégis megtörtént, a Polgári Törvénykönyvről szóló – többször módosított – 1959. évi IV. törvény 79. § alapján kérem, hogy lapjában 8 napon belül, ugyanazon a helyen az alábbi szövegű helyreigazítást közölni szíveskedjék:
„Lapunk július 1-jei számában valótlanul híreszteltük, hogy dr. Szabó Zoltán országgyűlési képviselő (MSZP) parlamenti ülésen valaha is prostituáltnak nevezte volna bármely politikai ellenfele édesanyját. A valótlan tényközlésért a képviselő úr elnézését kérjük.”
Fenti szöveg első mondatához ragaszkodom. A második közlésére az idézett törvényi hely értelmében önök nem kötelezhetőek, de úgy gondolom, egy olyan európai, konzervatív lap részéről, amilyennek önök saját magukat tekintik, a minimum, hogy ha valakinek a jó hírnevét valótlan tény híresztelésével megsérti, akkor azért nyilvánosan elnézést kért. Természetesen, amennyiben igazgató-főszerkesztő úr másképpen vélekedik, a második mondatot hagyja el.
Tájékoztatom, hogy amennyiben levelem kézhezvételétől számított 8 napon belül a helyreigazítás nem jelenik meg, helyreigazítás iránti igényem érvényesítésére polgári peres eljárást kezdeményezek.
Budapest: 2002. 07. 03.