Tisztelt Szerkesztőség!

Kovács a washingtoni magyarok előtt
Csak sajnálni tudom azokat, akik hétfő este nem ültek mellettem a washingtoni követségen Kovács László pártvezér és külügyminiszter beszámolóján, ahol a washingtoni magyarságnak megadatott az a nagy megtiszteltetés, hogy két óran át, mint a vízfolyás hazudjanak a szemébe.
Az egyik válaszából megtudtuk, hogy ideológiailag már ’72–73-ban áttért az igazi, nyugat-európai mintájú szociáldemokráciára és piacgazdaságra (!), és mindezt a pártközpontban nyíltan hirdette a kollégáinak. Aztán az egyik 56-os kérdező által idézett munkásmozgalmi dalra azt mondta, hogy sohasem hallotta, mi több, az is kiderült, hogy még csak nem is tudja, hogy a nagykövete, Jeszenszky Géza éppen hol tartózkodott az adott pillanatban, mert hogy a teremben nem volt, azt mindenki látta. Számomra azért a legnagyobb meglepetést az a felismerés jelentette, hogy ennek az úrnak megvan az a szokatlan adottsága, hogy a szájából, bár ritkán, de néha azért elhangzó igazságok legalább olyan megrázóak tudnak lenni, mint a hazugságok vagy féligazságok. A különbség csak annyi, hogy az egyik felidegesít és felkavar, a másiktól meg elhűlök.
Valahogy szóba került az útépítés ügye is. Hogyan, arra fogadom, senki sem emlékszik, mert senki sem kérdezett rá, a pártvezér a gyakori, hosszú és kiszámíthatatlan Fidesz-gyalázásai alkalmával csakúgy kitért rá és nagyjából a következőket mondta: nem arról van itt szó, hogy pályáztatás nélkül akarnak munkákat juttatni a pártközeli cégeknek (ez szerintem hazugság), hanem tisztán politikai akcióról van szó, amelynek a célja nem más, mint a Fidesznek és a Vegyépszernek a további lejáratása. Mi több, mint kiderült, eszük ágában sem volt a Vegyépszertől elvett szerződést annak a zárt meghívásos pályázaton nyertes cégnek (amelynek a nevére most nem emlékszem) adni, mert csak egy trükk volt az egész, hogy olyan számokat csaljanak ki, amelyekkel a Fideszt tovább lehet szapulni. Ezt így kimondta! Már akkor, ott az villant az eszembe, hogy ez önmagáért beszél és meggyőződésem, hogy becsületes ember szemében ez őket minősíti. De hogy állnak hozzá ezek az „új” cégek, nem érzik magukat becsapva? Itt, az Államokban az a cég, amelynek dolgozom, és az ezelőtti is, kizárólag állami szerződésekből él és tudom, itt hogy megy az ilyesmi.
A vesztes cég vagy cégek pályázatát bizalmasan kell kezelni, ellenkező esetben a cég érdekei károsulnak és kártérítésért bírósághoz fordulnak, ez meg kinek hiányzik? Tehát ebben az esetben nem csak a Vegyépszer érdekei serültek, de a Strabag–Hídépítő–Betonút–Egri Útépítő cégeké is, hiszen Kovács kijelentése szerint ezek sem fogják megkapni ezt a munkát. Mindez semmiben sem mond ellent annak, amit D. Horváth Gábor írt szerdai vezércikkében (Mondj egy számot!), csak tovább súlyosbítja azt az amúgy is negatív benyomást, amelyet oly sikeresen keltenek magukról. Persze világos, hogy hazugság az egész és egyik botrányból botlanak a másikba, de ezzel együtt meglepőnek tartom, hogy valaki úgy hazudjon, hogy azzal rosszabb fénybe állítsa be magát, mint előtte. A washingtoni magyarságnak pedig javára legyen mondva, hogy bár kulturáltan viselkedtünk, de szinte az öszszes kérdés kemény és releváns volt. Kovács beszámolója pedig a máskor mindenkinek kijáró minimális udvariassági taps nélkül ért véget, mi több, arra sem emlékszem, hogy bárki kezet fogott volna vele. Egyedül azt sajnálom, hogy nem vettem fel az elhangzottakat, mert ilyen politikai produkcióban még nem volt részem! Nagy Zsolt, Washington

Medgyessynek mennie kellene
Július 4-én állampolgárok kisebb-nagyobb csoportjai törvénytelen „polgári engedetlenségi” megmozdulást rendeztek Budapesten. Figyelembe kell venni, hogy végső elkeseredés vezette az embereket egy Duna-híd blokád alá vételére, majd a Kossuth téren és másutt a békés tüntetéshez. Mi okozta ezt a végső elkeseredést? Egyszerűen az, hogy a kommunisták utódpártjából és a velük cinkos szabad demokrata kisebbségből alakított új kormány parlamenti többsége elutasított minden tisztességes kérelmet az országgyűlési választások szavazatainak újbóli megszámolására. Fokozta a felháborodást, hogy kiderült a miniszterelnökről korábbi titkosszolgálati múltja, majd olyan rendőrtisztet állítottak az ország rendőrségének élére, aki a népelnyomó rendszerben jelentős szerepet viselt. Megdöbbentettek a kormányzó pártok vezetői részéről elhangzott hazug állítások erről a tüntetésről. Kuncze Gábor szabad demokrata frakcióvezető, aki 1994–98 között belügyminiszter is volt, azt állította, hogy korábban hasonló rendőri fellépésre nem került sor. Kérdőre vonó felszólítást intézett az államelnökhöz, hogy tüstént ítélje el a megmozdulásban érintetteket. Nem akart emlékezni Kunce arra, hogy 1990-ben a benzinár-emelés ürügyén pártja szervezte az akkori kormány megbuktatására nyíltan irányuló „taxisblokádot”, ami nem néhány órára, de napokra megbénította a főváros életét. Arra sem akar emlékezni, hogy 1997. november 3-án néhány száz idős parasztember és asszony tüntetett a Kossuth téren azért, mert traktoros felvonulásukat a hatóság nem engedélyezte, Kuncze rendőrsége brutális módon szétverte az öregek csoportosulását. Nem akar emlékezni, hogy egy Körömi Teréz nevű idős asszonyt a rendőrök a kövezeten hurcoltak métereken át, miközben az térden állva imádkozott. És ugyanakkor inzultálták, minden ok nélkül Pongrátz Gergely 1956-os nemzeti hőst. Fodor Gábor nem akarja észrevenni, hogy az elkeseredésnek a regnáló koalíció az okozója és azt próbálja magyarázni, hogy ezért Orbán Viktor mozgalma a felelős. Szemtelen, arrogáns ez a viselkedés, amit csak tetéz Medgyessy „felkérése” az államelnökhöz, hogy adna magas kitüntetést a magyar nép ellen súlyosan bűnös 1956-os kommunista karhatalmista Horn Gyulának.
Ezek a kommunista utódok most szemtelenül és arrogánsan kiáltoznak. Az gondolják, mert a választásokon a Kuncze félék segítségével többséget tudtak szerezni, most mindent megengedhetnek maguknak. Thürmer bolsevistáihoz is boldogan törleszkednek, mikor a hazaáruló, muszkavezető Kádár Jánost dicsőítik. Gondolják, hogy ez a magyar nép mindent elvisel, és nem fog egy szép napon megint felkelni, mint 1956 októberében? Ennek a kormánynak, D–209 Medgyessynek mihamarabb le kell mondania! Domonkos István, Budapest

Mit kíván a nemzet vagy legalábbis a fele?
Mit kívánnék a politikai hatalomtól, ha a magyar nemzet lennék vagy legalábbis az a fele, amelyik elégedetlen a választások eredményeivel? Sőt ha az a fele lennék, amelyik általában gyanakodva figyeli a politikát, a hatalmat, a pártokráciák működését? Még inkább, ha az a fele lennék, amelyik szeretné eltávoztatni a hazából a meghasonlást. Magyarország kétségtelenül meghasonlott és a bajt csupán kijelentésekkel orvosolni lehetetlen. Hoszszú töprengés után a következőkre jutottunk Karátson Gábor barátom segítségével.
1. A kormány legelső feladatának tekintse Magyarország és az összmagyarság szellemi, erkölcsi, biológiai, természeti, történelmi, kulturális és gazdasági érdekeinek védelmezését és gyarapítását a globalizáció – a IV. avagy puha világháború – viszonyai között, különféle cégeknek vagy más államoknak ellenünk irányuló törekvéseivel szemben.
2. A kormány olyan családi, nevelési és kulturális politikát folytasson, amely a családok megerősödését és gyarapodását, a fölnövekvő nemzedék egészséges nemzeti tudatát, a magyar kultúra egész kincstárának megőrzését és terjesztését szolgálja; lépjen föl a demokrácia és az értelem eszközeivel azon törekvések ellen, amelyek a nemzeti érzés tisztes megnyilvánulásait sorra a „nácizmus” jeleként minősítik s a történelmi egyházakat gúnyolják.
3. A kormány helyezkedjék arra az alapelvre, miszerint: „nem lehet senki sem tisztességes antikommunista, ha nem antináci, és nem lehet senki sem hiteles antifasiszta, ha nem antikommunista” – ennek érdekében tevőlegesen határolja el magát mindazoktól, akik bármelyik terrorrendszer erőszakszervezeteinek tisztségviselői voltak; teremtsen olyan tájékozódási viszonyokat, melyek a valódi sajtószabadság szellemében kizárják a közönség elbutításának, félrevezetésének, megtévesztésének lehetőségét.
4. A kormány tagjai és az általa kinevezett tisztviselők olyan személyek legyenek, akiknek a példája „egy általános emberi törvényhozás zsinórmértéke lehet”. Teremtsen olyan légkört, amelyben a másképp viselkedők azonnali visszavonulásra kényszerülnek; ha a demokráciába vetett közbizalom meginogni látszik, maga álljon a tisztázó vizsgálatok élére.
5. A kormány ne folytassa a stratégiai ágazatok eladását, hanem kezdje meg azok visszavásárlását; intézkedjék a zsebszerződésekkel s egyéb törvénytelen módszerekkel külföldiek kezére játszott földek és egyéb javak mielőbbi visszaszerzése iránt; s miután bebizonyosodott, hogy a dunacsúny–bősi felvízcsatorna és annak létesítményei kizárólag súlyos természeti, politikai, emberi és gazdasági következményekkel jártak, Szlovákiával egyetértésben kezdje meg az eredeti állapot helyreállítását a Dunán!
6. A kormány azonnal állítsa le a közigazgatásban, a gazdasági életben, a közalapítványoknál, médiában stb. folyó, az 1948-as időket idéző méretű tisztogatást, a politikai okokból eltávolítottakat haladéktalanul helyezze vissza állásukba. Czakó Gábor író, Karátson Gábor író

Erőforrás
Köszönöm Orbán Viktornak, hogy nem tekintette zsákmánynak a miniszterelnöki hatalmat, hanem szívvel-lélekkel a magyar nemzet érdekeit szolgálta. Volt bátorsága és ereje az ár ellen úszni, elszántságával és hazaszeretetével milliókat rázott fel „téli álmukból”. A fiatalokat véleményem szerint részben azzal állította a polgári oldal mellé, hogy a pénz mindenek felett való uralmát megtagadva magasztosabb eszményeket és célokat tudott felmutatni, amelyekért ő maga is teljes erőbedobással harcolt. Nem csak kenyérrel él az ember… Példát mutatott igaz emberségből azzal is, hogy a vérszomjas rágalmazókon nem állt bosszút, irigyeit és az ócsárolókat alázattal elszenvedte. Külön értékelem, hogy a legkritikusabb helyzetekben is megőrizte egészséges humorérzékét.
Vajon honnan merítette az erőt mindehhez?
Azt hiszem, sokat köszönhetünk feleségének, Lévai Anikónak, aki nemcsak biztos családi hátteret nyújtott férjének, hanem – ahogyan a Magyar Nemzet 2002. július 6-i számában megjelent interjúban olvashattuk – elvezette őt a keresztény hit útjára is. Bizony, aki derék feleséget talált, kincset talált.
Bizonyosak lehetünk abban, hogy a jézusi értékek – hit, remény, szeretet – végül győzedelmeskednek. Dr. Havasi Katalin, Budapest

Kár a heccelésért
A július 21-i déli krónikát ebéd közben hallgattam, amikor Kovács László nyilatkozott, miszerint ő most indul Amerikába, és tájékoztatja amerikai partnerünket „a magyar belpolitikai helyzetről”. Kiesett a számból a falat, felfordult a gyomrom, elképedtem ekkora cinizmus hallatán s közben a mennyezetet figyeltem, mikor szakad le… Nagyot sóhajtottam, édes Istenem, mit vétettünk, hogy így büntetsz bennünket, Kovács Lászlóval és díszes társaságával… Ugyanúgy díszeleg Amerikában, odasomfordál, mint annak idején Moszkvába ment nagy odaadással, lelkesen az elvtársakhoz; most Nyugatra tendál, annak idején a NATO szervezetét legyőzendő, félelmetes ellenségnek tartotta.
Vajon, amikor tájékoztatja az amerikaiakat az ország belpolitikai helyzetéről, elmondja-e, hogy ők, a kormány, hogyan heccelik az ellenzéki tömegeket, hogy állandóan „cibálják az oroszlán bajuszát”; szőnyegbombázást végeznek minden területen, csúnya szavakkal illetik, állandóan megsértik a nem körükbe tartozókat és nem voltak hajlandók az első fordulós szavazólapokat – követelésünk ellenére – újraszámoltatni, mivel sokunkban választási csalás gyanúja merült fel; elmondja-e vajon, hogy ezért mennyire felháborodott az ellenzéki tábor, és ennek maximálisan ők az okozói…?
Én még nagyon jól emlékszem, amikor Gerő Ernő ’56-ban csőcseléknek nevezte az utcára – jogosan – kivonuló sok százezer embert, és ezzel olajat öntött a tűzre… Nagyon helyesen tenné a kormány, ha a követelésekre megnyugtató politikai megoldást találna, ha arra a néhány mandátumos többségére büszkeségében nem hordaná úgy fenn az orrát, mert beleveri fejét a mestergerendába… Ha kiürítik a kasszát, kártyavárként omlik össze minden, amit az Orbán-kormány négy év alatt elért; üres kamrának pedig – a mondás szerint – bolond a gazdaszszonya, de el is zavarják a háztól. Csányi Gyuláné, Budapest


Dr. Viczián Miklós (e-mail): Hétfő óta fizetik a nyugdíjasoknak a 19 ezer forintokat. Én pár hete fizettem elő egy évre a Magyar Nemzetre, s íme a D–209 milyen figyelmes, máris visszatérítette az egyéves előfizetési díjat és még némi ráadást is adott. Nos, biztos vannak más polgárok is, akiknek égeti ez a júdáspénz a zsebét. Volt már, aki hangot is adott ennek. Íme itt a lehetőség! Akit zavar ez az összeg, fizessen elő magának vagy egy szegény sorsú ismerősének valamelyik polgári lapra. Kedvező alkalom a polgári sajtó támogatására. Ha bele is olvas – külön előny!
*
Dr. Hidasi Gyula (Budapest): Már 12 éves korunkban megtanultuk, hogy ezt a latin mondatot: „video patrem venire” nem szabad úgy fordítanunk „látom jönni apámat”, hanem: látom, hogy jön az apám. Ugyanis a ragozatlan főnévi igenév használata idegenszerű, magyartalan, tehát kerülendő. Ennek ellenére a sajtóban, rádióban, tv-ben gyakran láthatjuk, hallhatjuk, hogy a „Btk. büntetni rendeli”, „a kormány a nyugdíjakat 9,5 százalékkal tervezi emelni”, „ma érkezik tárgyalni a cég elnöke”, „XY javasolja csökkenteni” stb. Pusztán a költői szabadság miatt fogadhatók el az alábbi sorok is: „temetni jöttem Ceasart, nem dicsérni”, vagy „ágyban, párnák közt halni meg”. A magyar nyelvet igen sok idegenszerű behatás fenyegeti. Ezek közül csak egy az infinitivus, de küzdenünk kell ellene.
*
Hunyadi Andor (Nyíregyháza): Nem kell D–209-es ügyet vizsgáló bizottság! Mit akar a bizottság vizsgálni? Amennyit Medgyessy Péterről tudunk, bőven sok. Tagja volt annak az állami- és pártapparátusnak, mégpedig magas pozíciókban, amelyik tönkretette az országot és annak népét. Amelyik kiszolgálta a megszálló szovjet hatalmat és abból szép hasznot húzott. Mi kell ennél több? A bizottság felállításával mintha kétségbe vonnák az eddigi ismeretek súlyát és jelentőségét. Mintha lehetnének olyan tényezők, amelyek fehérre moshatják a szerecsent. Ez a bizottságosdi csak arra jó, hogy az elvtársak húzzák az időt. Hátha ki lehet közben találni valamit. Nem kell ide további vizsgálat! Az eddigiek alapján: D–209 menjen! De menjen személyes EU-megbízottja is, a pufajkás. Nem válhat az ország javára azoknak a nyugati politikusoknak a „segítsége”, akik Horn Gyula barátai. A magyar nép nem kér segítséget attól, aki fegyvert fogott ellene a szabadságharc idején. Az egykori karhatalmista Saulból soha sem lesz Paul. Ahhoz is vastag bőr kell, hogy „na és!” elvtársat ugyanolyan kitüntetésre javasolja a D–209-es, amilyet a hazáját és a szabadságot igazán szerető Wittner Mária kapott. Örömmel olvastam, hogy a jelölt már el sem fogadná a kitüntetést.
*
Szabó István (Emőd): Nagy figyelemmel kísértem a szegedi V. Síkvízi Kajak-kenu Európa-bajnokság küzdelmeit és szívemet-lelkemet átjárta versenyzőink szenzációs szereplésének látványa. Mindenkinek, aki részt vett ebben a ragyogó szereplésben, gratulálok. Ugyanakkor bántott, hogy a magyar válogatott tagjainak mezén nincs ott a koronás címer. Vajon miért? A szlovákokon volt, a svédeken is. Aztán bántott, hogy az eredményhirdetés magyar zászlaján sincs címer. Ugyan miért? Bántott továbbá, hogy a rendkívül sikeres hölgy versenyzőink közül némelyek sem a tv kamerái, sem az eredményhirdetés és a Himnusz hatására sem voltak képesek megszabadulni igen divatos napszemüvegüktől. Aztán az sem tetszett, hogy a Magyar Televízió más nemzet győztesének himnusza alatt riportokat sugárzott Zelinka Ildikó műsorvezetésével vagy éppen a megkezdett himnusz közben bejátszást adott. Ennyire nem tisztelnénk más ország sikerét vagy versenyzőjét vagy himnuszát?
*
Simon Istvánné (Budapest): Köszönet az Egészségügyi és Szociális Minisztériumnak az össznépi nyugdíj-alamizsnáért. Igen meg voltunk lepve, amikor e hónapban a postás kétszer csengetett s ölünkbe pottyantott kereken 19 ezer forintot. Meglepetésünk oka az volt, hogy mitőlünk 1998-ban, a „nyugdíjak elvételekor” még dolgozók lévén, nem vett el semmit a Fidesz-kormány. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a nyugdíjasok nagy tábora nagyon örül a „nagylelkű” adománynak. Mi viszont kettőt tehetünk: amennyiben van idős, beteg, kisnyugdíjas rokonunk, ismerősünk, barátunk, ajándékozzuk neki a számunkra utalt összeget, így legalább a kétszeresen kapott pénzből valóban tud egy kissé könnyíteni sorsán. Baráti körömből viszont többen azt választjuk, hogy 19 ezer forintunkkal támogatjuk az alakuló polgári köröket, így az Orbán Viktor által tervbe vett Szolgáltató Központ létrehozását. Ezzel legalább remélhetőleg a haza javára fordíthatjuk Csehák miniszter asszony adományát!