Antiszemita szóbeszéd

„Egerben Lovas István, polgári rendezvények rendszeres meghívottja, dedikálja Visszajöttek című új könyvét.”
Seres László: Az éhségsztrájkoló és a világátfogósodás. A szélsőjobb rátelepszik a polgári körökre. Népszabadság, 2002. július 25.
„Nem hiányozhatnak Cion bölcsei, Kun Béla, Mussolini: A fasizmus doktrínája, valamint Szálasi: Hungarizmus 1. A Cél című munkái, meg Lovas István.”
Gréczy Zsolt: Jobbról át! Betiltható-e az uszító irodalom? Magyar Hírlap, 2002. július 27., szombat.
„Undor fog el, amikor nyöszörögnek a »polgári áldozatok« miatt. Amikor azt látom, hogy… Ciszjordániában izraeli csapatok polgári személyeket gyilkolnak, nem érdekel.”
Benjamin Shapiro: Polgári áldozatokról siránkozók. Jewish World Review, 2002. július 2.
„Helyes az… hogy Júdea és Szamária teljes arab lakosságát a Gázai övezetbe vagy Jordániába deportáljuk.”
David Fischer: Itt az ideje, hogy Izrael figyelmen kívül hagyja a „világ közvéleményét”, és tegye, amit tennie kell. Jewish World Review, 2002. augusztus 1.
„Ezek dokumentumok, Csurka úr!”
Bánó András Csurka Istvánhoz a Nap-kelte 2002. augusztus 1-jei adásában az Antiszemita közbeszéd Magyarországon 2000-ben című könyvről.

Nem sokkal Nancy Goodman Brinker Magyarországra érkezése után az Antiszemita közbeszéd Magyarországon 2000-ben című könyv egy példányát kapta ajándékba a kötet két szerzőjétől. Röviddel később hangzottak el hírhedt mondatai a magyar „politikai elitnek” a világon általa máshol nem tapasztalt mértékű antiszemitizmusáról. Az amerikai nagykövet többszöri kérés ellenére sem volt hajlandó idézni azokat az állítólagos antiszemita kijelentéseket, amelyeket a „magyar politikai elit” szájából hallott. Hangsúlyozandó, hogy egy diplomata nem tekinti „elitnek” azokat, akiknek a társaságát kerüli, és velük kezet nem fog. Vagyis az „elit” – kizárásos alapon – csak a Fidesz, a kisgazdák, illetve az MDF lehet, hiszen az SZDSZ, amely a Süddeutsche Zeitung egyik korábbi száma szerint „a budapesti zsidó értelmiség par excellence pártja”, éppen úgy kizárható, mint a budapesti amerikai nagykövetség által támogatott posztkommunista MSZP – annak ellenére, hogy egy korábbi felmérés szerint e párt támogatói a leginkább antiszemiták a pártok támogatói közül.
A Zsidó Dokumentációs Központ anyagaira támaszkodó B’nai B’rith Első Budapesti Közösség nevű zsidó szervezet kétnyelvű, magyar–angol kötetével nagyon sok baj van. A második legfontosabb talán az, hogy hazug. A legfontosabb pedig az, hogy hazug szövegek alapján kelti Magyarország rossz hírét. A kötetben a legtöbb helyen támadott politikus Csurka István. A legtöbbet támadott újságíró én vagyok. Igen fontos még, hogy a hazugság- és a negatívimázs-terjesztők fontos pozíciók birtokosai. Gerő András például egyetemi tanár. Vince Mátyás a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatói posztjára pályázik.
A tájékoztatáson és önvédelmen kívül azért is vagyok kénytelen válaszolni vádjaikra és módszereikre, hogy figyelmeztessem a nyilvánosságot arra, milyen módszereket alkalmaznak a kötet szerzői, s micsoda veszélyt rejt magában, hogy ezek az emberek a könyvben bemutatott módon irányítják a gondjaikra bízott intézményeket, vagy nevelik a mit sem sejtő fiatalokat. Igen veszélyes az is, hogy a világsajtó jelentős része, valamint egyes kormányok és diplomatáik más esetekben szinte a végletekig gyakorolt kétkedésének nyoma sincs, ha alaptalan vádak hangzanak el antiszemitizmusról vagy holokausztrelativizálásról.
A kötet Gerő András, Varga László és Vince Mátyás szerkesztésében jelent meg. Szerzői Gerő András, Varga László, Karsai László, Mihancsik Zsófia, Schweitzer Gábor, Tatár György, Murányi Gábor, Pécsi Vera és Fukk Enikő.
A kötetben főként politikusok, újságírók és más közéleti személyek szerepelnek. Az előbbiek közül a legtöbbet Csurka Istvánt említik. De szerepel Orbán Viktor is. Az újságírók közül számos utalás található Pilhál Györgytől Bayer Zsolton át Franka Tiborig sok mindenkire. Balliberális újságírók antiszemita, raszszista mondatai viszont hiányoznak a kötetből.
Ha a balliberális sajtó egy konzervatív tanulmány vagy esszé hitelét alá akarja ásni, keres benne egyetlen, akár a legártatlanabb hibát, amely szerinte megkérdőjelezi az egész szöveget. Ha a konzervatív oldal egy balliberális cikk valamennyi állítását megcáfolja, a balliberális oldal szemében attól még a cikk igaz marad. A későbbiekben a balliberális publicisták pedig úgy viselkednek, mintha a cikket meg sem cáfolták volna. Miután Magyarországon kettészakadt nyilvánosság van, az alábbi elemzés meg sem kívánja győzni a B’nai B’rith holdudvarát, mivel náluk a bizonyítás nem társadalomtudományi kategória. A politikai harc folytatása és a külföldi finanszírozás növelésére irányuló igyekezet viszont az.
Mielőtt belefognék a szövegelemzésbe, ismertetnék néhány tényt. Az izraeli Zsidó Ügynökségnek az Eliezer Gilád által vezetett itteni lerakata és propagátorai (összetartozik, ami összenőtt) által terjesztett közkeletű rágalmakkal szemben a holokausztot ugyanúgy nem tagadtam, mint a bolsevikok emberirtását. Népirtások a XX. században címmel megjelent könyvemben a világ minden bizonnyal legnagyobbjaként ismert népirtáskutatójának, Rummelnek az adatait tekintettem mérvadónak, aki a náci democídiumra 5 291 000 zsidó és 10 547 000 szláv áldozatot közöl. (A cigányokra, homoszexuálisokra és a nemzetiszocializmus többi áldozataira vonatkozóan lásd a könyv 67. oldalát.)
Nem vagyok rasszista, amit nem mentegetésként említek (unom a jobboldal mentegetőzését balliberális vádakra, amelyek egyik célja a közélet te-matizálása balliberális szájíz szerint), csupán tényként. Eddig minden olyan „idézet”, amely ezt akarta volna bebizonyítani, és amely állítólag tőlem származott, hamisított volt. Olyan idézetet szintén nem találnak írásaimban, amely emberek származásával foglalkozik, hacsak az illetők maguk nem teszik azt hangsúlyozottan a saját maguk vonatkozásában. Minden ellenkező híresztelés alaptalan.
Ki kell jelentenem viszont, hogy az antiszemitizmust semmivel nem tartom nagyobb bűnnek, mint a palesztinokkal szembeni gyűlöletet vagy a cigányokkal szembeni faji előítéletet. Hangsúlyoznom kell azt is, hogy nincs olyan antiszemita kijelentés, amelyet súlyosabbnak tekintenék annál, mint például azt, hogy az izraeli hadsereg 1000 kilós bombája alvó csecsemőket tép szét. Ami az állami terrorizmus minősített esete. Amit nemcsak a világszervezet, de több ezer emberjogi és nem kormányzati szervezet egy törvénytelen megszálló emberiség elleni bűnének tekint. A verbális antiszemitizmus nem emberiség elleni bűntett. Ha egy bárhol élő zsidótól megkérdeznék, hogy mit választana: roncsolja-e szét gyermeke fejét és testét akár egy nem „faji alapon” beindított robbantás, vagy arra kényszerítsék, hogy antiszemita falfirkát olvasson, közülük csak az elmebeteg választaná az előbbit.
Azt is ki kell jelentenem, hogy nem tekintem egyetlen nép múltbeli, általános szenvedését sem e népcsoport egyedei által elkövetett bűncselekmények alól való automatikus feloldozásnak. Egy ukrán maffiózó nem menthető fel erkölcsileg vagy büntetőjogilag azon az alapon, hogy a holodomor (Sztálin ukrajnai népirtásának neve) körülbelül hétmillió ukránt ölt meg.

A holokauszt megtörténte sem menti fel e kötet szerzőit aljas, Magyarország ellen irányuló, soha el nem évülő tettük alól.
A Történelem, holokauszt és politika című fejezet-ben, a Vitastílus alfejezetben Karsai László, a Mazsihisz „félhivatalos” történésze említ először a kötet 25. oldalán, a következő módon:
Gyakori a szociálliberális-balliberális jelző használata is, jelezve, hogy a „náci-szoci-bolsi-komcsi” gúnyos rövidítések új válfaja ma is él a politikai közbeszédben. A mondat végére tett 4. számú lábjegyzetben ez olvasható: Lovas István „balliberális médiakóklerek”-et ír (Magyar Demokrata, 2002. április 27.).
A szóban forgó cikkben a felsorolt kifejezések nem szerepelnek. Annak ellenére, hogy nem világos, még ha szerepelnének is: mi közük lenne az antiszemitizmushoz? Akár „új válfajuknak”? De melyek azok? „Vajon a balliberális médiakókler” – amely egyes számban szerepel a szövegben – miért lenne a zsidó szinonimája? Lehet, hogy Karsainak ennyire rossz a lelkiismerete?
Nevem második említése egy interjút kifogásol, amelyet Johnathan Sunleyval készítettem, aki – mint Karsai paranoid módon állítja a brit Sunleyról, a budapesti Windsor Klub igazgatójáról, aki a Westminster segítségével talán többet tett a magyarországi demokratizálódásért, mint bármely külföldi – komolyan hisz „a szabadkőműves–zsidó–kommunista világ-összeesküvésben”, de magát csak „konzervatívnak” tartja:
Sunley szerint is mindenütt szovjet ügynökök működnek, ők bomlasztották fel a Szovjetuniót is, de ők terjesztik a „rohadt liberalizmust” az USA-ban is, hogy amikor már mindkét rendszer összeomlott, akkor a zsidók levethessék kommunista, illetve kapitalista álruhájukat, és nyíltan átvehessék a hatalmat.
Nos: 1. Sunley a szövegben (Magyar Demokrata, 2000. augusztus 10.) egészen mást mond. 2. Egy újságíró nem vádolható azért, amit interjúalanya mond. Ugyanis ha ez így lenne, egy Idi Amin Dadát, a volt ugandai diktátort meginterjúvoló újságíró automatikusan „dadaistává” válna, Oriana Fallaci „khomeinistává” az iráni ajatollahhal készült egykori interjúja után, a Csurkát kérdező Bánó András pedig automatikusan „csurkistává”.
Harmadik említésem a 48. oldalon található. A szöveg:
A Tilos Rádió („a Soros Alapítvány egyik nagy támogatottja”) bátorsága addig terjed, hogy Jézust melegnek nevezi, szerinte a magyar parlamentben „református papok handabandáznak, és antiszemita kijelentéseket tesznek”, a „korona pedig egy nagy szar”. „Vajon mikor halljuk majd, hogy netán Mózes buzi volt? (Az eredeti cikkemben: Vajon mikor halljuk majd, hogy netán Mózes volt buzi?) Mert ők nem tekintélyrombolók, hanem szolgák. Tudják, hogy támogatóiknak milyen tekintélyrombolás melegíti fel szívét, és melyik jelenti az apanázs azonnali megvonását. Pavlov-kutyák ők.”
Képzeljük el, hogy az itteni sajtó és a Tilos Rádió naponta buzizza és gyalázza Mózest. De Jézust soha. Ezután feltenném a kérdést: „vajon mikor halljuk majd, hogy netán Jézus volt buzi?” Vajon bekerülnék-e egy képzeletbeli „antikatolikus közbeszéd 2000-ben” című kötetbe?
Ugyanezen az oldalon (48.) „antiszemitizmusom” további példáját idézik:
… „Tom Lantos képviselő rutinná váló magyarországi »leantiszemitázási« villámkörútjai legutóbbja után” otthon büntetést kapott, „miután a Capitolium előtt elütött egy tízéves kisfiút, aki könnyen megsérült”.
Az eredeti Demokrata-szöveg (2000. május 11.) az idézett helyen egyébként az alábbi:
„A jobbközép kormányok idején Tom Lantos képviselő rutinná váló magyarországi »leantiszemitázási« villámkörútjai legutóbbja után (epedve várjuk az Egyesült Államok stratégiai szövetségese, az antiszemitizmust államvallásként hirdető Szaúd-Arábia leantiszemitázását, ha Lantost valóban az »elvek« érdeklik) egy kis kalandba bonyolódott választott hazájában, mint arról a konzervatív Washington Times május 5-i tudósítása beszámol: Tom Lantos képviselő büntetést kapott, miután a Capitolium előtt elütött egy 10 éves kisfiút, aki könynyen megsérült.”
Mi fáj itt kinek? Mármint a kisfiún kívül.
A könyv 52. oldalán a következő kérdésemet idézik a már említett Sunley-interjúból mint antiszemitizmusom további bizonyítékát:
… az az infernális gyűlölet, amit elültetett, és amit naponta szítanak az általa támogatott lapokban… azok ellen, akik szeretik hazájukat.
Az eredeti szöveg a következő:
„Ez pedig az az infernális gyűlölet, amit elültetett, és amit naponta szítanak az általa támogatott lapokban. Az a gyűlölethadjárat, amit vezetnek a tőlük eltérő gondolkodásúak ellen. Azok ellen, akik szeretik hazájukat. Akik nem liberálisak. Akik a homogenitást részesítik előnyben a heterogenitással szemben. Akik hagyományőrzők. A naponta ötvenszer megismétlődő vádak ellenük. Hogy szélsőségesek. Hogy rasszisták. Hogy antiszemiták. Hogy nem szalonképesek. Amivel gondoskodtak arról, hogy itt talán nemzedékekre egy szörnyű harc magjait ültessék el. Amelyek, sajnos, szépen növekednek a percenkénti locsolás hatására.”
A monoton kérdés: mi az antiszemita a fenti szövegben? Nem inkább az ellenkezője az igaz? A konfliktusoktól való óvás?
Néhány sorral lejjebb Izrael alcím alatt a szöveg idézésemmel kezdődik:
„Izrael nagykövete elhagyta bécsi állomáshelyét, mert aggódik az emberi jogok helyzete miatt.” Holott az Amnesty International, az ENSZ Kínzásellenes Bizottsága, az USA külügyminisztériumának országjelentése, a Human Rights Watch világjelentése beszámol arról – a cikk is –, hogyan, hányszor sértette meg Izrael az emberi jogokat.
A nem dőlt betűs rész a szerző összefoglalása. Nos, mi a baj a fenti szöveggel? Mi nem igaz benne? Hogyan lehet összehasonlítani Haider verbális szurkapiszkáját egy nép tartós és számára iszonyatos szenvedést hozó megszállásával, tagjai törvénytelen kivégzésével, elrablásával, fogva tartásával? Nem is szólva arról, hogy Saron izraeli miniszterelnök két héttel ezelőtt észhez tért, és belátta a fentiek igazát: az izraeli nagykövet visszatért Bécsbe.
A következő oldalon azt róják fel bűnömül, hogy a BBC-t, a brit közszolgálati televíziót idézem azon Finkelstein-könyvből, amelynek magyar nyelvű kiadási jogát letiltatták, Novickéval együtt:
Finkelstein A holokausztipar című könyvével kapcsolatban idézet a BBC felkonferálásából: „Mi lehet nagyobb obszcenitás a holokausztnál? Nos, hatmillió áldozat kihasználása pénzügyi és politikai célokra. Legalábbis ez a tézise annak a könyvnek, amelynek szerzője itt ül.” Finkelstein „támadta a nemzetközi és amerikai zsidó szervezeteket, amelyek aljas és hamis vádakkal igyekeznek pénzt kizsarolni maguknak, de nem a valódi túlélőknek”.
Itt mi a kifogásolandó? Finkelstein idézett felháborodása a holokauszt valódi túlélőinek kisemmizése miatt?
Ahogyan az Izrael alfejezet velem kezdődik, A globalizmus, a nemzetközi zsidó tőke című alfejezet velem zárul. Akár hiszik, akár nem, ezzel a szöveggel:
<byRiporteri kérdés: „Érdeke