Putyin hadat üzent a szélsőséges eszméknek

Az ország legsúlyosabb problémái közé sorolta a szélsőséges eszmék terjedését Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor a napokban aláírta az ellenük folytatott harc fokozását célzó törvényt. Mint mondta, a soknemzetiségű és -vallású Oroszország atomjaira hullhat, ha nem emelnek gátat a rasszizmusnak, a szélsőséges nacionalizmusnak. Megfigyelők szerint a jogszabály megalkotása az első lépés, de korántsem elegendő az elszabadult indulatok megfékezéséhez.

- Kitekintő -

Országos felháborodást váltott ki tavaly ősszel az az eset, amikor szélsőségesek által felheccelt futballfanatikusok Moszkvában rátámadtak egy piac kaukázusi árusaira, s a rendőrség is csak szabályos utcai csata árán tudta megfékezni a támadókat. A három halálos áldozatot is követelő caricinói pogrom az utolsó csepp volt a pohárban, s a szélsőségek tombolását addig meglehetősen közömbösen figyelő hatalom hadat üzent a rasszista megnyilvánulásoknak. Az utolsó pillanatban, hiszen a törvény elfogadásáig csak szaporodtak az etnikai motivációjú atrocitások. Az utóbbi időszakban rendszeresen fordulnak elő szkinhedtámadások, amelyek célpontjai elsősorban a kaukázusi nemzetiségekhez tartozók, illetve afrikai, latin-amerikai diákok, sőt diplomaták. Moszkvában a bőrfejűek agyonvertek egy iráni származású fiatal férfit, aki tolmácsként dolgozott az orosz belügyminisztériumban. Az oroszországi zsidó kongresszus antiszemita jellegű támadásokról is beszámolt. Április 20-án, Adolf Hitler születésnapján fokozott rendőri készenlétet rendeltek el Moszkvában, miután több nagykövetség olyan e-mailt kapott „oroszországi szkinhedszövetség” aláírással, amely állampolgárai elleni támadásokkal fenyegette meg a külképviseletet. A külföldiek elleni harcot hirdető neonáci levelek ezután is érkeztek a diplomáciai képviseletekre. Az elkeseredett részegek között a caricinói pogromban ismert bőrfejűek voltak a hangadók többek szerint akkor is, amikor a foci vb-n Japántól elszenvedett vereség után randalírozók szétverték Moszkva belvárosát. Közben folytatódtak az antiszemita támadások is, egymás után robbantak fel a zsidóellenes felirattal ellátott plakátokhoz rögzített csőbombák.
A társadalom nyugalmát jobbról és balról egyaránt veszélyeztetik a szélsőséges szervezetek, amelyekre a rasszista propagandát, a náci szimbólumok használatát és a nem hivatalos fegyveres csoportok alakítását betiltó törvény életbelépésével a hatóságok eddiginél határozottabb fellépése fenyeget. A legnagyobb létszámú szervezet a több tízezer fiatalt megmozgató szkinhedeké. Jelük a horogkereszt, s a fehérek hatalmát hirdetve az idegenek meggyilkolására szólítanak fel. Alekszandr Ivanov-Szuharjevszkij, az egyetlen törvényesen bejegyzett szkinhedmozgalom, a Népi-Nemzeti Párt vezetője kiáll a politikai-etnikai erőszak mellett, mondván, a pogrom „a faji öntudat és az orosz ifjúság tiltakozásának természetes megnyilvánulása”. A szélsőjobboldali aktivista a kaukázusiakat okolta a bűnözés, a kábítószer-fogyasztás és a prostitúció oroszországi terjedéséért is. Fiatalok követik elsősorban a már másfél éve börtönben ülő Eduard Limonov Nemzeti Bolsevik Pártját is. Ők is karlendítéssel köszöntik egymást, de példaképük nem Hitler, hanem inkább Sztálin. A fennálló rendszer megdöntését és egy, az orosz civilizáció bázisán létrehozandó birodalom megalkotását hirdetik. Náluk is radikálisabb szélsőbaloldali szervezet a szocializmusért harcolók védelmi bizottsága, akik Limonovékkal együtt még az SZKP-t is túlságosan burzsujnak tartják.
A törvény elsősorban tehát a felsorolt mozgalmakra jelent veszélyt, többek szerint azonban túl általános, így nem igazán elrettentő hatású. A kommunisták szintén a jogszabály általános jellegét bírálták, ebből azonban egészen más következtetést vontak le. A diktatúrák természetéből és önmaguk féltéséből indulnak ki, szerintük túlságosan széles körű a tiltó lista, s így megszegésüket meglehetősen szubjektíven lehet majd értelmezni. Nem igazán elégedettek a jogvédő szervezetek sem, amelyek bírálják mind a hatóságok elnéző hozzáállását, mind pedig a szélsőségek kiszorításának törvényi hátterét. Úgy vélik, az alkalmas bármely utcai megmozdulást kezdeményező civil szervezet betiltására.
A bírálatok legnagyobb része azonban azt hangsúlyozza, hogy egy suta törvénynél, inkompetens rendőrségnél és néhány bebörtönzött tinédzsernél ma több kell a rendteremtéshez, a túlságosan is elszabadult szélsőségek visszafogásához. A marginális csoportok széles nyilvánosság elé lépését például megkönnyíti a politikai élet sivársága, az elit látványos közönye a társadalmi problémák, az ifjúság nemzeti érzései iránt. Az intolerancia elszabadulásához hozzájárult a reformok beteljesületlensége, amelynek következtében a szegénység sokakat a bűnbakkeresés felé hajtott. Súlyos felelősség terheli a mai helyzet kialakulásáért a hatalmat is. Vlagyimir Usztyinov legfőbb ügyész is elismerte, hogy az állami és igazságügyi szervek, illetve az önkormányzatok nem tettek időben megelőző intézkedéseket a faji, a nemzetiségi, a vallási vagy a politikai gyűlöletet szító személyek és csoportok ellen. Jellemző, hogy a Kaukázushoz közeli Krasznodárban az előző kormányzó, Nyikolaj Kondratyenko idején az antiszemitizmus, illetve a kaukázusi kinézetűek molesztálása szinte hivatalos politika volt.
A moszkvai főpolgármester, Jurij Luzskov ugyan szépeket mond a toleranciáról, de a rendőrök a fővárosban is előszeretettel igazoltatják a „kaukázusiakat”, s vonakodva lépnek közbe, ha a szkinhedek molesztálják őket. A rendőrséget néhány afrikai diák meggyilkolása sem nagyon izgatta, ami szintén bátorította a szélsőségeseket. Közben egyes filmekben, s főképp néhány rockbanda dalaiban is megjelent ez az ideológia. Szociológusok szerint a legnagyobb probléma ma az, hogy egész generáció veszett el, amelyet most nehéz visszaterelni a normális keretek közé. Ehhez csupán a törvény ereje kevés.