Az MSZP előnyéről

A legnagyobb példányszámú kormánypárti napilapban az alábbi hírt olvashattuk: a Szonda Ipsos felmérései alapján kimutatható, hogy jelentős az MSZP előnye a Fidesszel szemben. A többi közvélemény-kutató intézet méréseivel többé-kevésbé egybevágó adatok szerint a részvételét biztosra ígérő és valamilyen pártot választani tudó szavazópolgárok körében 2002. szeptember első felében a szocialisták népszerűsége a legnagyobb. A polgárok 54 százaléka szavazna rájuk, ami messze fölülmúlja a Fidesz 38 százalékos eredményét. A két párt közötti különbség július óta 11 százalékról 16 százalékra növekedett, ami azt jelenti, hogy az MSZP három százalékponttal növelte támogatottságát, a Fideszé pedig két egységgel csökkent. Érdemes még megemlíteni azt, hogy a négyszázalékos szinten imbolygó szabad demokraták kivételével egyik pártnak sem lenne esélye arra, hogy megközelítse az ötszázalékos küszöböt.
Vajon milyen következtetéseket lehet ezekből az adatokból levonni? A 168 Óra és a Heti Hetes iskolázottabb fogyasztói például kaján mosollyal közölnék: vége a mókának, fideszesek! Az MSZP jött, tarolt és nyert, itt az életben nem lesz még egyszer kormányváltás. Medgyessy Péter készülhet arra, hogy megdöntse Tisza Kálmán tizenöt éves miniszterelnöki rekordját.
Az örökös elhatárolódás-kényszerben lévő, Kis János-talanodott SZDSZ hívei már ingerültebbek lennének. Nagyon vékony ez a négy százalék. Feltartóztathatatlanul közelednek a helyhatósági választások, ahol sok szabad demokrata polgármester széke inoghat meg, mivel minden jel arra mutat, hogy a neoliberalizmussal finoman szólva ellentétben lévő pénzosztogatás csak az MSZP népszerűségét nyomta fel. A kisebbik koalíciós párt csak abban bízhat, hogy az elpusztíthatatlan médiaelitjük most is eredményesen találja meg az ún. választói célcsoportokat (akik általában veszélyeztetettnek feltüntetett kisebbségiek).
Aztán gondoljuk tovább, hogy reagálna például egy olyan középosztálybeli polgár, aki nem örült a kormányváltásnak, és az MSZP szárnyaló népszerűségének. Talán idegeskedne és félne az esetleges október 20-i bukástól. Vagy éppen „csakazértis” hangulatba kerülne, és már most beiktatná a programjába azt a vasárnapi sétát a kijelölt szavazókör felé. Csakazértis! – mondja talán a változásokban reménykedő polgár. Semmi nem örök életű, pláne nem ennek a beszédhibás pénzautomatának a kormánya, hiszen annyit hibázik az alkalmatlan minisztereivel, amivel három választást el lehetne veszíteni egy civilizáltabb országban.
Például az alábbi tévhitbe ringatja magát: a zseniálisan megkonstruált száznapos csomagnak köszönhetően máris biztos a siker a következő voksoláson. Hibázik, mert nem lapozza fel a Szonda Ipsos 1998. szeptemberi felméréseit, hogy összehasonlítsa a mostaniakkal. Vajon az akkori polgári kormány és a Kovács László szervizébe betolt ellenzéki MSZP között mekkora volt a különbség? (Száznapos program helyett a Fidesz negyven pontjával.) Nézzük csak meg! 1998 szeptemberében a Fidesz 48 százalékos szinten állt, míg a két másik koalíciós párt – az FKgP és az MDF – további 9 százalékot mutatott akkor fel. Vagyis a kormánykoalíció 57 százalékos népszerűségi mutatóval rendelkezett. Velük szemben a horntalanításon éppen hogy átesett MSZP kőkemény, 32 százalékos népszerűségi arányt produkált, amit a szabad demokraták 3 százaléka „erősített” egy kissé. Vagyis az akkori – Kuncze Gábor és Kovács László által vezényelt – ellenzék összesen 35 százalékos szinten állt. Tegyük hozzá, hogy a különbség akkoriban csökkenőben volt, hiszen 1998 júliusában még 53 százalékos volt a Fidesz indexe, és pontosan 27 százalékkal múlta fölül a szocialistákét.
A Klubrádió rajongójának aligha számító jobboldali szavazópolgár számtalan következtetést levonhat ezekből az adatokból. Például azt láthatja, hogy a jelenlegi MSZP–SZDSZ páros együttes népszerűsége (ami pillanatnyilag 58 százalék a biztos szavazó pártválasztók körében) mindössze egy százalékkal magasabb, mint amilyen az Orbán-kormányé volt négy éve. Ha azt vesszük, hogy ennek az 58 százaléknak az eléréséhez – ez a Mediánnal már csak 55 százalék – a Medgyessy-kormánynak szét kellett osztania a költségvetés szinte teljes tartalékát, és ráadásképpen drága közforintokon hirdetnie a száznapos mannaesőt, akkor nem is olyan lélegzetelállítóan magasak ezek a frissen közzétett adatok. Négy éve nem volt ilyen látványos jóléti csomag, az Orbán-kormány sokkal óvatosabban nyúlt hozzá a bérekhez (így utólag nézve ez nem biztos, hogy helyes volt, de most már mindegy), és mégis hozni tudta a három párt együttesen a már említett népszerűségi szintet. Tegyük hozzá, jeges médiaellenszéllel küszködve…
A Fidesz mostani ellenzéki 38 százaléka nem rossz, mivel bőven felülmúlja az 1998-as MSZP mutatóit. Pedig a fiatal demokratáknak lassan negyedéve nincs elnöke, helyenként kaotikus a párt kommunikációja, az abszolút első embernek számító Orbán Viktor jövőbeli szerepe teljesen tisztázatlan, az MDF pedig újra és újra deklarálja a szuverenitását, miközben lassan mikrobiológiai tanulmányokat kell ahhoz folytatni, hogy a párt tényleges szavazótáborát ki lehessen mutatni.
Egyetlen dolog adhat aggodalomra okot azoknak, akik jót kacagnak Havas Henrik RTL Klubból való kiebrudalásán: az MSZP és a Fidesz közötti különbség, ha lassan is, de még mindig növekszik, azaz a győzteshez húzás elve sajnos érvényesülni látszik, és bár ez megfordítható még október közepéig, de nem biztos, hogy befolyásolni tudja majd az önkormányzati választásokra elkábított tömegeket. Azt a tömeget, amelyik jobban tenné, ha a bulvárlapok mellett néha a mérvadó gazdasági napilapokat is olvasgatná, mert ott azt tapasztalhatná, hogy a valóban komoly szakmai elemzőket egyre jobban nyugtalanítják a folyamatosan, sőt a kormányváltás óta gyorsuló ütemben romló makrogazdasági mutatók. Csillag István gazdasági miniszter például észrevehetné már a véget nem érő píárkodás közben, hogy neki nem az előző kormány szüntelen pocskondiázása lenne a feladata, hanem azoknak a segítése, akik a gazdasági növekedést egy kissé serkenteni tudnák, és urambocsá’, új munkahelyeket teremtenének némi állami segítség mellett. Az egyébként rokonszenves és hozzáértő László Csaba pedig kibújhatna végre Medgyessy Péter árnyékából, és rendes pénzügyminiszterhez illően tudtára adhatná az eredeti szakmájának alapelveiről egyre inkább elfeledkező főnökének, hogy nem ártana végre azon gondolkodni, miből fog majd jövőre gazdálkodni a kormány.
Némi gondolkodás persze a Fidesznek sem ártana. A párt még a mostani állapotában is a posztkommunista térség legerősebb jobbközép pártja. De ez a helyzet nem tart örökké. A jelenlegi alighanem kétmilliós – és reméljük, tűzön-vízen át kitartó – szavazótáborát, a már említett középosztálybelieket megtisztelhetné például azzal, hogy végre pártelnököt választ, valamint megformál egy új programot és stratégiát. A polgári köröknek pedig értelmes feladatot ad, és mielőbb tisztázza végre, hogy miképpen akar rájuk támaszkodni a következő négy évben. Ha ehhez időben hozzákezd, akkor nem biztos, hogy egy év múlva olyan jó kedve lesz Kovács Lászlónak, amikor végigmustrálja a Szonda Ipsos adatsorát. Szóval, munkára fel!