Két és fél éves fiam, Ábel rendületlenül vigyorog, amint a kezemet markolva ül a kis lócán. Szemmel láthatólag nem tudja eldönteni, hogy ez most játék vagy komoly: valamiféle vidámpark, búcsúi attrakció vagy valóságos vonat. A kemencei kisvasút benzinmotoros mozdonya és a hozzá kötött vagonok tényleg mintha arányosan kicsinyítve volnának, a szűk nyomtávú síneken furcsán bakognak a kerekek; még a vonatfütty is olyan vicces valahogy. A fűrészteleptől mintegy két kilométeren át halad a bűbájos szerelvény a Csarna-patak mentén a part menti fák és hétvégi házak között. Ezalatt két megállóhelyet is érint, a végállomás pedig egy panzió udvarán álló strandba torkollik. Visszafelé már félúton kikapcsolják a motort: a százforintos menetjeggyel igénybe vehető múzeumjárat lejtmenetben környezetvédő üzemmódban döcög be a falusi remízbe.
A teremnyi tárlatot meg magát a hétvégi múzeumvasutat üzemeltető lelkes fiatalok büszkén említik: ellopták a konkurencia szlogenjét, immár a kemenceiek használhatják a „Magyarország legkisebb kisvonata” címet: itt jár a legkisebb mozdony, s itt a legrövidebb menetrend szerinti vasútvonal is. Az 1910-ben megindult erdei vasút évekekig csak pusztult – a vasútbarátok összefogásának köszönhetően azonban 2000 óta újfent játható az alsó szakasz. Ez a vonal valamikor egészen Királyházáig tartott, ám a sínek további restaurálását az is nehezíti, hogy karbantartás hiányában a hidak sorra beomlottak.
A két háború között négyszáz kilométernyi kisvasútszövevény hálózta be a Börzsönyt – a trianoni szerződés ugyanis elcsatolta a régiót kiszolgáló vasúti fővonalat is, így a kitermelt fát a hegység másik oldalára, egészen Szobig kellett elszállítani. Kisirtáspusztáról öt irányban ágazott el a vasút a különböző völgyekbe. Mára ennek a hálózatnak csupán nyomai maradtak – a kilencvenes években azonban feltámadt az igény e kisvasutak turisztikai célú újjáélesztésére. A királyréti kisvasút azóta már az ország legnépszerűbb idegenforgalmi attrakciói közé tartozik, s éppen ma, szeptember hetedikén avatják fel az újjáépített nagybörzsönyi kisvasutat, amely Nagyirtáspusztáig szállítja a kirándulókat. Martos György térségmenedzser szerint a kemencei és nagybörzsönyi vonat az Ipoly menti térség egyik vonzereje, utóbbi pedig még ipari műemlék is: hasonló tolatós-fordítós kisvonat a világon csak Szlovákiában és Peruban működik. Szükség is van e kuriózumokra, hiszen a Duna partjáról ritkábban téved erre az utazó. Az Ipoly menti önkormányzatok 1996-ban alakult területfejlesztési társulása, amely Zebegénytől Bernecebarátiig a vidék tizenhárom települését (köztük Szob városát) foglalja magában, és közel tizenháromezer ember sorsáért érzi magát felelősnek, többek között e hátrányos helyzeten szeretne változtatni.
Érdekességben nincs hiány. Bernecebaráti temetőjében nyugszik például Sisa Pista (polgári nevén Benkó István), a Börzsöny utolsó betyárja; de Szokolyi Alajos is, az athéni olimpia bronzérmese százméteres síkfutásban s „mellékesen” a Magyar Atlétikai Szövetség atyja. Ipolydamásdon a határon túl eső Helemba maskarásaival együtt szoktak farsangolni, a farsangtemetéskor pedig pappal, ministránssal és siratóasszonyokkal kísérik utolsó útjára Farsangi Tóbiás koporsóját, amit aztán máglyára is vetnek. De itt él Tóth László fafaragó művész is, az országosan ismert tojáspatkoló. Az ipolytölgyesi Szent Vendel-szobor a nagy marhavész emlékét idézi, a kóspallagi kőkereszt a napóleoni háborúk idejét. A letkési Madonna-oltárszobor a törökök ellen aratott győzelemnek állít emléket, a kemencei kálvária és szentsír a szőlőhegy oldalában kapott helyet, s az Ipoly mentén lépten-nyomon az úton járók védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak a szobrába ütközik az ember. A szobi Luczenbacher-kápolnát és -kriptát Feszl Frigyes tervezte, a zebegényi katolikus templomot Kós Károly. Zebegényben nemcsak Szőnyi Istvánnak van múzeuma, de a magyar tengerészetnek is. A márianosztrai pálos rendház története viszont még az Árpád-korba nyúlik vissza, a kegytemplomban a Czestochowai Madonna kegyképének másolata látható. Nagybörzsönyben nemcsak bányásztemplom van, de román kori is, Tésán a Foglár-kastély, Vámosmikolán az Esterházyak vadászkastélya a látványosság. A perőcsényi búcsú szeptember elején a vidék egyik legfontosabb eseménye – ilyenkor az 1656-ból származó kiállított harangot is illik megszemlélni.
Mindez azonban sokaknak titokban maradhat: a parassapusztai és letkési határátkelő ellenére sem tudott ugyanis ez a vidék kellőképp bekapcsolódni az ország vérkeringésébe. Martos György szerint – aki hivatalosan a szobi statisztikai körzet menedzsere, de egyszerre embere a vidékfejlesztési tárcának és a kistérségi társulásnak is – senki sem akar ebben a régióban tömegturizmust: sokkal inkább igényes falusi vendéglátást. Jól látható ugyanis, hogy az idegenforgalom itt csak keveseknek tud megélhetést biztosítani – inkább csak afféle kiegészítő jövedelemként jöhet szóba.
Ennek megfelelően maga a régiófejlesztő társulás is elsősorban a munkahelyteremtésre meg az infrastrukturális felzárkóztatásra koncentrál. A térségmenedzser fő feladata ennek megfelelően az információk közvetítése, elsősorban az önkormányzatok és a vállalkozók, de az iskolaigazgatók és a lakosság számára is. Martos úr nemcsak hónapra kész pályázatfigyelő hírleveleket küld ki az aktuális lehetőségekről, de az íveket is segít kitölteni. Egyelőre még csak hazai pályázatok jönnek szóba, de közeleg az idő, amikor az uniós felhívásokat is kezelni kell majd. Martos György tudja, miként kell kivonatolni egy polgármesternek, hiszen korábban nyolc éven át volt Márianosztra választott vezetője.
A statisztika mindenesetre imponáló: 2001-ben és 2002 első fél évében száz százalékban sikerült elnyerni a kistérségből megpályázott pénzeket. A vidékfejlesztési pályázatokon ez tavaly három tételben harmincmilliót hozott a régióba, az idén további két pályázat nyert. A Széchenyi-terv pályázatain két-két projektet díjaztak tíz–húsz milliós nagyságrendben. Ezek zömében turisztikai jellegű fejlesztések, de a szálláshelybővítés, fogadó- és panzióépítés mellett támogatták az állattenyésztés területén folytatott biogazdálkodást is. A menedzser általában azt szorgalmazza, hogy komplex turisztikai ajánlattal pályázzanak az érintettek: a szálláshelyek mellett kerékpáros turizmussal, lovagoltatással, szauna-, szolárium- és úszómedence-építéssel is.
A területfejlesztés szempontjából azonban nem is annyira az a lényeges, hogy ki hány talicska pénzt tud odavinni a kistérségbe – sokkal fontosabb a környék népességmegtartó erejének a növelése. Ezek az önkormányzatok ugyanis forráshiányosak, kicsi a vállalkozások száma, s a munkanélküliség aránya is csak azért nem kirívó, mert viszonylag sok betanított munkást alkalmazó cég van a régióban, főként a hajdani tsz-melléküzemágak folyományaként. Ezek mintapéldája a ma már belga tulajdonban lévő ipolytölgyesi Mono Ipolyfabrik, amely magas minőségbiztosítást igénylő belső díszítőelemeket gyárt luxusautókhoz – a letkési termelőszövetkezet volt melléküzemága jelenleg a legnagyobb foglalkoztató az Ipoly mentén.
A Duna–Ipoly Nemzeti Parknak egyelőre csekély a hatása a térség fejlődésére. Az idén ugyan pályáztak arra, hogy táblákat helyezzenek el az érintett településeken, de a parkfelügyelőség elsősorban mégiscsak hatóság, amely tilt és engedélyez, de nem dolga a területfejlesztés. A Dunakanyar egészére készülő területfejlesztési terv koncepciója amúgy is óvatosan fogalmaz: a térség előnye a szép fekvés és a fővároshoz való viszonylagos közelség, de a táj feltáratlansága is. A Börzsöny közelebb van Budapesthez, mint a Bükk vagy a Zemplén – még sincs rajta a főváros mentális térképén. Igaz, nincs is úgy urbanizálva, mint a Pilis – ez viszont a XXI. században akár előny is lehet. Nem könnyű amúgy a nagyvárosiak ízlését eltalálni. Volt például egy elképzelés, miszerint a Börzsönyt átszelő erdei kerékpárutat építettek volna ki Nagyirtáspusztán keresztül, de hamarosan kiderült, hogy a mountain bike-osokat épp a vad hegyi ösvények, s nem az aszfaltozott utak vonzzák.
Tavaly decemberben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által létrehozott tárcaközi bizottság döntött a Leader+ kísérleti programról, amely nem uniós projekt, de már a brüsszeli szisztémát igyekszik szimulálni. Maximum harmincmilliós tervekkel lehetett pályázni, s az ország negyven meghívottja közül tizenkét kiválasztott kisrégióból az Ipoly völgye lett az egyik befutó ökoturizmusfejlesztő programjával. Fontosnak tartották, hogy ne csupán néhány falusi szálláshely pályázzon, de az ökoélelmiszerek előállításával, a rekreációval, a terápiás lovagoltatástól a településtisztaságig meganynyi szemponttal összekössék a vendégfogadást. Persze sokkal több pénz kellene, hogy a parlagfű-mentesítéstől a kommunális hulladékok kezeléséig minden gond megoldódhassék, a komplex szemlélet azonban segít elindulni a felzárkóztatás útján. Ennek része az is, hogy a nagybörzsönyi vasutat Nagyirtáspusztától újból Szobig vezesse el a MÁV, olyan nyomvonalon, ami mellett nem fut műút, újból bekapcsolva ezzel az elfeledett vidékeket az ország vérkeringésébe.
A cigányprobléma is jelentkezik, noha nem annyira akut módon, mint más vidékeken. Ezen a Pest megyei munkaügyi központtal és másokkal karöltve az a romaprogram igyekszik segíteni, amelyet a tükörrégiós alapból finanszíroznak. A törekvések minden munkanélküli gondjait orvosolni szeretnék, tény azonban, hogy a munkanélküliség főként a cigány lakosságot sújtja.
Pest megye pénzeli a Hitesi–Bartucz–Hollai programirodával közösen az Ipoly menti gazdaságfejlesztő stratégiai programot is, amely a kitörési pontokat kísérli meg felvázolni. Az idén nyáron fogadta el a régió a vámosmikolai kistérségi marketingcentrum létesítésének tervét is, amelynek kettős hivatása van: egyfelől felkészíteni a településeket a piaci versenyre a lakossági kohézió erősítésével, másfelől megtalálni a kedvező pozíciókat a forrásokért való küzdelemben. Ez nem lesz könnyű, hiszen a népességfogyás még mindig jelentős – noha az utóbbi öt évben már többen költöztek ide, mint amennyien elmentek. A térség azonban a mai napig nem tudta kiheverni a kádári idők hatvanas–hetvenes évekbeli vidéksorvasztó politikáját, amikor az iskolázottabb rétegek beköltöztek innen a városokba, s a helyi értelmiséget valósággal lefejezték. A statisztikát azonban főleg a Duna-parti Szob és Zebegény javítja – másutt inkább a hétvégi házak szaporodnak. Friss jelenség, hogy tömegével vásárolják fel az Ipoly menti falvak – főként Ipolydamásd és Perőcsény – parasztházait a hollandok, felújítva és nyaralóként használva azokat. Nem mintha ez a táj emlékeztetne a holland mélyföldre – legfeljebb az ő pénztárcájukhoz szabott ingatlanárakról támadhatnak ilyesfajta asszociációink. Tésát viszont a budapestiek fedezték fel, a nyugalom- és csendturizmust értékelve.
Durján Miklós, a kistérségi társulás elnöke egyben Vámosmikola polgármestere is. Ő is a forráshiányt, a kevés jól fizető munkahelyet, az infastrukturális elmaradást emlegeti leggyakrabban. Most még lehet építgetni a csatornahálózatot, rendbe tenni a parkokat, felújítani a közintézményeket; de mi lesz 2007 után, amikor a központi régió esetleg már nem jut uniós támogatásokhoz Budapest relatív túlfejlettsége miatt? – teszi fel a kérdést. Márpedig ha nem lesznek tőkeerős vállalkozások, csakis a pályázgatás marad az egyedüli eszköz – hiszen ezek az önkormányzatok nem sütkéreznek a főváros fényében.
Vámosmikolának – amely Szob mellett a kistérség másik pólusa – így egyelőre maradnak a szolid örömök: az, hogy a községben egyetlen pedagógus sem tanít képesítés nélkül, nagyrészt helyben laknak a tanárok, sőt egy részük még el is jár innen. Pedig az Ipoly völgyében a képzettség hiánya a legfőbb probléma: sokan jelentkeznek innen egyetemre, főiskolára, de csak töredékük tér vissza a diplomával. Az egyik legnagyvonalúbb helyi terv a volt Esterházy-kastély felújítása: az elnyert megyei pályázat jóvoltából jövőre kezdik felújítani a becses műemléket. Jelenleg az iskola egy része – három osztályterem, tanári szobák, szertár – működik a kastályban; a másik öt osztálynak korszerű külön épülete van. A kéthektáros parkon átfolyik a Börzsöny-patak, nincs messze az Ipoly-torkolat sem: mintha az Isten is üdülőnek teremtette volna. A képviselő-testület szeretné is, hogy ne csak átmenő turistaforgalom legyen a községben (a fizetővendéglátás serkentésére önkormányzati apartmanokat is létrehozott), s a kastély kínálja is magát üdülési célokra. Azzal a német vállalkozással viszont, amely újból vadászkastélyt akart itt kialakítani, nem tudtak megegyezni. A tervről azonban – feltéve hogy ki tudják váltani az iskolaépületet – nem tettek le; s a törekvésük jogosságát igazolni látszik, hogy Mikolán is tíz holland család vásárolt parasztházat. Ez a 650 házhoz képest még nem okoz feszültséget – a kommunális adót mindenesetre a nyaralók számára némileg magasabban állapítják meg. A hollandokat az évi ötezer forintos summa aligha vágja földhöz; de a rendezési tervben figyelnek a hazai kispénzű víkendtelkesekre is, akik az Orzsány völgyében ütöttek tanyát.
Régen Vámosmikolára is átzakatolt a nagybörzsönyi kisvasút, a háborúban azonban felrobbantották az Ipoly fahídját, amelyen át valaha az aranyércet szállították el innen. Elmúltak azok az idők, amikor az itteniek a határon túli vasútra szállva jártak Párkányba, Esztergomba, Ipolyságra tanulni – manapság viszont ismét hídról és határátkelőről álmodnak. Ha ez megépülne, megnőne az esély, hogy az Ipoly völgye ismét aranybánya legyen…
Folytatjuk
Marcin Romanowski
Romanowski valaszolt Magyar Péter fenyegetésére
