Az Orbán-kormányt szociálisan érzéketlennek, munkavállaló- és szakszervezet-ellenesnek nevezte az akkori ellenzék, amely most kormányoz. Mennyire érzékelhető a szocialista–szabad demokrata kabinet munkavállaló-barátsága?
– Mi az előző kormányt nem tartottuk szociálisan érzéketlennek a munkavállalók irányába, hiszen számos pozitív intézkedés született, amelyek közül kiemelkedő jelentőségű a minimálbér radikális emelése, valamint a családtámogatási programok létrehozása. Nagy nosztalgiával gondolok vissza az előző kormány azon szándékra, miszerint a 2002-től 2006-ig tartó ciklusban a kereseteket száz százalékkal kívánta volna megemelni. A csatlakozás után ugyanis az uniós szabályok érvényesülnek, így – a versenysemlegesség alapján – az ottani árak is begyűrűznek. A magyar munkavállalók bére jobb esetben is csak egyharmada–egynyolcada az uniós átlagkeresetek alsó határának. Számomra a szándék hitelességét a minimálbér emelése is bizonyította, valamint az, hogy a kérdésről megkezdődtek a szakértői egyeztetések. Ezen elképzelés megvalósításával nyilvánvalóan jobb helyzetben lennénk, mint most, amikor az úgymond „munkavállaló-barát” kormány háromszázalékos bruttó béremelésre tett javaslatot. Eközben persze bejelentették, hogy a gazdaságnak töltődnie kell, így a nagy osztogatások ideje – amibe beletartozik a közszféra átlagosan ötvenszázalékos béremelése – lejárt. A költségvetési szféra javára nyújtott támogatás ezért jövőre 8,5 százalékkal fog csökkenni, miközben a költségek összességének kilencven százalékát lefoglalják a bérek, s mindössze tíz százalék marad dologi kiadásokra. De ha ebből a 8,5 százalékot elveszik, létszámcsökkentés nélkül nem lesz tartható ez a bérszínvonal .
– Mit jelent ma a bruttó háromszázalékos bérajánlat az uniós bérfelzárkóztatás, valamint annak tükrében, hogy idén 14–16 százalékos keresetemelkedés valósult meg?
– Újra visszatérhetünk arra, hogy ki a munkavállaló-barát és ki nem. A Medgyessy-kormány széles körű társadalmi párbeszédet ígért, ehhez képest az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) legutóbbi ülésén a szociális partnerek nem voltak birtokában egyetlen alapvető adatnak sem. A kormány nem adta ki az adókra, járulékokra és költségvetésre vonatkozó paramétereket. Kaptunk ugyan egy-két papírt, ám ez az eljárás tisztességtelennek nevezhető, ami ráadásul ellenkezik az OÉT alapszabályával is. Ennél felháborítóbb: a kormány úgy mond különböző adatokat, hogy azokat nem támasztja alá dokumentumokkal. Megígérték az alacsony bruttó bérnövekedést – amit meg is tartanak –, azonban nem mondták el, hogy az adókkal mit kompenzálnak majd. Nem tudok másra következtetni, mint arra, hogy nem is tudnak mit adni. Nemhogy reálkereset-növekedés nem lesz, hanem az ő gyakorlatukat illetően inkább reálkereset-csökkenés várható. Ennyit a valódi érdekegyeztetésről és a három százalékról.
– Bár egyelőre értelmezhetetlen a háromszázalékos javaslat, ön szerint kihozható ebből elfogadható bérnövekedés?
– Nem csupán az inflációt pár százalékkal meghaladó reálbér-növekedésre, hanem dinamikus bérnövekedésre van szükség. Az uniós átlagkeresetek alsó határát csak így érhetjük el. Mi ezért tettünk tízszázalékos reál- és 13 százalékos bruttó bérnövekedésre javaslatot. Ráadásul miközben a munkavállalói tb-járulékokat két százalékkal emeli a kormány, addig a munkaadók terheit, például az egészségügyi hozzájárulást csökkenti. Nem tudom, milyen nettó növekedés lesz, de a bruttó érték már most is romlik. Ez elfogadhatatlan a munkavállalók és a szakszervezetek számára. Azt hiszem, ezt ma már a többi konföderáció is így látja. Igaz, megszokott hevességükhöz képest még viszszafogják magukat, hiszen a Medgyessy-kormány említésre méltó kedvezményeket biztosított a szakszervezetek számára. De gondolni sem merek arra, hogy a kabinet elképzeléseinek kritikátlan támogatása fejében adott a kormány kedvezményeket a szakszervezeteknek. Remélem, hogy a kedvezmények célja a szakszervezetek működési feltételeinek és érdekérvényesítő képességének javítása volt, így nem érzünk késztetést arra, hogy a nyilvánvaló problémákat ne fogalmazzuk meg.
– Hogyan ítéli meg Orbán Viktor uniós csatlakozással kapcsolatos kijelentéseit, illetve az azok körül kialakult vitát?
– Ha elfogadjuk azokat a szakértői véleményeket, miszerint a csatlakozás után ez a térség a növekedés zónája lesz, akkor itt óriási profit keletkezik majd. A kérdés az, hogy ezt ki fogja eltenni. Az előző kormány részéről azt tapasztaltam, a profitot igyekezett szétteríteni, mégpedig úgy, hogy közben magát a gazdaságot is erősítette. Ezek voltak a kis- és középvállalkozásokat és a gazdákat támogató programok. Ma már ezek elmaradnak, aminek nyilvánvaló hatása lesz a foglalkoztatásra is. Ilyen keresetek mellett azonban bérrabszolgaság vár a magyar munkavállalókra. Azt hiszem, hogy megint ki akarják forgatni a politikai szándékot. Riogatnak, hogy Orbán Viktor nem akarja a csatlakozást, miközben Magyarország az elmúlt ciklus alatt zárta le a legtöbb tárgyalási fejezetet. Mindössze arról van szó, hogy a jelenlegi kormány ténykedése kapcsán kialakult csatlakozási feltételek nem nevezhetőek pozitívnak. Én úgy látom, Orbán Viktor arról beszélt: ha az uniós csatlakozás érdekében az ellenzék hozzájárulása szükséges bizonyos törvények módosításához, akkor a feltételekkel kapcsolatban fel kell tenni néhány kérdést, hogy a magyar lakosság és társadalom számára is olyan legyen a csatlakozás, ami az imént vázolt problémáktól mentesít. Ez a szakszervezetek szempontjából azt jelenti: a bérek sokkal dinamikusabb emelkedését kell képviselniük, hogy a munkavállalók számára ne legyen óriási csalódás a csatlakozás.
– Miként fog ez működni? Hiszen a közelmúltban arról számoltak be, hogy újabb jeleit látják a szakszervezetek közötti kiszorítósdinak.
– Mivel a munkavállalói oldalon belül ma nincs működési szabályzat – ami nyilván nem maradhat így –, az újjáalakult OÉT kapcsán felmerült a reprezentativitás kérdése. Ekkor az MSZOSZ azt javasolta, hogy a konföderációknak ágazati képviseletet kell biztosítani az OÉT-ben. Amikor az MSZOSZ látta, erre nincs fogadókészség a többi szövetség részéről, nem hivatalosan javaslatot tett arra, hogy térjünk vissza az 1996-os rendszerhez, amikor a Liga és a Munkástanácsok méltatlan módon majdnem kiszorultak az érdekegyeztetésből. Ám több szervezet is kinyilvánította, nem kívánnak visszatérni ide. Úgy érzem, hogy az oldalon belül pozitív folyamat indult be, amelyben elmaradnak ezek a szélsőséges megoldások. Jobban is , ha a szakszervezetek az ilyen jellegű belső vitáikat félreteszik. A jelenlegi problémák között ugyanis nagyon rosszul venné ki magát, ha olyan vélemények terjednének el: amit most a munkavállalók kaptak, azt a kormánynak köszönhetik, nem pedig a szakszervezeteknek , amelyek a háromszázalékos emeléssel szembekerülve egymással vitatkoznak. Azt hiszem, a szakszervezetekben megvan a bölcsesség, hogy ne essenek e hibába. A legutóbbi tárgyalások arra utalnak, képesek vagyunk a valódi problémákra koncentrálni. Sőt, azt gondolom, hogy egy átfogó megállapodásban meg tudnánk egyezni az alapkérdésekben.
USA
A nemzetközi helyzet fokozódik
