Rekviem egy kisvasútért

Ma tartják Balatonfenyvesen a keskeny nyomközű hajtányok második nemzetközi találkozóját, egybekötve a kisvasutak napjával. A rendezvény szomorú apropója, hogy az új kormány által kinevezett MÁV-vezetés szeptember másodikától üzemszünetet rendelt el a vasút három vonalán: két szakasz azonnal megszűnik, egy jövőre megújul. A váratlan döntéssel nemcsak két települést vágtak el Balatonfenyvestől, hanem halálra ítéltek egy nagyszabású, természetvédelmi és idegenforgalmi szempontból egyaránt fontos tervet is.

Ötven évig élt, 15 kilométeres sebességgel futott és 76 centis volt a nyomtávja a fenyvesi kisvasútnak. A gigantomán elképzelésekben bővelkedő, fellegekben járó kommunista elit – sőt, talán maga Rákosi Mátyás – agyából pattant ki az ötlet: a tőzeges, lápos Nagybereket a Dunántúl éléskamrájává teszik. A realitás mellett főként az infrastruktúra hiányzott: a mocsaras, tőzeges talajon nem lehetett olyan úthálózatot építeni, amely elbírta volna a rendszeres szállítóforgalmat. Így a választás a vasútra esett, s 1950-ben megkezdődött a száz kilométeresre tervezett hálózat kiépítése.
A nagyszabású terv gyors megvalósításán politikai elítéltek is dolgoztak: 1951-től 53-ig üzemeltek Fenyves környékén a rabtáborok. A vasúti hálózatot hét évig építették, ekkor abbamaradtak a munkálatok, mivel a Balatonnagybereki Állami Gazdaság nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A teljes vágányhálózat ekkor 62 kilométert tett ki.
A kisvasutat kezdetben főleg teherszállításra, részben a munkások utaztatására használták. Ám az állami gazdaság vonzáskörében letelepülők száma nőtt; az iskoláskorú gyermekek szállítását is meg kellett oldani. Végül 1956 júniusában megkezdődött a menetrend szerinti személyszállítás, fokozatosan felváltva a teherfuvarozást.
Az állami gazdaságra, illetve a környékbeli majorokra a hetvenes évek elejétől rossz idők jártak. A teherszállítás veszteségessé vált, ám – a csisztapusztai gyógyfürdő idegenforgalmi vonzerejének köszönhetően – a kisvasút „telt házzal” üzemelt még a rendszerváltást megelőző évtizedben is. A vasúti pálya állapota azonban egyre romlott: 1994-ig csupán két alkalommal, összesen két kilométer hosszúságban építették át. 1997-ben megkongatták a vészharangot: a közlekedés leállítását csak tiltakozó akcióval tudta megakadályozni Balatonfenyves polgármestere. Huszonötmilliós minisztériumi gyorssegélyből végül lecseréltek nyolcezer talpfát és vasbetonaljat a somogyszentpáli és táskai vonalon, ez azonban csak időleges segítséget jelentett. Idén tavasszal felröppent a hír, hogy felújítják a teljes vasúti pályát. A csisztapusztai vonal valóban megújul jövő nyárra, ám szeptember elsejétől megszűnt a Pálmajortól Somogyszentpálig vezető, illetve a Táska községbe tartó szakasz, és októbertől a Balatonfenyvestől Pálmajorig futó pályán felújítás miatt előreláthatólag úgyszintén beszüntetik a személyszállítást.
Somogyszentpálban már most benőtte a talpfákat a gaz. A vasúti megállóhelyen – hasonlóan a kisvonat többi „állomásához” – senki nem teljesített szolgálatot. Balatonfenyvesen viszont tizennégy alkalmazott dolgozott, őket az üzemszünet elrendelését követően más szakaszokra helyezik át.
– A nyolcvanas években a peremközségekben – Táskán, Somogyszentpálon – még nem volt iskola, így a diákok vonattal jártak át Fenyvesre – meséli Balogh Imre üzemfőnök. – Legutóbb már csak egy gyermeket szállított a vonat. Munkalehetőség nagyon kevés van. Az állami gazdaság valamikor 2600 embert foglalkoztatott, ma a dolgozók száma alig haladja meg a százat. Tudom, hogy érint néhány embert az üzemszünet. Ez nehéz helyzet, problémát okoz, de mi nem tudunk mit tenni – teszi hozzá.
Balogh Imre nemcsak üzemfőnöke, hanem krónikása is a kisvasútnak: 1998-ban kétnyelvű tájékoztató könyvecskét írt a gazdasági vasút történetéről (ez a forrása a fenti összefoglalónak is). Ebben részletezi az érintett települések és a Nagyberek nevezetességeit, s megismerteti az olvasót a vasút járműveivel. A fotókkal, térképekkel illusztrált füzet kedvet hoz a barangoláshoz. Ez gyalog fáradságos, autóval felszínes – hiszen az aszfaltutak jórészt alig érintik a bereket. Aki valóban látni akarja e tájat, felül a kisvasútra – jobban mondva végigsétál a pályán, hiszen a vasút már nem működik.

Nemcsak fél évszázada, most is szőttek terveket a Nagyberekkel. Nem cukorrépa-ültetvényt, olajfúrókutat vagy gumigyárat álmodtak ide, hanem turistaparadicsomot, amit tökéletesen kiszolgált volna a kisvasút, sőt ezáltal visszakaphatta volna méltó rangját.
Idén februárban Fenyves polgármesterének kezdeményezésére tizenhárom önkormányzat, három gazdasági társaság, egy természetvédelmi szervezet és a MÁV összefogásával megalakult a Balaton–Boronka Kisvasút Kht. A térség turisztikai vonzerejének növelését, a kisvasút felújítását célzó vállalkozás jövője szeptember elsejétől kérdésessé vált.
– A következő közgyűlésen kérni fogom az alapítókat, hogy fontolják meg, mi lehet a kht. jövője – mondta Lombár Gábor. Fenyves polgármestere – ismerve a rossz példákat – attól tart: nem ideiglenes, hanem végleges lesz a most elrendelt üzemszünet. A MÁV határozatát egyébként sem érti. – Az a szakasz, ahol a vasút változatlanul közlekedik, roszszabb állapotban van, mint azok a pályarészek, amelyeket megszüntetnek. Ha valóban felújításról van szó, miért nem folyamatosan, kisebb szakaszok lezárásával végzi a MÁV a munkálatokat?
Tény, hogy egyszerűbb kiiktatni egy-egy vasútvonalat, mint hétszázmilliót költeni a teljes pályarekonstrukcióra. A költségek mellett igen fontos szempont lehet, hogy az Ordacsehiig tervezett autópálya keresztezné a kisvasút Fenyvestől Pálmajorig tartó (várhatóan októberig üzemelő) vonalát, s az érintett részen Lombár Gábor tudomása szerint felüljárót kellene emelni. Ami persze megdrágítja és bonyolítja az autópálya-szakasz megépítését.
A polgármester tíz éve lépett hivatalába, azóta levelezik a kisvasút fennmaradása, felújítása érdekében az érintett szervekkel. Mostanáig sikerült elérnie, hogy a gazdasági vasút üzemelését ne állítsák le, az elmúlt hetekben azonban a Medgyessy-kormány által kinevezett MÁV-vezetés meghozta a döntést. Ezzel a kht. tervei is füstbe mentek – legalábbis egy időre.
– Esős napokon a turisták felültek a kisvasútra, s eldöcögtek Táskára, ahol a több száz éves pincékben pörkölt és pálinka várta őket. A Fenyvestől tizenkét kilométerre levő község a vasúti szakasz lezárásával ezután csak nagy kerülővel közelíthető meg – sorolja a hátrányokat Lombár Gábor, hozzátéve: a kht. tevékenysége pont e Balaton-parttól távolabb eső, de idegenforgalmi és természetvédelmi szempontokból igen figyelemreméltó települések és környékük turizmusának fellendítésére irányult volna, ha a tervekben oroszlánrészhez jutó kisvasutat sikerült volna megtartani, felújítani. Mint megtudtuk, a társaság elképzelései szerint a fenyvesi gazdasági vasutat egy tizenkét kilométeres szakasz kiépítésével összekötötték volna a boronkaival, így az érdeklődő akár Mesztegnyőig eljuthatott volna Balatonfenyvesről.
– Szerettük volna megőrizni ezt a páratlan szépségű tájat. Az Európa-szerte híres természetvédelmi területre nem engedtük volna be az autókat. Sőt, terveink közt az is szerepelt, hogy a kht. átveszi a fenyvesi és a boronkai kisvasút üzemeltetését. – A polgármester megemlíti még a Duna– Dráva Nemzeti Parkkal közös elképzelésüket is: tanulóösvények kiépítését a vasúti megállóhelyek mellett.
A környék nevezetességei – a táskai műemlék jellegű pincesorok, a csisztai gyógyfürdő, a népművészetéről híres Buzsák, illetve a páratlan szépségű táj méltán tarthat igényt a nagyobb ismertségre.
A vasút utolsó napján két fiatal őgyelgett a bezárt pénztár előtt. Az egyik vasutastól kérdezték, mikor megy a csisztai vonat. Az csak a fejét csóválta, mondván: jövőre.
Ötven éve éltünk együtt a kisvasúttal – zárta beszélgetésünket a polgármester. – A mozdonyfütty Fenyveshez tartozott. Most elvesznek egy darabot az életünkből.