Szkalkai Szent Benedek és a részeg zsiványok

Szent István korában élt a Trencsén melletti Szkalka-hegy remetebarlangjában a két bencés szerzetes, Szent Szórád és tanítványa, Szent Benedek. Utóbbit, a rendalapító Nursiai Szent Benedektől megkülönböztetendő, Szkalkai Szent Benedekként jegyzik.
Szórád (Zoerard) messze földről érkezett hozzánk, amikor hírét vette, hogy Magyarországon is terjedőben van Jézus Krisztus hite. Előbb Szent Márton hegyén (Pannonhalmán) élt, később a magányos remeteséget választotta életformájául.
Csodatéteményei már életében híressé tették a Szkalka-hegyi barlang magányos remetéjét. Hatására a környéken garázdálkodó rablók egyike-másika felhagyott áldatlan tevékenységével, és – ahogy azt a zobori Fülöp apát később elmesélte a Szent Szórád életrajzát megíró Boldog Mórnak – megtért Krisztus gyarapodó nyájába.
Szórád remetetársa és tanítványa, Szent Benedek magyar volt. Rövid, de tartalmas életében mestere példáját követte, aki – a másik két jeles bencés szerzeteshez, a már említett Fülöp apáthoz és Boldog Mórhoz hasonlóan – egyedül őt tartotta méltónak arra, hogy a szkalkai barlangba költözzék, és ott a rend hagyományait ápolja.
Benedek fiatalon esett a hegyi rablók áldozatául. A legenda szerint csak három évet élt ájtatos magányában, ahol úgy érezte: a környező fák, a virágok és a madarak mestere misztikus jelenlétére figyelmeztetik percről percre. A rablók pénzt sejtettek nála, megölték, és testét a Vág folyóba dobták. Egy sas követte folyam sodorta tetemét, és szerzetestársai így találtak rá földi maradványaira…
Egy szép, népi ihletésű legenda, amely a Csodák könyvében olvasható, elmondja, hogyan zarándokoltak a környék szegényei „Benedek remete lakásához, kik mind megvigasztalódva, és sokan alamizsnával is ellátva tértek onnan haza. Mert Benedeknek olyan iszákja volt, hogy bármennyiszer nyúlt legyen is bele, mindig volt benne egy kis pénz, amelyet a betegek és szegényeknek osztogatott. Ennek híre csakhamar messzire terjedt, és a remetelakot még számosabb szegény kezdé látogatni.”
A csodatétemények híre persze a környék rablóihoz is eljutott: „Két félrészeg zsivány ült a csárdában, mely előtt a remetétől jövő buzgó népség elvonult, és azok hallották, mit beszéltek a megajándékozott szegények Szent Benedekről és az ő kifogyhatatlan iszákjáról. Ezt hallván a zsiványok elhatározták, hogy azt elveszik a szent remetétől, és midőn már a népség elvonult, erős, görcsös botokkal felfegyverkezve siettek gyilkos szándékkal a remetelak felé.”
Ahogy bekukkantottak a barlangba, ott látták háttal a kereszt előtt fohászkodó Benedeket, „de gyilkos vágyaik nem engedték őket nyugodni, mivel a sziklafalon az iszákot is függni látták. Tehát lábújjhegyen lopózkodtak az imádkozóhoz, és nagy görcsös botjaikat felemelve leüték őt. Vérbeborítottan hanyatlott le Szent Benedek, a zsiványok pedig hirtelen levevék iszákját, elfutottak vele, szívükben vivén a pokol tüzét.” A két zsivány ezután visszatért a csárdába, ahol „hordatták az itcét egymás után, míg meg nem ittasultak. Most már előveszik az iszákot, hogy fizetni fognak… Kérdik, hogy mivel tartoznának. A korcsmáros megmondja. Az egyik belenyúlt az iszákba, de nem talál abban semmit. Bármint forgatják is azt, nem mutatkozik ott egy fillér sem…”
A két szent remete emlékét Pécstől Pozsonyig, a csíksomlyói Salvator-kápolnáig, a lengyel Czestochováig és a horvát Kamenskoig számtalan templomfreskó és szobor őrzi. A szkalkai barlangkolostor romja ma is sokak által látogatott zarándokhely a Felvidéken, a Vág folyó partján.