János pohara

Az mindenkinek magától értetődő dolog, hogy a fehér terítős vacsoraasztal elengedhetetlen kelléke a jó bor, ám azt csak kevesen tudják, hogy a XVIII. században, amikor még december 27. a karácsony harmadik napjának számított, a bor szentelése is kötődött Krisztus születésének megünnepléséhez.

2002. 12. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szent János napja a boráldás ideje volt, és a gazdák ilyenkor kis hordókkal a vállukon jelentek meg a templomokban, hogy a pap felszentelje a frissen szüretelt borokat – tájékoztat Szalai Gyula, a budafoki Borkatakomba főborásza. – Később ezzel a nedűvel búcsúztatták a hosszú útra készülőket, de számos helyen egy cseppet öntöttek a megáldott borból a hordókba is, hogy a tartalmuk el ne romoljon, és jövőre is gazdag legyen a termés. Egyes vidékeken még a gabona- és a gyümölcstárolókba is löttyintettek egy keveset az italból, Szent János védelmének reményében.
A borkóstolás, pincézés, vagy népi nevén a bandázás utáni búcsúzáskor a mai napig János áldásának vagy János poharának nevezik az utolsó pohár bort, amelyet a hiedelem szerint ülve kell elfogyasztani, hogy el ne vigye a gazda szerencséjét. Az áldott bornak gyógyítóerőt is tulajdonítottak a régi időkben, fájások enyhítésére is megfelelt. Mivel egyszerre alkalmazták termékenység varázslásra és bűbájos orvoslásra, ezt adták a halotti toron, illetve az esküvőn és a keresztelőn is.
– A hagyomány alapja János apostol életének egyik csodás eseménye – meséli Szalai Gyula. – Egy Arisztodémusz nevű pogány pap méregkelyhet adott Jánosnak, aki a kereszt jelével megáldotta, majd kiitta azt, de nem történt semmi baja. Ezután odaadta Arisztodémusznak a köpenyét, azzal a kijelentéssel, hogy ha a ruhadarabot a halottakra teríti Krisztus nevében, akkor azok feltámadnak majd. A János által elmondottak valóra váltak, a pogány pap pedig megtért, és mindenhol elterjesztette, hogy az áldott bor megvéd a mérgezésektől, növeli a szépséget, az egészséget, előmozdítja a jó házasságot. Mindebből mára jóformán csak a vendégségben búcsúzkodók szólása maradt: „Igyunk még egy Szent János áldását!”
– A termékenységvarázslás és a borfogyasztás hagyománya megjelenik a mai ünnepi ételek és italok megválasztásánál is – fejti ki Szalai Gyula. – Köztudott, hogy a hal pikkelyét a népnyelvben halpénznek nevezik, ami szintén a bőség, és a gazdagság előidézését szolgálhatta. Azt is mindenki tudja, hogy a különböző módon elkészített halakhoz a könnyű, száraz fehérborok illenek. Az is kezd köztudottá válni, hogy a halászléhez és a paprikás ételekhez rozé vagy vörösbor dukál, de a legszebb nedűk hagyományos tálalásáról már kevesebb szó esik. A téli ünnepeken, évfordulókon a teríték mellett a magyar népi szokás szerint illik elhelyezni a csíráztatott búzát, a termékenység egyik legnemesebb szimbólumát, és az ősz gyümölcseit, az almát, a diót és a gesztenyét is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.