Két forduló után hat klub áll pont nélkül az El-ben. Ezek közül az egyik a Rangers, amely az Európa-liga 2025/2026-os alapszakaszában eddig a Genktől és a Sturm Graztól is kikapott. A klubvezetés a gyenge eredmények miatt a közelmúltban menesztette Russell Martint, akinek helyét most Danny Röhl veszi át.

BL után Európa-liga, majd bajnoki bukdácsolás
A Rangers az idényt a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdte, el is jutott a főtábla kapujáig, a rájátszásig, ott azonban két meccs alapján 9-1-es összesítéssel jobbnak bizonyult a belga Club Brugge – így került az Európa-ligába a gárda. A bajnokságban sem igazán megy a csapatnak: a skót ligában nyolc forduló alatt egy-egy győzelem és vereség mellett hatszor játszott döntetlent, így jelenleg a hatodik helyen áll.
Imádom ezeket a kihívásokat, hiszek a játékosokban, és abban, hogy el tudjuk érni a kitűzött célokat. A szurkolók most eredményeket akarnak látni
– nyilatkozta székfoglalójában Danny Röhl.

Ez lesz Röhl második vezetőedzői feladata
A 36 éves német tréner legutóbb az angol másodosztályban szereplő Sheffield Wednesday menedzsere volt, onnan a nyáron, közös megegyezéssel távozott. Korábban dolgozott segédedzőként a német válogatottnál, a Bayern Münchennél, a Southamptonnál és az RB Leipzig csapatánál is.
Nagy megtiszteltetés egy ilyen nagyszerű, és világszerte elismert klub vezetőedzői posztját betölteni. Tudom, hogy nehéz volt a szezonkezdet, de még mind a négy porondon van tét, és a csapatommal mindent megteszünk, hogy megjutalmazzuk a szurkolóinkat és a klubot
– mondta Röhl.
Az új edző csütörtökön, a norvég Brann Bergen elleni, idegenbeli kupamérkőzésen irányíthatja először a Rangerst, amely december 11-én az FTC vendége lesz az Európa-liga alapszakaszában.