A Vasonca partján árvíz után

A köves útról földes utca kanyarodik az állomás felé: bal oldalán egy színvonalasnak ígérkező, félkész állapotú panzió, jobb oldalán Benczéék portája: egy vályogház maradéka meg egy istálló árválkodik. Botos Bandi panziója után újabb foghíj: itt állt Eta néni háza, mellette az öreg hölgynek jelenleg otthont adó nyári konyha, majd egy újabb házrom: itt éltek Szilágyiék, mielőtt tavaly augusztus 9-én kiöntötte őket otthonukból a víz.

2003. 01. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csereháti Halmaj határában egy csendes patakocska, a Vasonca bújik át az út alatt. Így január elején kissé fagyosan szelíd kis erecskének látszik: senki nem hinné el róla, hogy egy nyári esőzés megvadult folyammá tudta varázsolni nyáron.
– Amikor a feleségem költögetett, hogy Pisti, jön a víz, nem akartam elhinni, amit mondott – emlékezik vissza Bencze István, az önkormányzat által kiutalt védőnői lakás szobájában üldögélve. – Negyvenegy éve lakom itt, de ilyet én még nem láttam. Mondták, Baktakéken kiment a patak, és még hatvan centi emelkedés várható, de egyszerűen el sem tudtuk képzelni, hogy ez itt is megtörténhet. De megtörtént. Egy órán belül itt volt a víz, s én csak akkor hittem el igazán, hogy nagy baj van, amikor már folyt be az ajtón a szennyes ár.
– Én fél tizenegy körül, ahogy szoktam, kiültem cigarettázni, mert a lakásban nem gyújtok rá soha – veszi át a szót felesége, Marika. – Elnéztem a Vasonca irányába, és láttam a népeket gyülekezni. Valami sárga fény is villogott. Nem értettem a dolgot, felhívtam Ilonka nénit, a szomszédasszonyt, aki mondta: Marika, nagy baj van, jön a víz. Rohantam Pistit költeni, majd ki a hídra: ott csak álltak az emberek döbbenten, és nem csináltak semmit. Visszaszaladtam a lakásba, hívtam a sógornőméket, jöjjenek: Botos Bandi panziója előtt van homok, próbáljuk zsákokba rakni és megfogni a vizet.
Úgy is lett: Botos Bandi, a kocsmáros vállalkozó, aki egyébként rokkant, mert a sclerosis multiplex miatt sorvad a lába, ült a kocsijában, hallgatta a zenét, adta, amit kértek, az emberek meg vitték a homokot, szerszámot, mindent, ami hasznos lehetett az ár ellen.
– Ez volt az én hozzájárulásom a dologhoz – mondja januári beszélgetésünkkor, kocsmája asztalánál egy forró csoki mellett. – Úgyis elvitte volna a víz, ha nem adom. Meg aztán a sajátomat is védte volna a töltés, ha védte volna. De nem védte: a pincémet teljesen elöntötte az ár, mindent tönkretett, ami benne volt. Aztán jött a biztosító, azt mondta, az én meszem, szigetelőanyagom, ajtóm, ablakom nem számít, mert nem volt még beépítve. Mit tehettem? Valamit azért mégis kifizettek: azt a félméteres falszakaszt, ami megpupujkásodott, meg azt, hogy kitakaríttattam a pincémből a hordalékot. Állami kártérítést nem kaptam, de nem is kértem: mi lenne, ha még én is odaállnék a polgármesternek sírni?
A biztosítóval nem mindenki olyan elégedetlen, mint Botos úr. Benczéék például kifejezetten dicsérik a sajátjukat.
– Minket a biztosító segített ki legelőször anyagilag – mondja Marika. – Még magunkhoz sem tértünk, már jöttek, és kiutaltak ötszázezer forint kárelőleget. Az önkormányzat is segített, néhány nap múlva ideadta nekünk ezt a védőnői lakást, és Jóska, a polgármester még a fölött is sajnálkozott, hogy hirtelen nem tudták kifestetni. De az állami kártérítés, az nagyon megcsúszott. Csak a múlt héten kaptuk meg, úgyhogy idén semmihez sem tudtunk vele kezdeni.
– Nem mondom, hogy kevés, hiszen a biztosító által kifizetett 3,5 millió forintot nyolcmillióra egészítik ki – de azt sem állítanám, hogy elég – kapcsolódik a beszélgetésbe Bencze István. – Megkerestünk egy vállalkozót, ő 11 millió forint alatt szóba sem állt velünk, a fűtési rendszer kiépítése még így sem volt benne az árban. Úgyhogy arra jutottunk: családi összefogással, kalákában építkezünk, csak a kőművesmestert fogadjuk meg. Tetőteres házat akarunk, a két gyerek szobája fent lesz: kell a hely, a 14 éves kislányom nagyon jól tanul, azt akarom, hogy minden feltétel meglegyen neki a nyugodt felkészüléshez.
Benczéné tovább sorolja a nehézségeket: nem mulasztja el megemlíteni, hogy az önkormányzati segélykeretből ők csak húszezer forintot kaptak, meg azt is sérelmezi, hogy az ötszáznyolcvan négyszögöles telken tönkrement szőlőért, zöldségért ígért, de eddig semmit nem fizetett az állam.
Az ügyről Tóth József polgármestert kérdezem, s ő nem is cáfolja Benczéné igazságait: – Való igaz, hogy a falu hatvan konyhakertjében keletkezett kisebb-nagyobb kár, s azt mind ez idáig nem térítette meg a szociális minisztérium. Pedig van rá pénzük: tudomásom szerint 16 millió forintot különítettek el erre a célra. A pénz felhasználásáról azonban máig nem sikerült dönteniük, és nem értjük, hogy miért.
A polgármester azt sem tagadja, hogy az árvízkárosultak megsegítésére számlát nyitottak, s ezen 1,3 millió forint gyűlt össze. A pénzből azok, akik új ház építésére állami segítséget kaptak, első körben valóban nem részesültek, ám 200 ezer forintot az összegből éppen az ő megsegítésükre különítettek el. A pénzt a közeljövőben ki is fizetik, ígérte a polgármester, akivel aztán a Vasonca megáradásának okaira fordítjuk a szót. – Sokat gondolkodtunk rajta, hogy miként fordulhatott ez elő, olyanok is vannak, akik a vízügyiseket okolják, hogy nem tisztították a medret, s amiatt lépett ki a medréből a patak. Én nem gondolnám, hogy így van, mert tavaly is volt kotrás: sokkal inkább hiszem, hogy a záportározó hiánya hozta ránk a bajt.
– Mindenki más okot lát a baj mögött – véleményezi az augusztusi árvizet Botos Bandi, aki a falu egyik tekintélyének számít. Eta néni, a tőszomszédom például meg van győződve róla, hogy az én építkezésemet nem bírta elviselni a víz, és azért lépett ki a medréből. Erről a kérdésről Eta nénit megkérdezni nem tudjuk, mert a 83 éves hölgy nem nyit ajtót a csengetésre. A kocsmai jólértesültek úgy vélik, hogy otthon van, csak nem akar bennünket beengedni. Vádaskodni nem akarunk, inkább az iránt érdeklődünk, hogy mivel szolgált rá Eta néni a gyanúsítgatásra. – Fogalmam sincs, hogy most otthon van-e, vagy nem – mondja a kocsmáros –, én csak azt tudom, hogy néhány hónappal ezelőtt sem a földhivatal embereit, sem a szikszói építési hatóság munkatársait nem volt hajlandó beengedni. Engem bezzeg behívatott, és olyan szavakkal illetett, hogy úgy jöttem el tőle, ahogy csak ez a két rossz lábam engedte.
Nehezen, de végül az is kikerekedik, hogy mi az oka Botos András és Varga Bertalanné ellenségeskedésének. A rejtély nyitjára a polgármester derít fényt: Eta néni új házat akar a telkén építeni, ám az időközben életbe lépett szabályok szerint csak a Szilágyiék telke felé terjeszkedhet. Ez most már önkormányzati tulajdonban van, így nincs akadálya annak, hogy Eta néni megkapja belőle azt a három métert, amire szüksége van. A baj csak az, hogy ő az egészet akarja, s meg is ajánlott érte 500 ezer forintot. Ez eddig rendben volna, de kéri a Botos Bandi is. A képviselő-testület végül is nem vállalta, hogy a két polgár között igazságot tegyen, inkább nyilvános licitre bocsátja a dolgot. Már ki is tűzték az időpontot: s remélik, hogy január 20-án sikerül is dűlőre vinni ezt a kényes ügyet.
A Botos kontra Vargáné szomszédháborúság kapcsán egy újabb család, az idős Szilágyi házaspár is látókörünkbe került: nem kerülhettük hát meg a kérdést: velük mi lett? Megtudtuk: Szilágyi Istvánnét Halmajon már hiába keressük. Alsózsolcán, egy hatvanas évek végén épült két és fél szobás házban lakik férjével, akit igen megviselt otthona elvesztése és a költözés. – Még nem találjuk a helyünket, de lassan megszokunk – mondja Jolánka néni. – Én akartam ide jönni, itt lakik ugyanis az egyetlen olyan gyermekem a négy közül, akiből nem lett városi.
Az árvíz okozta anyagi veszteségre meg a kártérítésre fordítván a szót Jolánka néni nem épp vidám húrokat penget. – Nyolcmillióra értékelték a kárunkat. Ennek a hetven százalékát kaptuk meg, illetve hát nem mi, hanem az, aki eladta nekünk ezt a házat. Biztosítási pénzt nem kaptunk – a biztosító ugyanis 32 év után 2002-re nem volt hajlandó újabb szerződést kötni velünk, mert a házunk vályogból volt. Így aztán vénségünkre kénytelenek voltunk másfél millió forint OTP-hitelt felvenni. Ez bizony nem könnyíti meg öregségünket.
Hazafelé indulva még megmelegszünk Botos Bandi kocsmájában, s némi derűlátást nyerünk a gazda optimizmusából. – Augusztusra csak kész lesz ez a panzió – mondja –, kész kellene lennie, mert az ukrán konzul már bejelentkezett, hogy itt akarja tartani a lánya esküvőjét. Utána meg hátha megindul az élet: esküvők, ballagások, batyus bálok, miegymás. Abban is bízom, hogy előbb-utóbb erre jön a 3-as, és meglódul egy kicsit a tranzitforgalom. Miért ne lehetne: ha az a képtelenség megeshetett, hogy elöntötte a felvéget a Vasonca, akkor miért ne történhetne velünk egyszer egy sorsunkat jobbra fordító csoda is?
***
Árvíz helyett jégtorlódás. Megszüntették az első fokú árvízvédelmi készültséget a Tisza és a Túr mentén. Fazekas László, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta, hogy a tartós apadás tette lehetővé az árvízvédelmi készültség megszüntetését, a Tisza Dombrád és Tokaj közötti részén viszont változatlanul érvényben tartják a harmadfokú jégvédelmi készültséget a jégtorlódások miatt. Fazekas László közölte: az igazgatóság területén kedd délelőtt négy helyen – a tiszaszentmártoni, a záhonyi, a dombrádi és a tiszateleki folyószakaszon – észleltek jelentősebb jégtorlódást. Együttesen mintegy 10 kilométeren van 100-250 centiméter vastag jég a Tiszán. Fazekas László a belvízhelyzetről elmondta, hogy a felső-szabolcsi és a beregi öblözetben továbbra is másodfokú készenléttel igyekeznek elvezetni a vizet a földekről. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.