Lakossági bejelentés nyomán derült ki, hogy a Kovács Albert utca 24. számú ház mögött a kilencvenes évek közepe óta galvániszapot és trafóolajat tárolnak. A maszszák közül az előbbit fokozottan rákkeltő anyagként tartja számon a szakirodalom. A hordók tartalmának néhány nappal ezelőtti vizsgálata uránt, kobaltot és tóriumot, vagyis sugárzó anyagokat mutatott ki, ám a szakértői vélemények szerint a kibocsátott béta-sugárzás nem olyan fokú, ami a megbetegedéseket és a haláleseteket előidézte volna.
Ebben a lakosság hisz is meg nem is: mindenesetre a történtek ismeretében független vizsgálatot követelnek. Mit számít már ez a néhány nap, hiszen a gyanús anyag a szétmart vashordókból évek óta szivárog a talajba és a levegőbe, onnan pedig az emberek tüdejébe.
Galvániszap trafóolajjal
– Tavaly december 17-én jelezte nekünk Sípos Imréné, hogy a hordókat el akarják szállítani a helyszínről, illetve hogy szerintük a halálozások összefüggésben lehetnek a Fehér Istvánék telephelyén tárolt anyaggal. Mi azonnal kimentünk, és megakadályoztuk az elszállítást, mert a sofőrnek semmiféle papírja nem volt arról, hogy viheti-e, és ha igen, akkor hová a hordókat – emlékezik vissza az ügy kirobbanásának körülményeire Kövér László Géza alpolgármester. – Az ügy kapcsán megkerestük a katasztrófavédelmi felügyelőséget és a Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőséget is, de mindkét szerv azt állapította meg, hogy a telepen tárolt galvániszapban, illetve trafóolajban a veszélyes anyagok mennyisége nem lépi át a megengedett értéket. Vagyis a rendelkezésünkre álló jegyzőkönyvek tanúsága szerint ezek az anyagok vélhetően nem okozhatták a tragédiákat. Érdeklődésemre, hogy mit tenne, ha maga is az utcában lakna, az alpolgármester elismeri: ugyanazt, mint amit az utcabeliek most tesznek, vagyis egy független, a lakosok által felkért laboratóriumtól rendelné meg a mintavételt, illetve a vizsgálatokat.
Hogy milyen eredményre vezetnek az új vizsgálatok, azt egyelőre nem tudni, azt viszont igen, hogy a katasztrófavédelem által elvégzett mérések tanúsága szerint több igen agresszív anyag is van ezekben a bizonyos hordókban. Uray István, az MTA Atommagkutató Intézete sugárvédelmi szolgálatának vezetője ezekről úgy vélekedik, hogy drasztikusan veszélyeztethetik ugyan az egészséget, de nem sugárzás által. Fokozottan egészségre veszélyes a professzor véleménye szerint a berillium, amelyből 27 milligrammot, a stroncium, amiből 44 milligrammot és a tórium, amiből 5 milligrammot találtak a hordóban talált anyagok egy-egy kilogrammjában. Ezek gázokat fejlesztve, a talajvízbe kerülve, illetve cipőtalpon kihordva is szennyezhetik a környezetet, s ezek – csakúgy, mint a galvániszapok minden válfaja – valóban rákkeltőek. A telepen talált uránról viszont úgy vélekedett, hogy nem lehet jelen olyan mennyiségben, ami egészségkárosító sugárzást idézne elő.
Szövevényes ügy...
Persze a hajdúböszörményiek nehezen tudnak bármit is kezdeni a történtekkel. Molnár József bioméhész, környéki lakos szerint nemcsak a Kovács Albert utcában, de Hajdúböszörmény környékén igen sok helyen tárolnak és dolgoznak fel fémtartalmú veszélyes anyagokat.
– 1999-ben települt a szomszédságomba egy kft., amely veszélyes hulladékok feldolgozásával, illetve égetésével foglalkozik – mondja. – Szakértői vélemények, határozatok garmadájával tudom igazolni, hogy ezek kárt tettek és folyamatosan kárt tesznek a méheimben, gyümölcsfáimban. Gödüs Pálné, a Molnár József méhészete szomszédságában telket bíró böszörményi asszony megerősíti a bioméhész véleményét. – Félünk odaadni a kertben termett gyümölcsöt az unokánknak, mert megpöttyösödik, kormos, és tartunk tőle, hogy megbetegíti a gyereket. Bizonyítani nem tudjuk, hogy veszélyes anyag kerül a növényekre, mert egy-egy vizsgálat több százezer forintba kerül, s nekünk erre nincs pénzünk.
Szinte átláthatatlan köd ereszkedik a legnagyobb hajdúvárosra. A Kovács Albert utcába egy helybéli ismerősünk vezet el, és segít is, amennyit tud, hogy eligazodjunk az egymásnak ellentmondó információk között. Nevét azonban nem adja a cikkhez. – Olyan szövevényes eset ez, aminek a szálai egyelőre kibogozhatatlanok számunkra – szögezi le. Aztán mond még valamit arról, hogy a telep egy szocialistákhoz közel álló vállalkozóé, az pedig, aki a kilencvenes évek közepén oda szállította az agresszív anyagokat, most az MSZP színeiben városi képviselő. Közelebbit azonban nem hajlandó elárulni, azt mondja, hasznát nem látná a fecsegésnek, kára viszont annál inkább származhatna belőle.
Hiteles vizsgálatot akarnak
Közben Tompákék vakolt házához érkezünk, ahol ott találjuk az egész, feketébe öltözött családot: István anyját, az apját, a végletekig összetört lánytestvért, a feleséget és a kétéves Bencét. A lakásba azonban nem jutunk be, bezárkóznak, nem akarnak nyilatkozni. A fiatalasszony azt mondja, nem biztos abban, hogy a 24. szám alatt lévő hordók okozták a tragédiát, sőt abban reménykedik, hogy nem erről, pusztán véletlenről van szó. Hogy is ne reménykedne, hiszen kétéves kisfiával ott laknak a veszélyes hulladékteleptől harminc méterre.
– Én sosem állítottam, hogy a Fehérék anyagai ölték meg a férjemet – mondja Sípos Imréné Mária, aki negyvenöt éves férje után két kiskorú fiúgyermekkel maradt egyedül. – De azt igenis gondolom, hogy az önkormányzatnak kötelessége megvizsgálni, nyugodtan alhatunk-e, vagy pedig rettegnünk kell a gyógyíthatatlan betegségektől. – Elérzékenyül, ahogy mondja: – Szépen éltünk a férjemmel, huszonhat évet voltunk együtt – mondja. – Nem volt neki semmi baja, aztán tavaly január végén minden megváltozott. Elkezdett fájni a lába, majd a nyaka, és egyszer csak minden látható ok nélkül eltört a nyakcsigolyája – emlékezik vissza az özvegy. – Először azt mondták, hogy nem rák, végül is a harmadik vizsgálat mutatta ki, hogy mégiscsak az. Májusban aztán fektében eltört a csípőcsontja is. Azt mondják, a tüdejéből indult ki az egész. Amikor meghalt, porba voltunk sújtva, gyászoltunk, de nem jutott eszünkbe, hogy a szomszédban tárolt hordókra gyanakodjunk. Ez csak akkor merült fel, amikor szemben Tompák Pista is elment néhány hét alatt. Életerős fiatalember volt, mindössze huszonhárom éves. Akkor fordultunk a polgármesteri hivatalhoz, hogy nézzék meg, mi történik itt. Mi abban bízunk, hogy a katasztrófavédelmisek vizsgálata hiteles, és valóban nincs olyan anyag a közelünkben, amitől betegek lehetnénk. De nem tudhatjuk…
Nagy Judit, a kétéves Zoltán édesanyja sem tud mást tenni, mint reménykedni. Kisfia tavaly május óta vesedaganatban szenved. Amikor belépünk a házba, a gyermek vidáman szaladgál, ám szomorúan látjuk, hogy a kemoterápia következtében teljesen kopasz, arca sápadt, szemecskéi pedig vörösek a szenvedéstől. Nagy Judit vállalja a nyilatkozatot, azt mondja, nem hiszi, hogy lenne mitől félni, és kijelenti, ha kiderülne, hogy a Fehérék telepén tárolt anyagnak köze van a gyermek betegségéhez, akkor a többiekkel összefogva beperelné a környezetszennyezőket. – Ma hajnalban jöttünk haza Budapestről, mert egy utóvizsgálatra odaküldtek bennünket a gyermekklinikára – mondja. – Bár nagyon fárasztó volt az út, örültem, mert azt mondta az orvos, a kemoterápia hatására szépen javul a kisfiam betegsége. Kellene már történnie valami jónak – fűzi még hozzá –, mert a gyermekem nagyon sokat szenvedett.
További információk a 17. oldalon
origo.hu
Pedig Magyarral foglalkozni KELL!
