Parlagon heverő tárlat

Gazda István, az Álmok álmodói – Világraszóló magyarok című, nemrég bezárt kiállítás „szellemi atyja” úgy véli, a tárlat még jó ideig szolgálhatta volna Magyarország EU-csatlakozásának előkészítését, az ország kultúrájának méltó hírverését. A Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatója elmondta: az eredeti tervek között szerepelt, hogy a kiállítással párhuzamosan kialakítanak egy nagy információs központot, amely a kiállítás bezárása után is az érdeklődők rendelkezésére állna, s az új kiállítás teljes információs anyaga tovább bővítené ezt az információs központot. Lapunknak adott interjújában leszögezte: az adatbázisok rendelkezésre állnak.

Mint a kiállítás „spiritus rectora”, miként fogadta a hírt az Álmok álmodói bezárásáról? Meglepte a döntés?
– Egyáltalán nem, hiszen már hónapok óta számítani lehetett rá. Mégis bíztam abban, hogy a jelenlegi fenntartók jobb belátásra térnek, s a magyar közönség továbbra is gyönyörködhetett volna abban a nagy volumenű szellemi teljesítményben, amit az ország legkiválóbb alkotói hoztak létre az utóbbi évszázadokban. Az Álmok álmodói ráadásul olyan összegzése volt a magyar tudomány és kultúra csúcsteljesítményeinek, amelyet eddig még sohasem láthatott egyszerre a nagyközönség. Sajnos, hozzá kell tennünk, feltehetően jó ideig ismét nem lesz rá alkalom.
– Ön szerint miért lett volna fontos a kiállított anyag egyben tartása? Mondhatják ugyanis azt is, hogy a számtalan gyűjtőtől, múzeumtól kölcsönvett kollekció ezután sem lesz elzárva az érdeklődők elől, legfeljebb több helyre kell majd elzarándokolni az országban, hogy ismét megtekinthessük őket.
– Egyrészt – mint ön is említette – a tárlat jó része gyűjtőknél, illetve maguknál a tulajdonosoknál van, így ezeket a tárgyakat eleve csak igen kevesen láthatják. Másrészt senki sem gondolhatja komolyan, hogy valaki végiglátogatja az ország összes múzeumát és magángyűjtőjét az amúgy valóban felbecsülhetetlen értéket és számos kuriózumot felvonultató anyag miatt. Egyetlen példát hadd mondjak: ha annak a holdjáró autónak a kereke, amelyet magyar feltaláló tervezett, visszakerül Amerikába létrehozójához, Pavlics Ferenchez, ki tudja, mennyi ideig ismét el lesz zárva a magyar közönség elől. Én azonban nem ragadnék le csupán a tárgyi anyagnál, mert a kiállítás más tekintetben is rengeteg új ismeretet tárt a felszínre. Az Álmok álmodói igazi sikerét ugyanis az alapozta meg, hogy a régi művelődéstörténeti tárlatoktól eltérően nem csupán a köztörténetet és az egyes művészeti ágak kiemelkedő alkotásait jelenítette meg, hanem a magyar történelem békés napjainak tudományos és technikai munkálkodását állította reflektorfénybe. Ezért volt hihetetlen, hogy ilyen sok matematikust, orvost, csillagászt, fizikust, vegyészt adtunk a világnak, ezek az eredmények ugyanis egymás mellett az eddigi tárlatokon nem kaptak helyet. Ismét példákat kell sorolnom: ki tudott például arról a Gruby Dávidról, aki III. Napóleon és a két Dumas háziorvosa volt, és akinek a nevéhez az orvosi vatta feltalálása fűződik? Vagy mennyire lehetett közismert az a tény, hogy a múlt század német tudományos társaságainak kétszáz magyar tagja volt, s például a jénai ásványtani társaság elitje csupa magyarországi tudósból állt? De ugyanígy említhetném a makói Galamb József életművét, aki a Ford T-modell megalkotója volt, vagy Balassa János professzor munkásságát, aki az 1848–49-es szabadságharcban elsőként alkalmazta a legmodernebb érzéstelenítési és altatási módszereket a műtéteknél. Mindezzel azt akartuk illusztrálni, hogy a magyar tudomány rendkívül szorosan kötődött Európához, s eme értékek teljessége jelent meg a muzeológia történetében talán először az Álmok álmodóival.
– A kiállítás anyagáról kiadvány is jelent meg nemrégiben, így az ön által említett értékeket sem borítja a feledés homálya.
– Csakhogy a kiadvány – számomra érthetetlen módon – csak az úgynevezett ismertető zászlókon, tárgyfeliratokon szerepelt információkat tartalmazza, a kiállítás számítógépein olvasható további adatsorok, összefüggések nem kerültek be a kötetekbe, holott az anyag csak ezekkel együtt érthető és hiteles. Ha nem mutatjuk be a legfontosabb 150 középiskola elmúlt két-háromszáz esztendejének legjelesebb tanárait és diákjait, akkor nem tudjuk igazolni a kiállítás alapkoncepcióját, amely éppen az volt, hogy bizonyítsa: e sok kiváló tudós kiváló tanárok keze alól került ki, s az ország majd minden városának volt egy-egy kiemelkedő értékű középfokú oktatási intézménye. És ugyanez mondható a patinás magyar egyetemekről is. Nem lehet öt középiskolai tanárt kiemelni a legalább ezer jelentős személy közül, mindnyájukat be kell mutatni a történelmi Magyarország iskolatörténeti térképével együtt. A tervezett információs központ erre az adatbázisra épült volna, s ezt kellene folyamatosan tovább fejleszteni.
– A költségek azonban így is igen számottevőek voltak, s a Millenáris Kht. mostani vezetői ezt nem is mulasztják el minden alkalommal negatívumként emlegetni.
– Erre csak azt tudom megismételni, hogy egy működő kiállítás és egy működő adatbázis mindig bevételt is jelent. Egy zárt kiállítási csarnok viszont biztos ráfizetést okoz. A magyar tudomány mindig nagyon fontos szerepet töltött be az európai tudományosságban, csakhogy a múltbeli adatok többségéről elfeledkeztünk. Európai voltunkat hangsúlyozó kiállítás szüneteltetése nem tartozik a szerencsés döntések közé. A magyar kultúra egyik nagy hiányossága az, hogy sokszor csak ismeretterjesztő szinten nyújt tájékoztatást olyan értékeinkről, amelyekről tudományos megalapozottságú információkkal, részadatokkal is kell rendelkeznünk. Megjegyzem, még most sem lenne késő döntést hozni arról, hogy a kiállítást a bemutatott témakörök közül egyet-kettőt kiválasztva, és azokat részletesen bemutatva lehetne folytatni. De természetesen nagyon fontos a teljes adattár napi gondozása, továbbfejlesztése és nyilvános napi használatának megteremtése.
– A Millenáris Kht. irányítóinak azonban a nyilatkozatok szerint már más tervei vannak a kiállítócsarnokkal. Igaz, ezekről még szinte semmit sem tudunk. Nem „eső után köpönyeg” az ön felvetése?
– Ha elmúlik az eső, az annyiban is jó, hogy nem ázik be a kiállítócsarnok. A fenti terveket pedig könnyedén végre lehet hajtani, s félévenként újabb és újabb témaköröket lehetne bemutatni, így a kiállítás maga folyamatosan változó, pezsgő lenne, s egy kicsit illeszkedne a XXI. századhoz.
– Az előbbi kérdés azonban ettől még kérdés marad: miből?
– Erre nem nekem kell válaszolnom. Arra sem nekem kell válaszolnom, hogy miért van közlekedési múzeumunk, tűzoltómúzeumunk, elektrotechnikai múzeumunk, bányászati Mmúzeumunk és így tovább, hiszen ez mind luxus, ahogyan luxus minden irodalmi múzeum, minden művészeti múzeum, minden irodalmi szalon, minden bemutatóterem. És arra sem nekem kell válaszolnom, hogy miután az Országos Műszaki Múzeum legértékesebb tárgyait a most bezárt Millenáris Kiállításon végre be lehetett mutatni, s ezek alkották a kiállítás törzsanyagát, vajon miért sújtják a kiállítóteremmel nem rendelkező Országos Műszaki Múzeumot azzal, hogy e szép tárgyait ismét a raktárakba kell visszaszállítania.
– Nem álkérdés, valóban kíváncsiak vagyunk rá: ön szerint megalapozottak-e azok a vélemények, amelyek a kiállítás, a bontás, s egyáltalán a Millenáris Kht. előző ciklusbeli tevékenységének vizsgálata mögött politikai motívumokat sejtenek?
– Én nem tudom, hogy mit jelent az, hogy politikai motívum. Annyit tudok, hogy mintegy kétszáz tudós nagyon sokat dolgozott annak érdekében, hogy az elmúlt száz esztendő legérdekesebb tudománytörténeti és technikatörténeti tárlata álljon össze. A kétszáz tudós mindegyike tudományos kutató volt, nem volt közöttük egyetlen politikus sem. Tehát, hogy maga a kiállítás valamilyen politikai motívumokat rejtett volna magában, ez aligha hihető, ez egy egyszerű, becsületes, tisztességes kiállítás volt, és ez volt benne a leghihetetlenebb. Nem hinném, hogy a kiállítás berendezői bármilyen szabálytalanságot elkövettek volna. Mellesleg ők jelenleg is a Millenáris Kht.-nál dolgoznak, így ez a tény már önmagában is kétségessé teszi a vádak megalapozottságát. Jó lenne, ha leszoknánk arról, hogy minden megvalósult, nagyívű gondolat mögött önös politikai praktikákat és visszaéléseket sejtsünk.