Forgalmi akadályok

Az ember, aki a diktatúrák szeszélye folytán netán nem is érettségizett történelemből, időnként egészen össze van zavarodva. Szeretne hasznos polgára lenni a társadalomnak, hűséges fia a hazájának, így hát árgus szemekkel les minden bölcs instrukciót, amely főállású, választott közszolgáitól származik: hátha az ő jóvoltukból gördülékenyebben meg tudna felelni e magasztos elhivatásnak. A főállású, választott közszolgák némelyike azonban nem rejti véka alá: szerinte kizárólagos jelleggel a rend őrei hivatottak megítélni, ki a szélsőséges ebben az országban, és ki nem; ki korzózhat végig csoportba verődve a világörökséggé avanzsált Andrássy úton, s ki az, aki inkább maradjon csak otthon veszteg. A polgár, akinek megzavarták a fejét holmi alapvető alkotmányos szabadságjogokkal (szólásszabadság, gyülekezési szabadság és más hasonló csacskaság), az első pillanatban azt hiszi, hogy megromlott a hallása. De nem, szó sincs ilyesmiről: a híradások szorgalmasan ismételgetik, hogy nálunk bizony a hatóság egyben csalhatatlan orákulum is.
A tüntetéselbíráló és szélsőségmegállapító hivatal ebből kifolyólag maga az uniformist öltött mérsékeltség. A mérsékelt mindig magából indul ki, s azt tartja szélsőségnek, ami tőle jó távol van. Csakhogy ha a szélsőség is önmagához méri a mezőnyt, tőle meg az állítólagos mérsékeltség lehet irdatlanul távol, már-már szélső helyzetben. Egy demokráciában ilyenkor szokás közmegegyezésre hivatkozni, hogy egyáltalán képesek legyünk megnevezni, ki kicsoda – de lehetséges-e a pálya méretéről és hatályos játékszabályról beszélni ott, ahol a centercsatár szerepében tetszelgő rendőrhatósági főfőnök balszélsőként kezdte a pályafutását, és csak taktikai húzás gyanánt, a második félidőben húzódott be középre?
Erre viszont a kínálkozó replika az lehet, hogy ha maga is érintett a dologban, legalább szagról megismeri, mi a szélsőség. Ha eléje kerül mondjuk a Nyirok és Becstelenség nevezetű szervezet, az vonulhat; míg a Civilek a Békéért elvbaráti konzorcium legfeljebb második nekifutásra, mert szemantikailag a Katonák a Háborúért érdekcsoport ellentétét képezi, emellett meg mi már sürgősséggel aláírtunk. Igaz, a dolgok fegyverrel való elintézését kizárólag a világbéke érdekében szorgalmazzuk (vesd össze: békeharc), s igazunkat csalhatatlanul bizonyítja, hogy eredendően az antiterrorista oldalon állunk (vesd össze: igazságos és igazságtalan háborúk marxista elmélete). Légy a tejben, hogy a Kárpát-medencei német érdekszférát nemrég még a franciák felé szorgalmaztuk tágítani. Most, hogy a két, valaha esküdt ellenség makacskodó vétóban forrott össze, lassan kezdhetjük is a tapogatózó tárgyalásokat, miként csatlakozhatnánk mégis inkább az összehasonlíthatatlanul kevesebbet lacafacázó, egyszerűségében nagyszerű, reménybeli Amerikai Unióhoz.
Az ember, aki nem érettségizett történelemből, készséggel elfogadja ugyan, hogy az Andrássy úton tüntetőleg masírozni puszta forgalomtechnikai kérdés – azt viszont nem érti, miért csak most fedezték fel a paragrafusok rengetegében „a forgalom aránytalan akadályozásának” korszakalkotóan zseniális passzusát. Ha erre hamarabb felfigyelünk, a fogason maradtak volna a Demokratikus Charta esernyői, a taxisok a blokád szót még a szájukra sem merik venni, nem lett volna élőláncos Duna-szaurusz-tüntetés, az erdélyi falurombolás elleni demonstrációnak meg azzal lehetett volna elejét venni, hogy aránytalanul korlátozza a Hősök terén fényképezkedő távol-keleti turisták szabad mozgását. Ebből következőleg a szóban forgó helyen holmiféle újratemetésnek sem lett volna semmi esélye (hiszen aránytalanul akadályozta volna a piros húszas buszjáratot), tehát bohó ifjú szónokok sem szólíthattak volna fel idegen ábécét használó megszállókat a haladéktalan távozásra. A forgalmat aránytalanul akadályozták az izgága ötvenhatos forradalmárok is – okvetetlenkedésük miatt a testvéri tankok a tervezettnél sokkal döcögősebben tudtak felindulni. Tiszta haszon lett volna, ha ettől a jogállami úttorlasztól visszaborzadva a románok sem vonulnak be Pestre, miként a törökök sem Budára – arról nem is szólva, hogy a tatárok Muhinál milyen aránytalanul akadályozták a magyari szekértábor belső forgalmát. De vehetünk mindjárt világtörténelmi példákat is: a Bastille lerombolói kétségkívül aránytalanul akadályozták a párizsi udvari arisztokrácia zavartalan hintóforgalmát, a keresztes hadak aránytalanul feldúlták a Szentföld békéjét, az első maratoni futó pedig aránytalanul sok helyet foglalt el az athéni országútból.
A históriai analfabetizmusnak persze előnyei is vannak: nem üvölt fel lépten-nyomon az ember, ha avas portékaként rég lejáratódott propagandaszólamokat akarnak rásózni. Most ugyebár örül a lélek, hogy mégis vonulnak a civilek – s további pozitívum, hogy ez nem kötelező, mint valaha a frizuradivat-teremtő Angela Davis szabadságáért protestálni. Annak idején Vietnamot naponta biztosítottuk afelől, hogy vele vagyunk – most már az is eredmény, ha nem várnak tőlünk permanens hűségesküt. A történelemmel a legnagyobb baj alighanem az, hogy sosincs vége: ugyanazok az untig ismert, olykor kínosan kicsinyes körök ismétlődnek. A farkas a pataknál felkérheti ugyan a bárányt, hogy bizonyítsa ártatlanságát, a jogi procedúra kimenetele azonban a folyásiránytól függetlenül nem lehet kétséges. A komor lényeg tehát merő unalom – legfeljebb a mindennapi szivárványos részletek birizgálhatják fantáziánkat: tényleg kilövik-e a meztelenkedő műsorvezetőnőt az űrbe (jó volna); tényleg gyilkolhat-e nálunk is minden további nélkül egyik-másik titkosszolgálat (mint a 007-es ügynök, akinek szabad jogosítványa van az ölésre); tényleg összefüggésben van-e ez azzal a hitközségi kijelentéssel, hogy ha a hatóság nem védi meg őket a szélsőségektől, majd ők megvédik magukat; illetve biztosan eurokonform-e, ha egy szektavezér lelki alapon nyilvánosan beleszólhat a legnépszerűbb honi focicsapat összeállításába?
Mindezek persze elenyésző gondok ahhoz a dilemmához képest, hogy az Andrássy úton mikor aránytalan a forgalom sérelme; illetve hogy a hivatásos forgalomakadálytalanítók miként küzdenek meg teszem azt a szélsőséges folklórrendezvények akut problémájával. Csak bízni lehet abban, hogy ők, akik a szlogen szerint éjt nappallá téve szolgálnak és védnek, általában véve nem puszta forgalmi akadályoknak tekintenek bennünket…