Könyvesház

Hétalvók ébresztése
Nemeskürty-röpiratok a megmaradásról
Kő András

Ha a műfaját szeretnénk meghatározni annak a kötetecskének, amely az utóbbi hetekben sikerrel landolt nagyon sok magyar család könyvespolcán, azt mondhatnánk rá: röpirat, mégpedig a javából. S mindjárt idézhetjük is Zrínyi Miklós Az török áfiumát, amely néhány száz évvel korábban hasonló szándékkal íródott. Jóllehet már nincs török, és nincs orosz sem, de van elég ok felébreszteni a nemzet nagy részét elfásultságából – felrázni a hétalvót.
Nemeskürty István a magyar nemzetállam több évtizedes vergődését veszi szemügyre, amely Tisza István meggyilkolásával, valamint Károlyi Mihály ezzel összefüggő hatalomra kerülésével kezdődött. Az író meggyőzően bizonyítja, hogy az ország népe 1918 őszén tűrte és hagyta az ellenséget a haza területére nyomulni, jóval az 1920-as trianoni békediktátum előtt. A kulcsmondat Tiszánál az egység hiánya. A szerző hozzáteszi: „Hányan keseregtek emiatt nagyjaink évszázadok óta!” (Lásd például Zrínyit!)
A gondviselés kínálta második lehetőséggel sem élt a nemzet: ha 1941-ben ragaszkodik a semlegességhez, megnyerhette volna a háború utáni békét. Senki sem kényszerítette a magyarságot a háborúba. S ha mégis így alakult: megtagadhatta volna az engedelmességet. Legfeljebb megszállják, mint Dániát.
A harmadik lehetőség – az író szerint – 1990-ben következett be, a szovjet birodalom összeomlásakor. A szabadon rendelkező állam megkezdhette (volna) a nemzetépítést. Ehelyett „mindmáig a szovjethatalom ittfelejtett szocializmusának kiszáradófélben lévő pocsolyájában dagonyázunk”. „… a világvagyon szőtte pókhálóban vergődünk tizenkét éve.”
Zrínyi fent idézett röpiratában felsorolja a magyarság évszázados hibáit, fátumszerű szél zúg szavaiból, és feltárulkozni látszik a szomorú jövendő. Nemeskürty is ezt teszi, amikor a XX. század kihasználatlan lehetőségein kesereg; következtetései is olyanok, mint Zrínyiéi. Mindkettőjükben ott a prófétasors: a pusztába kiáltás átka. Aztán Zrínyi így töri meg a csendet: „Ha kérdezed, kit kévánok, s micsoda nemzetet akarok oltalmomra, azt mondom: a magyart kévánom.” Aztán Nemeskürty azt írja: „De hát mégis: mit tegyünk, hogy megmaradjunk? Ne féljünk. Legyenek érveink belső ellenségeink ravaszul kifundált rágalmaira. Higgyünk a csodában is.”
Mindketten hisznek abban, hogy a néphez csak szeretettel lehet közelíteni. Különben a nép sem szeret senkit. Kiváltképp a vezetőit nem.
Röpiratok. Emeljük le őket a polcról!
(Nemeskürty István: Mi történt velünk? Szabad Tér, Budapest, 2002. Ára: 1600 forint)

Európai pillanatok
Triznya Mátyás műtermében
Ferch

„Triznya Mátyás Magyarország legpoétikusabb szögletében, a Dunakanyarban tanult festeni szeretett, kiváló mesterétől, Szőnyi Istvántól. S egy negyedszázad óta a mediterrán övezet vizuális élményeit szívja fel” – írta róla Cs. Szabó László. Triznya (1922–1991) gyermekkorától festőnek készült, lopva járt a képzőművészeti főiskolára, mert szülei „polgáribb pálya” felé terelték, s végül valóban Szőnyi Istvánban talált mesterére. A lányának udvarolt – aki később a felesége lett –, így ismerte meg a festőt, s akkor döbbent rá, „mit lehet csinálni a vízfestékkel”. Megragadta „a friss és tiszta színek, a finoman szövődő, selymes tónusok, a kész lap közvetlen könnyedsége”. Akvarell iránti szenvedélye Olaszországban teljesedett ki igazán, ahol feleségével élete nagyobb részét emigrációban töltötte. (Közismert, hogy római lakásuk, a Triznya-kocsma a kinn élő és Magyarországról odalátogató magyar értelmiségiek, művészek találkozóhelye volt.) A mulandóság- vagy vanitasjelképként felfogott Örök Város örök ihletet is adott az emigránsnak, aki csak 1987-ben térhetett vissza hazájába. Az akvarell, a vízfesték „a pillanat azonnaliságának műfaja”, ezért képeit európai pillanatoknak szánta.
Triznya Mátyás 1922 és 1991 között festett akvarelljeit gyűjtötte össze és adta közre a Kortárs Kiadó interjúrészletek, kiállításkatalógusokhoz írott előszavak, cikkek, emlékbeszédek kíséretében. Embert hiába keresünk ezeken a képeken. A kis albumot lapozgatva az ő nyomdokain járjuk be az álomszerű Rómát. Az ő szemével látjuk a Forum Romanum maradványait, Castor és Pollux templomának oszlopait, Titus diadalívét, a Santi Quattro Coronatit, a Villa Medici szökőkútját, egy csukott zsalut, egy muskátlis ablakot a Trasteverén, kis kutakat, szélfútta ciprusokat, cédrusokat. Olyan ember alkotásait, aki állítólag kíváncsibb volt az ember művére, mint magára az emberre – amint maga mondta –, és arra, hogy ez a mű hogyan illeszkedik bele a természetbe. Ami jól hangzik, de nem teljesen igaz. Egész élete példa arra, hogy kíváncsi volt ő az emberre is.
(Római akvarellek. Triznya Mátyás. Kortárs Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 2800 forint)

Távol az otthontól
Márton Gyöngyvér első prózakötete
Hanthy

Csak a bátraknak és vakmerőknek volt lehetőségük megtapasztalni, milyen egyik otthonból a másikba utazni. A mai középgeneráció a szabad utazás, a kockázatmentes otthonváltás érzését csak tíz éve ismeri. Addig szorongás volt számára minden határon túli utazás, örökös bűntudatban élt, hisz kénytelen volt megszegni a szabályokat. Már csak azért is, mert tudta, hogy azok nem tisztességes szabályok, hanem a rabkalitka rácsai. Ezt a kalitkavilágot érezték szép kilátásnak mindazok, akik még sűrűbb rácsok közül menekültek. A határon túl élő magyarok számára már az is maga volt a szabadság, hogy anyanyelvükön beszélhetnek, s ezt nem bünteti, nem is furcsállja senki.
Márton Gyöngyvér egyike azoknak, akik több mint húsz esztendeje elhagyták szülőföldjüket. A szerelem röpítette át a határon, nem a kíváncsiság vagy az érvényesülési vágy. Ám máig „hazamegy”, ha Erdélybe utazik. Első szépprózakötete, a Távol éppen a feloldhatatlan kettősségről szól: lehetünk-e mindenhol otthon e világban, vagy megmarad örök kisebbségi létünk? Szépek lehetnek-e sanyarú körülmények között is a gyermekkor, az eszmélés évei? Márton Gyöngyvér emlékfüzére nem hagy kétséget efelől. Megidézve a felnőtteket, szülőket, nagyszülőket, rokonokat és ismerősöket felrajzolja elénk egy hajdanvolt világ képét, amelyben az érték volt a mérték, amelyben a felnőtteknek volt idejük arra, hogy tanítsák a gyermekeket, s feladatuknak érezték, hogy megvédjék őket a világ csúfságaitól.
Szép nyelvezettel idézi meg az írónő ezt a világot. A néhány oldalas emlékképek nemcsak attól hitelesek, hogy sugárzik belőlük az őszinteség, az elveszített gyermekkor utáni vágy, hanem attól a tiszta, szép, fordulatos magyar nyelvtől is, amelynek hiányát egyre jobban érezzük. Miként azt a vágyat is, hogy végre békében otthon élhessünk ebben a világban.
(Márton Gyöngyvér: Távol. Antológia Kiadó, Lakitelek, 2002. Ármegjelölés nélkül)

Kabaré első vérig
Szálinger Balázs versei
Mrena Julianna

Mára csaknem elfeledetté vált az a korszak, amely sorra szülte Pesten a mulatókat. Az a kor segítette életre a kabarét, amely vérszegénységben töltött első évei után erőre kapott, és végignevettette csaknem a fél évszázadot, békében és háborúban egyaránt.
E különös műfaj miliőjét eleveníti fel az Első Pesti Vérkabaré, a Petőfi-, Bródy-, Sziveri- és Irodalmi Jelen díjas Szálinger Balázs legújabb verseskötete. Ne arra gondoljon most az olvasó, hogy egyszerű múltidézés e könyv. Inkább azt mondhatni, hogy az egykorvolt kabaré anyagából táplálkozik: öltözőt, szeparét emleget a tehetséges fiatal költő, kuplét és sanzont, konferansziét és publikumot. Eközben azonban feltárul előttünk a mai Budapest, ahol, jelen és múlt összemosódván, túlélte magát a kabaré.
Szálinger Balázsnak nem okoz gondot, hogy kiaknázza a kabaré sokszínűségét: meglátja a lehetőséget a csacska kuplé formájában, a szentimentális sanzonban, de a konferanszié monológjaiban is. Hol a direktor bőrébe bújva, hol mint nőimitátor jelenik meg. Eme maszkokat magára öltve nemcsak a kor szellemét érzékelteti, nemcsak az orfeum sajátos belső életéből tár az olvasó elé ezt is, azt is, hanem bátran megmutatja önmagát, hiszen mindez úgyis csak játék, a show része. És a műsorba sok minden belefér: megelevenedik előttünk a háborús világ, amelyben a katonák a fronton a maguk szórakoztatására kabarét rendeznek, és liszt a belépő. Hajléktalant lehet játszani a Margit híd alatt, és a televízió közvetíti. Ismerőssé válik a melodramatikus kabaréigazgató, valamint párducszemű arája is, mindeközben pedig egyre csorog a vér. Hiszen vérkabarét ígért nekünk a szerző, mert a művészetért, a sikerért meg kell halni – vagy ha mégsem, hát legalábbis első vérig küzdeni.
Mennyire vehető komolyan ez az áldozathozatal? A költő erre is megfelel a Felkonferálás című, utolsó versben: „Becsalt titeket egy bordó hodályba / kabarénak nevezte – jöttetek / vért ígért – festéket öntött a szájba – hittétek ha azt mondta döbbenet / hittétek ha azt hogy nem ég a lámpa / s a sötétben levett benneteket.”
Szálinger Balázs tehát megtartja magának a titkot, hogy az Első Pesti Vérkabaréból mennyi a játék, és mennyi a valóság, s hogy alkalmasint mennyi a valóságshow. Akárhogy van is: az alkotó e könyv megírásával bizonyította, hogy több, mint ígéretes fiatal költő. Az Első Pesti Vérkabaré erőteljes, hatásos kötet, izgalmas olvasmány, amelyhez hasonló – nem túlzás – rég született a kortárs magyar költészetben.
(Szálinger Balázs: Első Pesti Vérkabaré. Árkád–Palatinus, Budapest, 2002. Ára: 1290 forint)

Ítélet után
Egy klasszikus Norvégiából
Balkó Ágnes

Ötven éve halt meg Knut Hamsun Nobel-díjas szerző, Ibsen mellett a norvég irodalom másik óriása, hazájának büszkesége és csalódása is, ugyanis a nemzetiszocialista párt tagja lett a német megszállás után. Alakja máig viták kereszttüzében áll: kérdéses, hogyan lehet elválasztani az életművet a politikai tévedéstől.
A háború után a közel nyolcvanhét éves írót letartóztatják, házi őrizetben tartják, megjárja a pszichiátriát, a közkórházat és az öregek otthonát, a bírósági tárgyalást rendre elnapolják, a kényelmetlen helyzetet álszent módon óhajtják megoldani az elbizonytalanodott honfitársak. De az elodázás mit sem segít, s végül három év után, szellemi állapota hanyatlásának ürügyével megszüntetik az eljárást Hamsun ellen, pénzbírsággal sújtják, s vagyonelkobzásra ítélik. Az ítélet után tollat ragad, és a megjelentetés reménye nélkül papírra veti utolsó művét, amelyben csattanós választ ad fogvatartóinak. Még egyszer, utoljára felcsillanni látszik az íróóriás ereje. Az írás a testi, lelki, szellemi állapot hű tükre, krónika, az objektív, elemző megfigyelés és a szubjektív hangütés sajátos elegye, kíméletlen portré az öreg művészről, és megejtően fájdalmas képek sora a természetről.
Regény, lírai napló, önéletrajz, amelyből kiviláglik: Hamsun megveti és gyűlöli az öregséget, torz, kaján fintorral nyugtázza a korát, vakmerő őszinteséggel és hideg kívülállással vall önmagáról. Leleplező arcképeket fest rabtartóiról és vádlóiról – amelyekből kiviláglik, hogy eltévelyedettebb vonásokkal bírnak, mint amilyen bűnökkel őt vádolják –, de tisztelőinek emberséges gesztusairól is. Maga ellen haragít mindenkit, akárcsak pályája elején, megalkuvást nem tűrő, érzékeny idegzete, tekintélyromboló szenvedélye indulatokat szít. Idegenné teszi a hamis életigazságokat: őszinte, merész és szilárd egyéniség, eleven ősparaszt, aki a természetvallásból táplálkozik. Ellentmondásainak gyökere testi-lelki kettősségében keresendő: egyrészt a kimeríthetetlen őserő és egészség megtestesítője, másrészt túlérzékeny művész, akitől nem áll távol a megalázó gyötrődés sem. Sóvárogja a szellemi életet, de be kell érnie a természet szemlélésével, amely vigaszul szolgál a hányódásokra – a földi ítélőszék és saját gyarlóságainak ellenében is. Hamsun utolsó könyve megrázó és felkavaró olvasmány, tanúságtétel arról, hogy a vérbeli művész emberi valóját nem lehet elválasztani műveitől.
(Knut Hamsun: Benőtt ösvényeken. Ford.: Miszoglád Gábor. Nagyvilág – Polar Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 1800 forint)

A Fókusz Könyváruház
ismeretterjesztő sikerlistája

1. Felsőoktatási felvételi tájékoztató, 2003 – OM–OFFI 1120 Ft
2. Oliver, Jamie: És egyszerűen csak főzz! – Park Könyvkiadó 4900 Ft
3. Mi ezen az úton maradunk, 1956–2002 – Art-gra-fon 1956 Ft
3. Tailor, Martha: Alagút az agyban.
Beszélgetés dr. Csókay András idegsebésszel – Radnai Kiadó 1998 Ft
4. Dohár Péter: Kis angol nyelvtan – Ring-6 1900 Ft
5. Balogh Béla: A végső valóság – Bioenergetic Kft. 1400 Ft
6. Dr. Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart – Helikon 1980 Ft
7. Nemeskürty István: Mi történt velünk? – Szabad tér 1990 Ft
8. Stahl Judit: Enni jó! – Park Könyvkiadó 3500 Ft
9. Dr. Deák Sándor: Gyógyítás fény- és színterápiával – szerzői kiadás 1500 Ft