Most mi van?

Tegyük fel, hogy a kormány becsületesen akar eljárni. (Jó, tudom…) Tehát fogja a teljes uniós joganyagot, majd kigyűjti a lakosságot leginkább érintő kérdéseket, hogy pró és kontra gatyába rázza az egész ügyet. De semmi hímezés-hámozás, hanem bele a közepibe, hogy tényleg jön az össznemzeti fellendülés, ám lesznek, akik eleinte mindebből az égvilágon semmit nem fognak észlelni. Sőt. Például a lacikonyhások jobb, ha máris megszakítják a kapcsolatot a szomszéd udvarban malacokat nevelgető Mari nénivel, mert az unióban a friss máj egy szemernyit mást jelent. És a többi.
Csakhogy ez így kockázatos. Mert nem nehéz kiszámítani, hogy az említett lacikonyhások ezen információ birtokában rögvest függetlenségi egységfrontba tömörülnek a szomszéd Mari nénikkel, és még az is előfordulhat, hogy nemtetszésüknek nem átallanak nyilvánosan is hangot adni. Vagyis balról nézve elárulják a hazát. (Halkan megjegyzem, hogy emiatt a hazaárulási hullám miatt én magam is csak félve osztom meg ismerőseimmel a tavaly nyáron begyűjtött uniós élményemet, miszerint a francia élelmiszer-áruházakban csak francia élelmiszert lehet vásárolni, s a sajtok, borok, szalámik bizony kevesebbe kerülnek, mint idehaza. Ami, ugye, mezőgazdaságilag nem sok jót ígér.)
Márpedig kormányunk nem arról híres, hogy kedvelné a merész húzásokat. Becsületes út elvetve, marad a jó öreg politikusi handabanda meg a szintén közkedvelt másokra mutogatás. De annyi gyakorlat után még ezt se csinálják rendesen.
Kovács László például a fél országot telekürtölte azzal az elképesztő hírrel, hogy a Fideszhez közel álló polgári körökhöz közel álló valakik (konkrétumokat nem mondott, végül is minek) az apokalipszis lovasait heccelik, és úgy általában a világvégét akarják, midőn a magyarságot minden eddiginél mélyebb nyomorba és elkeseredésbe taszajtván megkérdőjelezik az EU-csatlakozás előnyeit.
Lett is nagy ijedelem, szerencsére csak szűk körben, pontosabban behatárolva a Magyar Szocialista Párt országos választmányában, amely testület a külügyminiszteri kinyilatkoztatás erejétől megroggyanva mindjárt össze is ült, hogy Jánosi György vezetésével színvallásra szólítsa fel a hazaáruló valakikhez közel álló polgári körökhöz közel álló Fideszt.
Narancssárga – reagálhatott volna az ellenzéki párt, de nem tette, mivel vezetői éles szemmel látták meg, hogy az egész szocialista cirkusz még ennyit sem ért.
És nem itt van a történet vége. Mert a felerősödött hazaárulási folyamatokat nemrég maga az Európai Parlament elnöke is kommentálta. Pat Cox úgy vélte: az uniós csatlakozás magyarországi támogatottságának csökkenése valószínűleg azt jelenti, hogy a magyar választók értik az ügy komolyságát – és alaposan megfontolják döntésüket.
Na most akkor mi van? Világvége külügyminiszterünknél, vagy a demokratikusan gondolkodó uniós elnöknél van az igazság? Mindenesetre én történelmi okokból kifolyólag Pat Coxra szavazok.