Provokáció

Egy időben tartott demonstrációt a budapesti Kossuth téren – a Parlament előtt – a neonácinak bélyegzett Vér és Becsület Kulturális Egyesület, illetve a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. Szerintem nem volt szerencsés a szervezés, de már írom is ide gyorsan, hogy a „neonácik” jelezték korábban részvételüket a téren, míg a Mazsihisz erre föl, ezt überelve kérték részvételük legalizálását. Zoltay csendes tüntetést ígért – provokáció lett belőle.
Ugorjunk hátra ötvennyolc esztendőt! 1945. február 11-én legvégéhez érkezett Budapest ostroma. A budai Várba szorult negyvenezer német és magyar katona kitörésre szánta el magát. Karl Pfeffer-Wildenbruch német tábornok utolsó rádióüzenete így szólt Berlinbe: „Munition ist zu Ende. Verpflegung aufgebraucht.” (Lőszerünk végére értünk. Élelmiszerkészleteink elfogytak.) A magyar csapatok parancsnoka, Hindy István ezt adta hírül a világnak: „A királyi palota kiégett romjai között körülzárt bennünket az ellenség. Elegendő élelmünk és vizünk hetek óta nincs. Sorsunkat az Istenre bíztuk. Ha túlélitek ezt a poklot, gondoskodjatok hozzátartozóinkról.”
Hétszáznyolcvanöt magyar és német katonának sikerült, a többiek visszaadták lelküket a Teremtőnek. Négyezren eltűntek, a Várban maradt sebesültekre lángszóróhalál várt…
Keveset hallottunk erről az eltelt évtizedek szocialista történetírásában. Valami „felszabadulásról” beszéltek, meg csokoládét osztogató szovjet katonákról. Apáink meg a föld alatt…
Vér és becsület.
Vajon mi volt a célja tüntetésével Mazsihiszéknak? Mit tervelt ki Zoltay Gusztáv csapata? Az Árpád-sávos zászlók zavarják, vagy a történelem csípi a szemüket?