„Láttam. Nem láttam. Láttam. Nem láttam.”
(Bódy Gábor: Kutya éji dala)
„Ha a modern ember kilép az ész alsó szintjéről, elveszíti az összes kategóriáját… vagy az alsó szinten marad – szavakkal, amelyek nem vezetnek sem erkölcsi értékekhez, sem tényekhez, csak szavakhoz; vagy átugrik a »felső szintre«, egy olyan világba, ahol nincsenek kategóriák az emberi vagy erkölcsi értékekre nézve, és nincs különbség valóság és fantázia között. Siratnunk kell nemzedékünket.”
(Francis Schaeffer)
Bánk Imi tüsihajú, magas fiatalember bakancsban, hosszú szövetkabátban. Bölcsész, filozófiát tanul (esküdni mertem volna). Mozdulatai hirtelenek, gesztikulációja élénk. A gimnáziumban egy drogprevenciós órán ébredt föl az érdeklődése a kábítószerek iránt. Az előadó igen leegyszerűsítve, sematikusan ábrázolta, hogyan vezet az első füves cigi a heroin általi halálhoz. Ez nevetségesnek és inkorrektnek tűnt, ezért olvasni kezdte a témával kapcsolatos irodalmat. Arra a következtetésre jutott, hogy nem a hallucinogénekkel van baj – hiszen azok fogyasztása régebbi korokban mély spirituális tartalommal bírt –, hanem a mai kultúrával, amely nem tud mit kezdeni velük. Tény, hogy az iszlámban nem szokatlan az ópiumfogyasztás, a hinduizmus egyes irányzatainál a hasis- és marihuánaszívás, a prekolumbián vallási kultúrában a kokacserje, a kaktuszok és gombák fogyasztása. Imi érzett némi belső ellenállást, de mint fogalmaz: sikerült meggyőznie magát, hogy ez teljesen korrekt dolog. Első alkalommal csak az LSD (más néven trip) negyedét akarta bevenni, csakhogy – tapasztalatlan lévén – nem tudta, menynyi a negyed. Bevett hát egy egészet. Trippel ne maradj egyedül! – szól a drogos aranyszabály. Imi egyedül volt egy hétvégi házban, várta a hatást. Kiment a konyhába, megnyitotta a csapot, egy kis víz a falra fröccsent, és hullámzani kezdtek a cseppek a falon. Visszaindult a szobába, s mire beért, minden megindult körülötte. Ma úgy gondolja, két dolog szükséges a jó utazáshoz: az ember erősen higgyen önmagában, és mélységesen tisztelje a drogot.
– Lehet olvasni, tanulni, de a legnagyobb dolog, ha az ember intenzíven megél valamit. Kialakul egy képünk a normális világról, amelyet valóságnak nevezünk, de ez nem más, mint egyfajta tudatállapot. És csak egy másik tudatállapotból nézve érthető. A tőlünk független, objektív valóságról nem tudunk semmit, csak különféle tudatállapotokban vagyunk.
– De ha most egyikünk bekapna egy tripet – mondom –, és aztán úgy látná, hogy az asztal széle lecsurog a földre, ennek csupán biokémiai oka volna. A trip kevés ahhoz, hogy alternatív valóságnak nevezzük. Mindenki más szilárdnak látná az asztal szélét, mert az a tripes érzékeléstől függetlenül szilárd. A tripélmény ugyanannak a valóságnak a deformált érzékelése.
Imi szerint viszont a tripnek csak részét és nem a lényegét képzik az olyan körülmények, hogy – mondjuk – kivirágzik a ruhafogas. Egy ízben megfigyelhette a fájdalom jelenségét, aminek szerinte normális állapotban nem lehetünk megfigyelői és átélői is egyben. Fájdalmat irányított a saját lábába, majd elhessegette onnan. Lehetségesnek tartja, hogy az ember kellő felkészülés után azt tegyen a valósággal, amit akar. Úgy véli, a normál tudat beszűkült, ezért ettől a lehetőségtől máskülönben el vagyunk zárva.
– De én nem menekülök a valóságtól – mondja. – Nem azért tripezek, hogy a tripen legyek, hanem hogy tanuljak. Az LSD segítségével körül lehet nézni az élet hegycsúcsán.
A hegycsúcson berendezkedni azonban – főleg pszichedélikus, vagyis kábítószer keltette révületben – eléggé bajos. Imi a kung-fu gyakorlását választotta másik útnak, szerinte ez ugyanarra a csúcsra vezet. A kung-fu azonban embertelenül nehéz, és folyamatos erőfeszítést igényel. Az LSD szedése olyan út, amelynek másfajta nehézségei vannak. Mivel gyönyörérzetet kelt, a hedonizmus kihívásával kell szembenéznie annak, aki erre az útra lép, állítja Imi.
Csernus Imre pszichiáter szerint az LSD és más hallucinogének szedése nem okoz ugyan fizikai függőséget, ám a rendszeres használat során kóros pszichés elváltozások várhatók. Ennek első jeleként felléphet a flashback jelenség, amikor a beteg már tiszta állapotban is hallucinál. Csernus doktor szerint az LSD egyes esetekben pszichózist, elmebetegséget „robbanthat be”. Az „élet hegycsúcsán” való tartózkodás lassan motiváció nélkülivé, érdektelenné teszi a drogfogyasztót az innenső világban. Jellemző, hogy az emberi kapcsolatok tönkremennek – a hosszú ideje anyagozóknak általában nincsenek barátaik.
Jócskán akadnak modern guruk, akik a hallucinogének használatát a spirituális megismerés útjaként hirdetik. A hetvenes évek hippimozgalmának Timothy Leary volt az egyik legismertebb szószólója, majd Carlos Cantaneda tanai terjedtek el a nyugati fiatalság körében, aki szerint a metafizikai éhséget egyes trópusi kaktuszok és gombák fogyasztása által lehet csillapítani.
Imi huszonkét éves, és nem fél. Még nem voltak sötét, rémítő hallucinációi.
Az alábbiakat Bata György egykori drogos meséli. (A nevet a közreadó kedvéért deformáltam.)
– A speed ugyanúgy néz ki, mint a heroin, a porcukor vagy a hagyományos mosópor. Tulajdonképpen tömény amfetamin. Óriási többletenergiát szabadít fel, megfelelő adag bevétele után az ember képes repülni. Hallucinációt nem okoz, ezért célszerű hasist szívni hozzá. A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg idegorvosát, vagy konzultáljon büntetőjogásszal. Svájci Négernek hívták a dílert, akitől életem első adagját vettem, egy Karcsi nevű barátom mutatott be neki. A legtöbb díleren látszik a szer hosszú távú hatása, de ez nem riasztja el a kóstolgatókat, mert ilyenkor az ember még „tudja a határt”. Svájci Néger igazi csontvázszerű junkie (krónikus függő) volt. Minimális összeget kért az anyagért, és mikor átnyújtotta, azt mondta: jó utazást! Egy idősebb heroinfüggő lányt kértünk meg, hogy adja be nekünk a speedet. Javasolta, hogy dőljek hanyatt kényelmesen. Mikor a vér az agyamig lökte a szert, úgy éreztem, kiszállok az ablakon. Füvet akkor már évek óta szívtam, de az hirtelen gyerekjátéknak tűnt. Néhány hét múlva beharaptam az első lecsót (bevettem az első LSD-t). Az első adagnak mindig az a dolga, hogy megalapozza a következőt. Hazugság volna azt állítani, hogy nem jó. Tökjó, és az ember szívesen él a rá következő lehetőséggel, „ennyitől még biztos nem fogok rászokni” jelszóval. S egyre szimpatikusabbak a krónikus fogyasztók, hiszen közös velük a titok. Egy izgalmas LSD-triphez képest a világ szürke és unalmas. Az ópiumos lebegéshez képest egyenesen undorító. Egy Buddha márkájú LSD-tabletta bevétele után mondta egy lány: kezdek műanyagból lenni. A kezem, a lábam, semmim sem azonos velem. A gondolataim sem, az érzéseim sem. Néha én is úgy éreztem, ami vagyok, az csak vékony, hajlékony szál. A valóság tulajdonképen nem más, mint maga a trip. A Lágymányosi Közösségi Házban kergetett meg először. Valami raktárfélébe menekültem, eltévedtem. Egy sötét, lebegő fazon kavargott körülöttem, az arcomhoz, hátamhoz ért. Akkor azt mondtam, nem. Kapaszkodni fogok abba, ami a józan tudatomból maradt. Ekkor észre kellett vennem, hogy nemigen maradt. Horrortrip, ezt így nevezik. Gondoltam, jobb, ha könyörgőre fogom, de nem jutott eszembe, kihez lehetne könyörögni. Arra gondoltam, elvesztem. Leültem egy lépcsőre, rángatóztak a végtagjaim. Egy idősebb szakállas férfi lépett hozzám, láttam, hogy szintén utazik. Próbáltam neki elmondani, mi van velem, de nem tudtam, és ezen nagyon nevetett, hahotázott, beleláttam a torkába. Felugrottam, és rohantam végig az utcákon, rohantam, ki akartam rohanni magamból mindent, hogy aztán soha… Egy másik barátom, Balázs azt mondta: az volt a baj, hogy nem szálltam szembe a fazonnal. Balázs szerint a szakállas férfi nem más volt, mint a trip szelleme. Figyelj, mondta, tréning kérdése az egész. Kapaszkodj magadba erősebben. Erősítsd magad, az énedet. Sokkal nagyobb dolgokat is át kell vészelned még. Ne parázz. A Biblia is azt mondja: erősödjetek meg a belső emberben – tette hozzá Balázs, aki a piaristáknál végezte a gimnáziumot. Lelki izompacsirta leszel, mondta. A következő lecsót Balázstól kaptam ajándékba. Azután még sokáig csináltam. Cseles, intelligens anyag ez, egy kicsit hagyja magát, aztán megint megfog. Persze minden lelkes kezdő azt hiszi, ő majd ügyes lesz. Megváltozott tudatállapotban az ember hihetetlenül kiszolgáltatottá válik, miközben egy darabig meg van győződve arról, hogy ő irányítja az eseményeket. Ez minden esetben csapda, előbb vagy utóbb rákattan az emberre. Az anyagos világban sokan vannak sárga flepnisek, akik beleragadtak egy-egy tripbe, és soha többé nem tudnak kijönni belőle. Én ki tudtam szállni, mielőtt bediliztem volna; egy keresztény gyülekezetbe kerültem, hinni kezdtem, és az Isten kiszabadított, nem tudom másképp mondani.
– Ha ez nem történik meg, most hol lennél?
– Nem hiszem, hogy lennék. De igen, mondjuk, lennék. A pokolban.
– És a füvezés?
– Sokan azt hiszik, játék. A befüvezett ember meg van győződve arról, hogy a gondolatai szédítő dimenziókat fognak át, és gyönyörű asszociációkra képes. Egy füves ismerősöm mondta, hogy a marihuánafogyasztó IQ-ja minimum megháromszorozódik. Ez hülyeség. A marihuánafogyasztó egyszerűen komikusnak vagy izgalmasnak tart olyan dolgokat is, amelyek valójában nem azok. Közben többnyire jól érzi magát vagy legalábbis másként. Viszont a fű sokaknak tönkreteszi a memóriáját, s egy idő után cool (flegma) és irigy lesz tőle az ember. A marihuánaszívót olykor heveny pánik fogja el, ilyenkor összeesküvést gyanít maga körül. Néhány barátomat sikerült kivezetnem ilyen állapotból. Felhívtam a figyelmüket arra, hogy amitől félnek, nincs. Megtörtént viszont, hogy pánikba esett füves barátom azt hitte, az ellenség embere vagyok, és el akarom altatni az éberségét. Ez dupla csavar, de léteznek rafináltabb útvesztők is.
Bánk Imi szerint a szer megmutatja, milyenek a dolgok valójában, és ez katartikus élmény. Mindennek hihetetlenül mély szimbolikus jelentősége lesz.
– Hogy ez jó vagy nem jó, hasznos vagy káros, az mind értelmét veszíti. A legapróbb részletek is hatalmas jelentőséggel bírnak, egy vízcseppben, egy füstkarikában is rengeteg történet zajlik, és hatalmas, körkörös összefüggésekre jön rá az ember. Szabadon szűkítheti vagy tágíthatja látókörét, rájön, hogy egy dolog bizonyos szempontból jó, de ugyanaz a dolog egy másik szempontból nem jó, tehát mindez csak érzékelés kérdése. Nincs objektivitás. Minden trip után azzal a tanulsággal tértem vissza, hogy nincs nagyobb igazság, mint a jin és jang kettőssége.
Imi azt állítja, rögtön abbahagyná az LSD szedését, ha észrevenné, hogy a kung-fu gyakorlásában gátolja. Addig azonban füvet és hallucinogén gombákat is fogyaszt.
– Az LSD néha iszonyú nagy magányt okoz. Átfordul az egész, és megüti az embert az egyedüllét. A gomba természetesebb, melegebb. Az ember érzi a gomba szellemének jelenlétét, kommunikál vele. Például ismétlődik belül egy mondat, nagyon sokszor, mint egy mantra, és rájössz, hogy ez a gomba tanítása.
Az ehhez a szemlélethez kapcsolódó legmarkánsabb szubkultúra a goaáramlat. A goa tulajdonképpen zenei stílus. E sorok írója a goazene hallatán egyfajta lázas, monoton diszkómuzsikára asszociált, ám erről a goások hallani sem akarnak. Azt mondják, a goa a trance műfaj egyik oldalága.
A trance révületet, megváltozott tudatállapotot, önkívületet, elragadtatást jelent. Az irányzat gyökerét az úgynevezett acidjelenségben találjuk meg. Az acid (sav) szó utalás az LSD hatóanyagára, a dezoxiribonukleinsavra – a krónikus fogyasztókat nyugati országokban acid-headnek, savfejűnek is nevezik. Az acidkultúra a kilencvenes évek elején áramlott Magyarországra, és maga alá temette a hazai undergroundot. Javarészt az alternatív rockzenei koncertek látogatóiból verbuválódott az acidpartik közönsége, hatalmas piacot biztosítva az LSD-, speed- és ecstasyiparnak.
Goa: sziget az Indiai-óceánon, ahová a hetvenes évek végén, a hippimozgalom kifulladtával menekült az ifjúság. Peace, love, freedom, happiness, illetve sex, drugs, rock and roll – ezek voltak jelszavaik.
– A goa olyan – mondja Imi –, mint egy nyílegyenes sivatagi út. Megy rajta az ember, megy, megy, szól az egyre fokozódó hatású zene, sok különleges hangzással. Ez a folyamat a tetőponton visszafordul. Lassan veszi észre az ember, hogy megint ott tart, ahonnan elindult. Az LSD pedig az a szer, amellyel az ember átélheti a halált és az újjászületést.
Dj Dox, egy goastúdió vezetője szerint a sok különleges hangzást igen egyszerűen érik el: például tekergetik a potmétereket a keverőpulton. Deformálják a hangzást, ami megfelel az LSD által befolyásolt érzékelésnek („figyu, elcsúszott a basszus…”). A goapartikat általában különleges helyszíneken, barlangokban, erdőkben, kastélyokban rendezik. A mozgalom internetes portálján színes LSD-bélyegek képe látható a szankszrit „om” jellel.
Egy pszichedélikus zenei albumokat forgalmazó lemezboltban nézelődöm. Kapható a Hruscsov együttes Öt évszak című CD-je, azonkívül a Para Halu, az Amorf Ördögök zenekarnevek tűnnek fel, valamint egy Trip-tease című válogatás. Minden borító rikítóan színes és extrém; ebben a világban az extremitás vált normálissá. Mindenki egyedi módon öltözködik, ami azt eredményezi, hogy sorra nyílnak az egyediség konfekcióüzletei – közvetlenül a lemezbolt mellett van egy ilyen üzlet Underground ruhaszalon cégtáblával. Az „alternatív” módon öltözködő fiatalok talán észre sem veszik, mennyire egyformák.
– West Béla vagyok, viccen kívül – mutatkozik be a lemezbolt tulajdonosa. Egy kocsmában ülünk le beszélgetni, Béla „pörgeti” a söröket egymás után. Azt mondja, az underground hőskora határozta meg kamaszkorát: az alternatív zenei klubok, koncertek, s az ehhez az életformához kapcsolódó rendszeres drogfogyasztás. Ma már ritkán nyúl keményebb anyagokhoz, rendszeres „segítőtársnak” megmaradt a „pöfi” meg a sör.
Kérdezem, abba tudná-e hagyni. Vállat von.
– Abbahagyni? Minek? – kérdez vissza. Lerí arcáról az életmódja, piros a szeme, gyűrött az arca. Változtatna, ha tudna, mondja később. Mindegy, olyan sok szellemi kapacitásra nincs szüksége, amennyit a „spangli” levesz. Úgy látja, a füvezésnek nincs semmiféle spirituális tartalma. Az anyagról való rengeteg „pofázásnak” meg – szerinte – értelme nincs. Ő elvből nem kínál fiatalokat. Mindennap megveszi az adagját, ugyanazt a holland cuccot. Szerinte a fűárusítás kisipari dolog, nem a nagy gengszterek üzlete. Sosem érik meglepetések, vagy ha igen, az felbosszantja. Akkor nem fizet.
– Abból nem lesz bajod?
– Mi bajom lehetne, följelent a díler?
A hétvégente vagy rendszeresen szereket fogyasztó fiataloknak csak elenyésző hányadát motiválja a szellemi útkeresés. Bulizni akarnak, jókat nevetni, aztán kialudni az egészet, és dolgozni vagy tanulni tovább. Béla szerint legalább annyira ledarálja az embert a hajtós munka, mint az anyag. Az undergroundon cseperedett, ma harminc–negyven éves generáció tagjai menedzserek, üzletemberek, lemezlovasok lettek, és az állandó rohanás mellett hétvégeken kokszot (kokaint) fogyasztanak, ami úri drog – tízezer forintba is kerülhet egy adag. Nagy kérdés, hogy a drogfogyasztás konszolidálható-e e szerint a modell szerint. A válasz: nem. Nagyjából minden szakember egyetért abban, hogy a rendszeres kábítószer-fogyasztás különböző típusú függőségeket alakít ki. Ahogy a nyolcvanas évek egyik meghatározó alternatív zenekarának, a Flashnek a dalszövege mondja: „az anyag téged akar!”
A drogpiacban érdekeltek számára a függőség – amely az egyéni fogyasztónak maga a pokol – biztos keresletet jelent. Kevés aljasabb foglalkozás van, mint a droggal való kereskedés. A dílert ezért megvetik, annak ellenére, hogy a föld alól is előkerítik az újabb adagért.
Béla megfigyelése: a húszéves korosztály számára természetes a fű.
– Szerinted jó ez így?
– Nem. De tudsz jobbat? Létrehoztunk egy kultúrát, amelyet józanul nem lehet elviselni. Persze kamaszkorban lázadtunk, új utakat kerestünk. Ennyi lett belőle. Ebből a szempontból tökmindegy, hogy Magyarországon, Hollandiában vagy Amerikában él-e az ember. Ha összeadod a füveseket, szipusokat, rendszeresen alkoholizálókat, tripeseket meg ópiátjunkiekat, és hozzáadod – miért ne adnád hozzá? – azokat, akik antidepresszánsokon meg nyugtatókon élnek, akkora számot kapsz, hogy leesel a székről. Lehet irtani az anyagot tűzzel-vassal. De mit adsz helyette? – kérdezi Béla, és lepöcköli a hamut.
origo.hu
Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán
