Sokasodnak a múltidéző jelek

A kommunizmus áldozatainak emléknapja megtartását Horváth Béla országgyűlési képviselő indítványozta három esztendeje. A volt kisgazda képviselő lapunknak úgy fogalmazott: a kezdeményezés betöltötte hivatását, hiszen mára az ország minden középiskolájában megemlékezéseket tartanak február 25-én. Szerinte nem véletlen, hogy a legfiatalabb generációk a legellenállóbbak a baloldali befolyásolási próbálkozásokkal szemben.

Annak idején, 2000-ben nem kísérte osztatlan lelkesedés az MSZP és az SZDSZ soraiban a kezdeményezését, amely a kommunizmus áldozatainak emléknapjára vonatkozott.
– A mai közéletet vizsgálva és a mostani kormány tevékenységét elemezve még kevésbé csodálkozom, mint 2000-ben, hogy mindent elkövettek az emléknap parlamenti elfogadtatása ellen a baloldalon. Akkor mind az ügyet, mind személyemet heves támadások érték. Az eredmény közismert: a javaslatot csak a polgári pártok szavazták meg, az MSZP és az SZDSZ nemmel voksolt.
– Régebben is szóvá tette, hogy az SZDSZ reakciója volt a legmeglepőbb, hiszen ők – legalábbis retorikájukban – a rendszerváltozás idején igen erős antikommunista hangot ütöttek meg. Most hogyan értékeli a szerepüket?
– Nem kell revideálnom az álláspontomat, legalábbis e tekintetben hűek maradtak régi önmagukhoz. Az 1956-os forradalmat ma is megpróbálják kisajátítani: úgy vélik, hogy az ő privilégiumuk a hozzá kapcsolódó minden megemlékezés. Arra viszont nem szívesen emlékeznek, amikor a Magyar Köztársaság ellen támadást intéztek a szovjet megszállók, s mentelmi jogát semmibe véve elhurcolták, s foglyul ejtették Kovács Béla kisgazdapárti nemzetgyűlési képviselőt. Felfoghatatlan számomra, hogy az egyik rendszerváltó párt ennyire kiforduljon régi önmagából. Persze annak ismeretében, hogy másodszor is koalícióra léptek egykori – igaz, csak verbális – ellenségeikkel, egyáltalán nem lehet csodálkozni: volt alapító pártelnökük, Kis János másokkal együtt otthagyta a szabad demokratákat.
– Eltelt három esztendő, s a kommunizmus emléknapja már a társadalomban is „polgárjogot nyert”. Ön miként látja, betöltötte hivatását a kezdeményezés?
– Meg kell mondanom, engem is meglepett, milyen jól fogadták a társadalom széles rétegeiben az emléknap megtartását. Az én célom is az volt, hogy a fiatalabb generációk figyelmét ráirányítsam arra a szomorú történelmi korszakra, amelyről nekik, szerencsére, csak olvasmányélményeik lehetnek. Elértük azt, hogy három évvel a kommunizmus emléknapja meghirdetése után mára Magyarország minden középiskolájában ünnepélyes megemlékezést tartanak február 25-én, s így az éppen regnáló hatalmi tényezőknek minimálissá vált az esélyük arra, hogy a történelmet még egyszer meghamisíthassák. Márai Sándort tudom idézni, aki Röpirat a nemzetnevelés ügyében című írásában úgy fogalmaz: „A bolsevik nevelés félelmes és tagadhatatlan példája arra kényszerít, hogy a nevelés kérdését lássuk az elkövetkezendő idők problémakörének gyújtópontjában.” A XX. század talán legnagyobb hatású magyar írója 1942-ben vetette papírra e gondolatait, s talán itt az ideje, hogy immár átlépve a XXI. századba, végre megvalósulhassanak a benne foglalt célkitűzések.
– A magát liberálisnak mondó alakulat is gyakran hivatkozik Márai Sándorra. Igaz, ők erről az idézetről nemigen beszélnek…
– Pedig Márai azt is írta egyhelyütt, hogy „A bolsevizmus kérdése az európai ember számára nem politikai kérdés, hanem lét és nemlét, az európaiság kérdése”. Feltehetően Magyarország európai uniós csatlakozásának előestéjén ezt az idézetet nem fogják berámázni egyik baloldali párt székházának falán sem.
– Önök más tekintetben is hagyományt teremtettek, hiszen mint tavaly, most is kitüntetést, érmet adományoznak egy arra érdemes személyiségnek az emléknap alkalmából.
– Tavaly Bolberitz Pál teológus professzor, idén pedig Oloffson Placid atya, bencés szerzetes veheti át Mádl Dalma asszonytól, a köztársasági elnök úr feleségétől A hit pajzsa díjat és a Hazámért – hitemért kitüntetést. Előbbi Madarassy István ötvösművész, utóbbi pedig Bozó József éremművész alkotása.
– Mindig egyházi személyiségeknek ítélik oda az elismerést?
– Igen, s ennek az az oka, hogy a kommunizmus elleni küzdelemben az egyházi személyek nagyon fontos szerepet töltöttek be. A másik ok prózai: a társadalom szereplői közül csak az egyházi emberek számára nem alapítottak még hasonló kitüntetést. Egyébként Oloffson Placid atyáról sokan hallottak, ám azt talán kevesen tudják, hogy idős kora ellenére a mai napig tevékeny: a budai Szent Imre-templom lelkésze. Ő az egyetlen élő katolikus pap Magyarországon, aki elmondhatja magáról, hogy megjárta a Gulág poklát, ahol a szovjetek tíz évig tartották fogva.
– Az ön indítványa óta azonban nemcsak három év telt el, hanem választás és kormányváltás is lezajlott. 2000-ben talán még többen úgy ítélték meg, hogy a polgári kabinet egyfajta propagandisztikus célra is felhasználta az emléknap megünneplését. Mára ez a vád nemigen lehet jogos, hiszen az emlékezés fő pártfogói ellenzékben vannak. Az is napi tapasztalat viszont, hogy az emberek – érzékelve a kormányzat tevékenységének rájuk nézve egyre kellemetlenebb hatásait – ismét mind fogékonyabbak lesznek az antikommunista hangokra.
– Kétségtelenül rendkívül erős aktuálpolitikai jelleget öltött az emléknap, hiszen – hogy kicsit patetikus legyek – a kommunizmus vastag törzsét kivágtuk ugyan, de úgy néz ki, hogy a gyökérzet szinte sértetlen maradt, s friss hajtásai most „örvendeztetnek meg” bennünket. A kormány ugyanis ténykedésével igazolja azok félelmét, akik a választások előtt óva intették a társadalmat a baloldalra való ismételt szavazástól. A folyamatos áremelések, a munkahelyek bezárása, megszüntetése, az elmaradt jóléti intézkedések, ígéretek mind arra serkentik az embereket, amire mi is szeretnénk, hogy emlékezzenek a kommunizmus áldozatainak emléknapján.
– Propagandaelemeket említett, ám sokan arra is figyelmeztetnek, hogy a média túlsúlyban lévő baloldali része a kormányzati ügyetlenségek, ígéretszegések folyamatos sminkelésével elfedi a bajokat, s a kormányerőknek tetszően alakíthatja a közgondolkodást.
– Éppen az ellenkezője az igaz. A mai ifjúság, a fiatalabb generációk igen komoly szerepet töltöttek be már a két választási forduló között is, s lerakták a garast a polgári erők mellett. A közvélemény-kutatási adatok szerint a fiatal korosztályok politikai orientációi a mai napig változatlanok, nyilván ezt szeretné kompenzálni egyfajta médiakampánnyal a baloldal. Csakhogy ez hiú ábránd, s a baloldali eszmerendszer agresszív tukmálásával szinte odalökik a fiatalságot a jobboldalnak. Mert ez az ifjúság már nem olyan befolyásolható, mint amilyen régebben volt, legtöbbjük képzett, nyitott a világra, s a kommunikációs csatornák tárházát felhasználva alakítja ki véleményét a politikai életben is. Ez pedig a nemzeti-polgári oldalnak jó hír.