Szenvedéstörténet

Sándor Károly bácsinak nem emelnek emlékművet, nem lesz szobra, szülőháza falára nem kerül márványtábla. Igaz, Károly bácsi nem vitt végbe világraszóló nagy tetteket, ha különös tehetsége volt valamihez, soha nem engedték kibontakozni. Ifjúságának, aktív férfikorának legszebb éveit munkatáborokban, majd büntetett előéletűként szigorú rendőri felügyelet alatt töltötte. Később újra bebörtönözték, neki a napról napra való túlélés volt az önmegvalósítás.
Sándor Károly „rettentő bűnt” követett el. Húszéves volt 1949 őszén, amikor átszökött Jugoszláviába. Ott nőtt fel a határ közelében, gyermekként látta, hogy a felnőttek átjárogatnak a túloldalra; tilos volt, de a határőrök becsukták fél szemüket, esetleg egy istenes pofonnal fegyelmezték meg a rajtakapott határsértőt. Maga Károly bácsi sem tudta, mi vezette annak idején, kíváncsiság, kalandvágy, ifjonti hév; egyszerűen átment a határon, mert ott volt. Pénz nélkül, étlen-szomjan kóborolt néhány napig, mígnem a jugoszláv határőrök elfogták, s visszazavarták Magyarországra. A magyar határőrök karjaiba. Ennyi volt Sándor Károly bűne – ha bűnnek lehet ezt nevezni –, se több, se kevesebb. Húszéves volt, nagykorú, felelősségre vonható, ugyanakkor szinte még kölyök, aki éppen csak kikerült az iskolapadból, aligha mérhette fel tettének súlyát. Azt pedig végképp nem sejthette, hogy egyetlen meggondolatlan tettéért egy emberöltőn keresztül bűnhődni fog. Maguk a határőrök sem gondolták, mi következhet, nyugtatgatták a fiatalembert, ne izguljon, kap egy évet, s máris otthon lesz. Ám közbeszólt a történelem. A szovjet birodalomnak újabb rabszolgatömegekre volt szüksége, s igényt tartott Sándor Károlyra is. Az orosz hatóságok átvették őt a magyaroktól, Badenbe hurcolták, s a hírhedt 58. paragrafus alapján szovjetellenes tevékenységgel vádolták. A szörnyű ítéletet 1950. március 29-én, Sándor Károly 21. születésnapján hirdették ki: 25 év kényszermunka! Végigjárta a lágerek poklát, de erős volt testben és lélekben, túlélte, és 1955 novemberében szabadult. Elítélésének, táborokban töltött éveinek nem volt írott dokumentuma, a magyar hatóságok mégis tudták róla, honnan jött, úgy kezelték, mint javíthatatlan bűnözőt. Rakodóként helyezkedett el, majd sikerült jogosítványt szereznie, és sofőrként dolgozott. A forradalom idején többször járt Budapesten, élelmet hozott az éhező városnak. Ezen tetteiért soha nem vádolták meg nyíltan, de a megtorlásból ő sem maradhatott ki. Az MSZMP KB politikai bizottsága 1957. július 2-án úgy határozott, hogy a „politikai priusszal terhelt személyek, illetve az ellenforradalomban részt vett gépkocsivezetők jogosítványát bevonják”. Sándor Károly jogosítványát is elvették, s rendőri felügyelet alá helyezték. Számtalanszor kérvényezte vezetői engedélyének viszszakapását, a ref. megszüntetését, de 1976-ig mindig elutasították. Segédmunkásként dolgozott, s örökségként kapott szőlőjében bort termelt. A bort hivatalos áron az államnak adta el, az évek folyamán több ezer litert. A kommunista hatalom soha nem bocsátotta meg neki, hogy ártatlanul szenvedett a lágerekben. A 25 évnyi ítéletről sem feledkezett meg, ezért nem érte be Sándor Károly hétköznapjainak megnyomorításával, újra beindította terrorgépezetét. Sándor Károlyt 1968-ban letartóztatták, szőlőlopással vádolták, és több mint egy évet töltött előzetesben. Az ügyét tárgyaló bíró látta a vád képtelenségét s nem akarta elítélni, ezért elvették tőle az ügyet. Hamar találtak egy megfelelően jellemtelen ítészt, aki két és fél évet szabott ki Sándor Károlyra. 1973-ban szabadult, de a szégyenletes bírósági színjátékért, újabb ártatlan meghurcoltatásáért soha nem kapott jogi elégtételt. Felesége 1976-ban levelet írt a televízió Jogi esetek című műsorának, az ügy nem került képernyőre, de a ref.-et egy csapásra megszüntették, és Sándor Károly jogosítványát is visszaadták. 1985-ben korkedvezménnyel ment nyugdíjba, mert munkahelye megszűnt. A rendszerváltozás után 840 ezer forint értékű kárpótlási jegyet kapott, de biztos jövedelmet ígérő „befektetők” becsapták, s a pénz az ő zsebükbe vándorolt.
Sándor Károly a csapások ellenére egyenes tartású, megtörhetetlen gerincű, büszke ember maradt. Egyszerű, dolgos, tiszteletre és szeretetre méltó ember. A kommunizmus áldozatainak emléknapján, ezer és millió sorstársával együtt, Sándor Károlyra is emlékezzünk.