Wohin fahren Sie? (Merre utazik?) – kérdezi tőlem az osztrák határőr Hegyeshalomnál, mire válaszolok: – Nach Burgenland. (Burgenlandba.) – Ach, so einkaufen! (Csak bevásárlóút!) – nyugtázza, majd betessékel Európába.
Parndorf kicsi burgenlandi falu, alig húsz kilométerre a határtól. Arról híres, hogy itt található az európai uniós pénzekből épült bevásárlóközpont. Ez a magyarok által felkapott „műváros” olyan portékákat – elsősorban ruhaneműt és cipőt – kínál meglepően alacsony árakon, amelyekre csak a budapesti plazák előkelő üzleteiben bukkanhatunk. Tele is van a parkoló magyar rendszámú Opelekkel, Fordokkal, Renault-kkal; GJS, FAH, CPQ és SANYI. Utóbbi egy fekete Mercedesen olvasható.
Az üzletekben elcsípett mondatokból megállapítható, hogy a vevőközönség zöme Budapestről és a Nyugat-Dunántúlról érkezik.
– Te, ez a Mustang kabát pont negyedannyiba kerül, mint Pesten! – böki oldalba egy negyvenes férfi a feleségét, aki erre rögvest mutatja is a kassza felé az irányt élete párjának. Csak néhány márkanevet említek: Cerutti, Stefanel, Escada és Hilfiger – érdemes tehát Sopronból átruccanni. – Ezek a cuccok nálunk egyébként is méregdrágák, itt pedig fél áron megveszem – érvel egy huszonéves srác, amikor arról faggatom, hogy mire „gerjed” itt a magyar fiatal. Jenő, a zselézett hajú soproni fiú kifejti még: menő, Gore-tex (vízhatlan) cipője itt pusztán nyolcezer forintot kóstált.
– Örülünk annak, hogy Parndorf ilyen felkapott maguknál – mondja Georgina Adler, egy férfiöltönyöket forgalmazó bolt eladója, aki szerint a magyar bevásárlóturizmusnak köszönhetően ismét virágzik Ausztria legkeletibb tartománya. A középkorú hölgy beismeri, hogy sajnált ugyan bennünket a nyolcvanas években, amikor a hiánygazdaság miatt Gorenje hűtőkért utaztunk Nyugatra, de ez messze a múlté. Tudniillik új, nyugati autókkal érkeznek honfitársaink, akik degeszre tömik márkás ruhákkal, cipőkkel és élelmiszerrel a járműveket, megebédelnek, majd távoznak, és még a határ előtt tankolnak is – sorolja ismertetőjegyeinket a hölgy.
Eisenstadt, azaz Kismarton felé veszem az irányt. Köztudomású, hogy ebben a kisvárosban van az Esterházy-kastély, azonban ide az „óhazából” nem a műemlék miatt utaznak a polgártársak. Sokkal inkább azért, mert a település határában lévő shopcenter szinte áron alul kínálja az élelmiszereket, a márkás italokat. És valóban: átszámolva 1500-2000 forinttal olcsóbb például a Johnnie Walker, a Ballantines és a Jägermeister. Telepakolom én is a kosaramat a napi létfenntartáshoz szükséges élelmiszer-ipari termékekkel: tejjel, hentesáruval, sajttal, némi édességgel. Jól jártam! – konstatálom a pénztárnál, hiszen átszámolva öt-hatezer forintot spóroltam. Miközben autómba pakolom az árut, egy pikáns jelenetre leszek figyelmes: mellettem Herr Kardos üdvözli Herr Kovácsot – németül. Olyannyira abszurd ez a magyar fülnek, hogy megkérdem a helyi kisebbséget: miért nem őseik nyelvén kommunikálnak. Mire az elnémetesedett idevalósiak közlik: azt csak most tanulják. Indoklásként elmondják: a hidegháború idején nem volt alkalmuk gyakorolni a magyart.
Oberpullendorf felé az ember visszavesz a gázból. Szemet gyönyörködtető mesebeli, lankás tájak köszöntenek, s kisebb várkastélyok láthatók a távolban, esik a hó. Oberpullendorfban, azaz Felsőpulyán Burgenland legnagyobb lélekszámú magyar közössége él.
A magyaros mentalitás érezhető is az áruházakban, de még a kisebb üzletekben is Jó napot!-tal köszönnek. A műszaki bolt vezetője félrehív, azt ecseteli, hogy mit érdemes itt vásárolni és mit otthon. Kiderül, egy „mindentudó” Sony videokamera harmincezer forinttal kevesebbe kerül Ausztriában, mint nálunk. Természetesen legálisan, levámoltatva.
Úgy tervezem, Kőszegnél – vagy ahogy itt mondják, Günsnél – lépem át a határt. Előtte azonban még tankolok. Az oberwarti, azaz felsőőri benzinkútnál csak magyar rendszámú autókat látok. A benzin kereken harminc, míg a gázolaj ötven forinttal olcsóbb, mint Magyarországon.
Hát persze hogy teletankolom a Volkswagent, majd szóba elegyedek Stefannal, a töltőállomás egyik alkalmazottjával. Mint mondja, nemrég Pesten járt, és elképedt, milyen drága ott az élet; egy családi házért ötven-hatvan millió forintot is elkérnek. Itt, Burgenlandban harminc-harmincöt millió – természetesen forintban – egy valamirevaló ingatlan. És mint tudjuk, Ausztriában a ház az ház. Végezetül ismét megjegyzi: nem érti, miért és mitől olyan drága Magyarország. – No, ezt már – minden közgazdasági ismeretem ellenére – én sem – teszem hozzá. Ennyiben maradunk.
origo.hu
Napi balfék: Itt van Magyar Péter üzenete a nézőknek!
