Utcai apostoli szolgálat

Mélykúton nincsenek hajléktalanok. A hatezer lelket számláló Bács-Kiskun megyei településen már jó ideje nem látni padon alvó férfiakat és nőket az utcákon, pedig a gazdasági helyzet alapján ott lehetnének. Hiába jó a mélykúti feketeföld hozama, amikor a gazdák nyakán marad a zöldség, a kukorica, a napraforgó. A szegénységet minden szegletben fel lehet fedezni, így aztán nem érdemes csodálkozni azon, hogy évente száz-kétszáz fővel csökken a lakosság száma, mert többen halnak, mint születnek. Azonban az ínség, az egymásra utaltság olyan szolidaritást váltott ki, ami mintává is válhatna azokban a városokban, falvakban, ahol hemzsegnek a hajléktalanok. Az egyházközségi karitász Mélykúton létrehozta az utcai apostoli szolgálatot. Hatvan körzetre osztották a települést, és mindegyikben működik egy apostoli szolga. Természetesen önkéntes alapon, fizetség nélkül. Egyik ötletgazdája Puskás Lajos diakónus (egyházi megbízatású szociális munkás), aki mellesleg az önkormányzat egyik választott képviselője is. A katolikus egyház és a civil világ egymásra találását az elesettek gondozásában éppen Puskás Lajos személye jelképezi, mellesleg hat gyermek édesapja, akiknek a jövőt helyben szeretné biztosítani.
Érdekes módon az apostoli szolgálat alapjait egy speciális helyi vállalkozás során a hirdetési újság terjesztői rakták le. Merthogy az az öt-hat ember, aki az ingyenes hetilapot munkanélküliként házról házra vitte, ráérő idejében elbeszélgetett az utcalakókkal. A bedobós újság némelyik kihordója mélyen vallásos volt és a nyomorúságot, az emberi szenvedést látva a rossz híreket elvitte az egyházközségi karitászhoz. Többek között elmondták, hogy tengődnek egyesek a nyugdíjukból, kinek futja csak arra, hogy kenyeret és tejet vásároljon.
Felhívták a figyelmet a vészhelyzetben lévő öregekre, akik napok óta betegen fekszenek, és senki se nyit rájuk ajtót. Ezek a hírhordók és az elkeserítő információk vitték rá a karitászt arra, hogy kiépítse hálózatát, és hatvan embert – a pedagógustól a mezőgazdasági munkásig – be is szervezett. Nem kellett toborzót tartani, többen jelentkeztek, mint amennyi hely volt. Arra is felkészítették a szolgálat tagjait, ha krízishelyzetet látnak, gyorsan, önállóan cselekedjenek. Az egyéni tapasztalatok alapján megrajzolták a település szociális térképét. Felmérték a magányosok, a munkanélküliek, az éhezők, az alkoholisták táborát. A betegeknek gyógyszert és ebédet visznek, a jó szóra vágyókkal elbeszélgetnek.
Ez a szolgálat első hallásra olyan, mint egy mesebeli történet. Ám Puskás Lajos bebizonyítja: hálózatuk fokozatosan fejlődik. Ma ott tartanak, hogy az utcai apostolok havonta kommunikációs tréningen vesznek részt. Így még hamarabb felismerik, ha valaki a krízishelyzet közelébe kerül. Ebben a térségben sok az öngyilkos. Erre a jelenségre is fokozottan figyelnek. A gondoskodás nem alkalomszerű, a szolgálat fő erénye a folyamatosság. Puskás Lajos egy titokba is beavatott, amikor felvetettem, hogy amit az utcai apostolok tesznek, az valójában az önkormányzat szociális csoportjának feladata lenne. A diakónus szerint e vidék szülöttje, bármennyire elesett, szerencsétlen, önmagától nem fordul segítségért az önkormányzathoz. Nem megy oda, mert szégyelli a helyzetét. Ám az utcai apostolok közreműködésével már elfogadják az állami segítséget. Ha ezt az egyedülálló szolgáltatást államilag kellene finanszírozni, akkor ahhoz egy nagyváros szociális költségvetése sem lenne elég. Pénzért azonban nem lehet ezt a karitatív munkát végezni. Lelkileg annyira kiüresedett az ország, hogy anyagiakkal ezt a tevékenységet nem lehet ellentételezni. A mélykútiak megpróbálják az elszegényedés okát is felszámolni. Eddig nem volt szerencséjük a külföldi befektetőkkel. Elmenekültek az üzletemberek, amikor látták, milyen közel van a szerb határ – és a szomszédban majd egy évtizeden át dörögtek a fegyverek. Most új kísérletbe kezdenek. Meghívják a Mélykútról külföldre elszármazottakat, és tőlük kérnek támogatást az ipartelepítéshez.