Zen, élni (3.)

Már megint Macu
Egy nap Macut, aki valaha Huai-jang tanítványa volt (a Tang-dinasztia idején), de már maga is mester vala, megkérdezte egy fiatal szerzetes: Mi Buddha szelleme? A szellem maga Buddha, mondta Macu.
Később valaki azt mondta Macunak: Hallottam, azt mondád, hogy „maga a szellem Buddha”. Ezt mondom az embereknek, a gyerekeknek, hogy abbahagyják a sírást. És mit mondasz, ha abbahagyják a sírást?
Azt mondom: Se lélek, se Buddha, válaszolt Macu.

Buddha lényege
Egy fiatal, igyekvő szerzetes odament tanítójához, és azt mondta: Tanítsd meg nekem Buddha lényegét. A mester a földre lökte. Másnap a diák viszszament mesteréhez, és így szólt: Bölcsebb vagyok, mint tegnap. Tanítsd meg Buddha lényegét. A mester alaposan elagyabugyálta. Ez így ment még három napig. Akkor a tanítvány sírva elhagyta a kolostort, és visszament a hazai templomába. Ott elmondta a papnak, mi történt. A pap azt mondta: Meg vagy te buggyanva? Az a szerzetes kedvesebb volt hozzád, mint a saját nagyanyád! A fiatal szerzetes visszatért a kolostorba, és a földre dobta mesterét. A mester felállt, és azt mondta: Most már meg fogom tanítani neked a buddhaság lényegét.

Jung koanja
„Az ember és szimbólumai”-ban olvasható: Egy vándorszerzetes egyszer irdatlan nagy tölgyfát látott egy kolostor kapuja előtt. Alatta az apát ült. A vándor így szólt hozzá: Haszontalan fa ez! Ha az ember hajót akarna készíteni belőle, megrohadna. Ha szerszámnyelet, eltörne. Semmire se jó ez a fa, ezért tudott ilyen magas kort megélni. Az apát ráripakodott: Fogd be a szád! Mit tudsz te róla? A gyümölcsfákhoz hasonlítod őt. Amelyeket az emberek megtámadnak, mielőtt teljesen beérhetnének a gyümölcseik. Letörik az ágaikat, letépik leveleiket. A saját adományaik hozzák rájuk a bajt, nem is érhetik meg természet által kiszabott idejüket. Ha ez a fa hasznos lett volna bármire is, megérhette volna ezt a magas kort?

Magamat sem
Egy tanítvány egyszer megkérdezte Te Méi Shít: Az igazságot keresem. Milyen lelkiállapotban tartsam magam, hogy megtaláljam? Azt mondta a mester: Nincs lélek, hogy akármilyen állapotba tegyük. Nincs igazság, így nem tudod magad felkészíteni arra, hogy megtaláljad. Akkor miért jön ide eléd az a sok szerzetes, hogy a Zent tanulmányozzák? Csöpp helyem sincs, hogyan tudnának a szerzetesek itt összegyűlni? Nyelvem sincs, hogyan taníthatnám őket bármire is? Hogy beszélhetsz így!, mondta a tanítvány. Ha nincs nyelvem, hogyan tudnék hazudni neked?, mondá Te Méi Shí. A tanítvány azt mondta: Nem tudlak követni. Nem értelek. Én se értem magam, mondta a mester.

Mint az ég
A tanítvány megkérdezte a mestert: Mi az Igaz Út? A mester azt mondta: Minden út az Igaz Út. Gondolkodhatom felőle?, kérdezte a tanítvány. Minél többet tanulmányozod, annál messzebb kerülsz az Úttól. Ha nem vizsgálhatom, hogyan ismerhetem meg? A mester így felelt: Az Út nem tartozik sem a látható, sem a láthatatlan dolgokhoz. Sem az ismert, sem az ismeretlen világhoz. Ne kutasd, ne tanulmányozd, ne nevezd a nevén. Hogyha egy nap rajta találod magad, tárd ki önmagad olyan szélesre, mint az ég.

Az újjászületésről
Volt két szerelmes, aki igazán hitt a spiritualizmusban és az újjászületésben. Megbeszélték, hogy ha egyikük előbb hal, pont harminc napra rá kapcsolatba lépnek egymással a szellemi világban. Néhány hónap múlva a fiú egy balesetben meghalt. Harminc nap múlva egy szeánszon a lány kapcsolatot létesített a fiúval. Könnyek között megkérdezte: Milyen ott, Bécikém? Gyönyörű. Farmerkék ég, szellő, sokszor süt a nap, de eső is esik. És mit csináltok ott egész nap? Napfelkelte előtt kelünk, kiadósan megreggelizünk. Délig szeretkezünk. Ebéd után szundítunk vagy két órát. Aztán szeretkezünk ötig. Akkor vacsora. Aztán megint szeretkezünk. Tizenegykor elalszunk. A lány kicsit megdöbbent. Tényleg ilyen a mennyország? Mennyország?, felelte Béci. Én nem ott vagyok. Hát hol vagy? Nyúl vagyok a feketeszéli határban.

Novícius I.
Az ifjú szerzetes azt mondta Te Méi Shínek: Beléptem a kolostorba. Kérlek, taníts. A mester megkérdezte: Ettél már? Igen, mondta az ifjú szerzetes. Jobb, ha kimosod a csészédet, mondta a mester.

Novícius II.
Segítsd megbékélni a lelkemet, kérte egy fiatal szerzetes Te Méi Shít. Hozd ide a lelkedet, és lecsillapítom, szólt a mester. A szerzetes azt mondta: De hát azt sem tudom, hol van! Akkor már megbékítettem, mondta a mester.

Novícius III.
Egy szerzetes növendék megkérdezte Te Méi Shít: Van olyan nagy szellemi tanítás, amelyet még nem mondtak el az embereknek? Van, mondta a mester. És mi az az igazság? A semmi, mondta a mester.

A bambuszbot I.
Egy szerzetes kezébe véve egy bambuszbotot azt mondta az embereknek: Ha ezt botnak hívjátok, a szavak csapdájába estek. De ha nem nevezitek botnak, ellentmondotok a tényeknek. Hát hogyan hívjátok mégis? Egy szerzetes előlépett, kikapta a kezéből a botot, kettétörte, majd a tömeg közé dobta.

A bambuszbot II.
Néhány egyetemi tanár megkért egy szerzetest, hogy beszédet tartson nekik a spirituális dolgokról. A szerzetes fölment a pódiumra, ráütött egyet a bambuszbottal, aztán lelépett róla. A tudomány emberei elképedtek, szinte sóbálvánnyá váltak. A szerzetes megkérdezte őket: Megértették, amit mondtam? Az egyik tanár azt mondta: Én nem. Mire a szerzetes azt mondta: Pedig én befejeztem az előadásomat.

Ki legyen az
A kolostorbéli apát utódot keresett magának. Összehívta a szerzeteseket, és elébük helyezett egy vizes edényt. Anélkül, hogy a nevén szólítanátok, mondjátok meg, mi ez. Az egyik szerzetes azt mondta: Egy darab kivájt fa. Egy másik ivott belőle. Akkor épp arra járt a szakács, és fölrúgta a vizes edényt. Ő lett az apát.

Az elektronfolyó
Két szerzetes halászott az elektronfolyóban. Az első kivetette a hálóját, és zsupsz, miként egy hal, kicsúszott belőle egy számítógépkalóz. A másik szerzetes fölkiáltott: Szegény kalóz! Hogyan tud megélni a hálón kívül? Ha te kerülsz a hálózaton kívülre, majd megtudod, mondta az első.

A kezdők meg
az új név
Suzuki-roshi (roshi = mester) (1904–1971), aki a San Franciscó-i Zen Központot alapította, egyetlen kéréssel megadásra késztette a hivalkodókat: Mutasd meg a születésed előtti arcodat, mondta nekik. Azt mondogatta: A kezdő lelkében több lehetőség van, a szakértőében kevés. Azt tanította: Ne mondd azt, hogy ismerem a Zent, vagy hogy megvilágosodtam. Mindig maradj kezdő. Akár a művészetekben.
Egyszer meglátogatta őt Eido-roshi, és megkérdezte, hogy van mostanában. Suzuki azt mondta: Új nevem van. Úgy hívnak: rák!