A világtörténelmi korforduló

Ötven éve halt meg Sztálin. Az a nap, 1953. március 5. világtörténelmi korfordulót jelent. Nem pusztán egy birodalmi vezér pályájának bevégzéséről van itt szó, hanem a mindenkori legkiterjedtebb egyeduralom megtöréséről. Sztálin ugyanis a Szovjetunió állampártjának főtitkáraként, majd a fegyveres erők főparancsnokaként és a szélesedő kommunista internacionalista birodalom vezéreként ellenőrzés nélküli hatalmat épített ki. Kiteljesedve elfojtott minden önállóságot az emberi, a szellemi, a nemzeti törekvésekben és a nyilvánosságban. Az elfojtásnak és járulékának, a vérbe fojtásnak ezt a rendszerét Sztálin döntései mozgatták. Az egyedüli döntéshozó halálával ezért tört meg a hatalmi rendszer. Folytatódott ugyan, de más keretben és többé-kevésbé más eszköztárral. Ezt a folytatást már változási kényszer kísérte.
Sztálin egyeduralmát persze mélyebb összefüggések tartották fenn. Látszólag távoli eseményekből is következtethetünk erre. Sztálint 1922. április 3-án választották mindenható főtitkárrá a tűzzel-vassal összetákolt eurázsiai birodalomban. Rövid idő múlva, 1923. november 8-án Hitler is megkísérelte a hatalomátvételt Németországban, Nyugat-Európa szívében. Még tíz év, és 1933. január 30-án a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt elnökét kancellárrá emelik. A demokratikus felhatalmazást Hitler azonmód egyeduralomra váltotta. Sztálint követte. A keleti birodalom mintájára nyugati birodalmi terjeszkedésbe fogott. Csak hát a birodalmak öntörvénye nem ismer növekedési határt. Hitler világhódító akaratának előbb-utóbb meg kellett ütköznie Sztálin világhódító akaratával. Sztálint a nyugati veszély fenyegetettjei és ellenfelei is erősítették. Győzött. Hitler a porig sújtó vereség elől 1945. április 30-án öngyilkosságba menekült. Sztálin május 8-án jelentette be a győzelmet. Szemléletesen jellemezte Hitlert, de önnön lelkiségét is: „A fenevadat saját barlangjában pusztítottuk el.” Szolzsenyicin később rideg tárgyilagossággal összegezte, hogy „tömeggyilkos végzett tömeggyilkossal”. Igen, Sztálin hatalmát és megdicsőülését Hitler fenyegetése is megtámasztotta.
Ezzel a győzelemmel Európa keleti felét az ázsiai gyökerű kommunista birodalom kaparintotta meg. Addig és azután is minden európai országban iszonyatos nyomot hagytak az ide-oda csapó megszállások. Európa sorsát máig meghatározta a két egymásra hasonlító és egymás megsemmisítésére törő birodalom élethalálharca. Magyarország közéjük szorult. Szellemi, politikai, civilizációs önrendelkezésünket jóvátehetetlenül visszavetette az egymást tetéző nemzetiszocialista és kommunista gyarmatosítás. Most, 2003-ban a múltunk nyomorúságával is küszködünk, a jövőnkért is felelősséggel tartozunk. Szembe kell néznünk ezekkel. A rajtunk pusztító és élősködő birodalmak természetével is.
Tisztáznunk érdemes például, hogy Sztálin és Hitler az első világháború válságfolyamataival sodródott felszínre. Sztálin az eurázsiai térség alávetett, elmaradott, szétszórt tömegeinek egyenlőséget és jólétet ígért. Hitler az első világháborúba belerokkant Németország elé a nagynémet birodalom feltámasztásának és a világelsőségre kiválasztott faj diadalának képét festette. Ezek az ígéretek és célok alkalmasnak tetszettek a válság megoldására. Elsősorban azonban a megoldást felismerő és irányító vezér egyeduralmának megalapozását szolgálták. A történelem legembertelenebb és leggépiesebb hatalmi rendszerei így lendültek működésbe. Magyarországon 1944. december 21-től érvényesültek Sztálin ígéretei és döntései. Ígéretei az első világháború válságát súlyosbító második válsághullám közepette reményt tápláltak. Birodalmi erőszakrendszere éppen ennek a reménynek a leple alatt szilárdította meg hadállásait. Remény és hódítás együtt öltött testet a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlésben, majd abban, ami onnan indult. Sztálin halála után már kezdett megvilágosodni, hogy a birodalom silány modernizációjáért összehasonlíthatatlan árat kellett fizetni az emberi és a nemzeti szabadság feláldozásával. A csalódás az egész birodalomban újabb válsághullámot gerjesztett. Tiltakozások, csúcsponton az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc tették szükségessé a birodalom folyamatos belső válságának állandó gyógyítgatását. Erre a reformkommunisták és a reformszocialisták dolgoztak ki folyamatosan megújuló és elévülő terveket. A megoldással ugyan hol egyik, hol másik irányban próbálkoztak, de a hatalomhoz következetesen ragaszkodtak. Sztálin nélkül Sztálint követték.
Sztálin legújabb követői a legújabb körülményekhez igazodnak. Örökölt politikai és gazdasági kiváltságaik újfajta birodalmát úgy őrzik és bővítik, hogy Sztálin módszerét használják válságkeresés, válságfelismerés, válságmegoldás és hatalomépítés összekapcsolására. Hát hiszen válságot bőségesen hagytak hátra a korábbi válságok. Magyarországon főleg az elsorvasztott nemzeti erőforrásokat kellene pótolni. Amit ebben a kommunista internacionalista birodalom elsorvasztott, azt ugyanolyan áttételekkel pótolhatja a globalizáció birodalma. Fölösleges kockáztatni, érvelnek a régi-új szakértők. Ráadásul a kommunista birodalom mindenkit mindenben korlátozott, ezzel szemben a globalizáció birodalma mindenkit mindenben korlátlan önmegvalósítással kecsegtet. Gyorsabban, könnyebben, sikeresebben haladhatunk ezen a pályán. Az árat a fogyasztó számára csak az áru ára fejezi ki, és ebben még alkudni is lehet. A többi másutt zajlik, másra tartozik.
A fogyasztás globalizációja a globalizációs befektetési tőkét gyarapítja a haszonnal. Ebből a haszonból biztonságos osztalék jut a globalizációs birodalom helytartóinak. A mindenkori birodalmi helytartóknak a mindenkori osztalékért cserébe engedelmességet kell vállalniuk. Magasabb osztalék a minél okosabb és hatékonyabb engedelmességért jár. Sztálin magyarországi helytartói ebben az iskolában nevelkedtek. Nemzedékről nemzedékre öröklik és csiszolják azóta ezt a képességet és gyakorlatot. A kiképzett helytartónak végül is mindegy, milyen birodalomnak engedelmeskedik. De mégiscsak könnyebb véres kéz helyett pecsétgyűrűs kézzel tenni-venni. A mai hazai helytartók már kifinomultak és mintegy önmegvalósításul képviselik, hirdetik, védik, őrzik a globalizáció birodalmát. Jól tudják, hogy a veszélyes ellenerőt mindig is az emberi, a szellemi, a nemzeti önrendelkezési akarat jelenti. Tudják, de hallgatnak róla. Hallgatnak róla, de okosan és hatékonyan szorgoskodnak minden igazi önrendelkezés elfojtásán, visszaszorításán, felszámolásán. A régi birodalom helyén így rendezkedik be az új és majd a legújabb birodalom. Ki állíthatja, hogy a régi kommunista internacionalista birodalom Sztálint maga alá temette? Még mindig szembesülünk az ötven éve halott birodalmi vezér túlélő szellemével. Az évforduló ezért bizony nem tisztelgésre vagy gyalázkodásra int. A sír jelképesen még nyitva áll. Be kell temetni. Erre a kihívásra az emberi, a szellemi, a nemzeti önrendelkezés érvényesítése lehet és legyen a válasz.
A szerző politikus (MDF), az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság elnöke