A nem kívánt jelenséggel párhuzamosan növekszik a pályaelhagyók száma is. A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint 2002-ben a hazai egyetemeken végzettek csaknem harminc százaléka „eltűnt a rendszerből”. Diplomájukkal a zsebükben, be sem jelentkeztek szakorvosképzésre rezidensnek a hazai kórházakba. Egyre többen kongatják a vészharangot, elnéptelenedik az orvosi pálya, aminek a következményeit a betegek is érzik a saját bőrükön. Bár a hiány még nem egyformán sújtja a régiókat, ugyanis az orvostársadalom ötvenkét százaléka a fővárosban dolgozik. A szegedi orvosi egyetem dékáni hivatalának vezetője, dr. Lednitzky András jól ismeri az elszomorító számokat, sőt azt is tudja, hova lesznek a pályaelhagyók. A „harmincszázalékosok” tábora így oszlik meg: csaknem tíz százalékuk külföldre megy, elsősorban az USA-ban, Németországban, Franciaországban, Angliában, Svédországban, Norvégiában, Finnországban keres helyet magának. Egy részük – mivel a kinti szakképzésüket követően állást nem találnak – hazajön, de visszakapaszkodásukat a statisztika nem tükrözi. Tíz százalékra tehető az a csoport, amely a végzés után gyógyszerügynöknek jelentkezik, vagy folytatja tanulmányait a közgazdasági, jogi egyetemen. A pályaelhagyók fennmaradó része valójában nem is fordít hátat tanult foglalkozásának, itthon vagy külföldön tudományos kutató lesz – mondta el Lednitzky doktor, hozzátéve, hogy világviszonylatban csökken az orvosi szakma vonzása.
– A jogász, közgazdász már akkor nagy pénzeket keres, amikor a leendő doktor még tanul, hiszen a képzési idő megnyúlt, ezért az orvosi egyetemi tanulás komoly pénzügyi befektetésnek is számít, csak nálunk nem jól kamatozik. Amikor egy orvos önállóan elkezd dolgozni, már túl van a harmincadik életévén. Nem véletlen, hogy nyugaton is egyre kevesebb szülő vállalja a megnövekedett költségeket. De a nyugati országoknak az a szerencséjük, hogy keletről érkezik az utánpótlás, annak köszönhetően, hogy tízszer nagyobbak az orvosi fizetések – állítja a hivatalvezető.
Sok mindent elárulnak a számok. Egy vidéki kórház tapasztalt orvosa negyven-ötvenéves korában száznyolcvanezer forint bruttót keres. Csaknem ugyanennyi az alapbére egy klinikai adjunktusnak. Ezzel szemben egy fiatal orvos gyógyszerészügynök havi bére háromszáz-háromszázötvenezer forint között mozog. Azonban a dékáni hivatal vezetője a nagyarányú pályaelhagyást nemcsak az anyagi helyzettel magyarázza, hanem az orvossal szembeni szigorú elvárással, az egész életen át való tanulással, a sok ügyelettel, az örökös készültséggel és feszültséggel. Az egyetem sok mindennel próbálkozik, hogy a szakmát népszerűsítse.
– Tanfolyamokat, korrepetálást szervezünk a felvételi előtt, nyílt napokat tartunk a karon – mondja Lednitzky András. – Egyre nehezebb megmagyarázni a kis települések polgármestereinek, miért kell esetenként húsz-harminc kilométert is utazniuk a helybelieknek, hogy szakorvoshoz jussanak. Az orvoshiányt a vidéki régiók lakosai sínylik meg. Budapesten egyelőre nem annyira észlelhető.
Csongrád és Békés megye településeit naponta autóval járja dr. Kuczik András, az egyik gyógyszergyár területi képviselője. A diplomaszerzés után, 1998-ban fordított hátat az orvosi hivatásnak. Döntéséből csaknem családi viszály keletkezett, hiszen az orvos édesanya nem örült a pályamódosításnak, de megértette fia indokait. Kuczik András elmagyarázza, hogy miért nincs szégyenérzete a szakmai korrekció miatt.
– Két és félszeresét keresem, mint a pályán maradt évfolyamtársaim, akik bizonytalannak érzik sorsukat. Megvallom, én már fiatalkorban szeretnék a családomnak anyagi biztonságot teremteni. Nem akarom megismételni szüleim ínséges életét. A pénz nem minden, de sajnos nem reménykedhetek abban, hogy az egészségügy az eddiginél nagyobb támogatást kap a jövőben. A kilátástalanság miatt egyre több évfolyamtársam hagyja ott állását, inkább elmegy informatikusnak.
Az orvosi munka népszerűségének csökkenését, a pályaelhagyás következményeit leginkább az alföldi aprófalvak és kisvárosok érzik. Békés megyében, Orosháza kórháza és rendelőintézete csaknem százharmincötezer lakos ellátásáért felelős. A kórház igazgatója, dr. Gervain Mihály professzor abban látja a kedvezőtlen folyamat fő okát, hogy mélyre zuhant a gyógyító tevékenység presztízse. A professzor sorolja azokat a feltételeket, amelyek elvezettek a mai állapotig.
– Az anyagi megbecsülés nemcsak relatíve maradt el a rendszerváltást követően a többi szakma jövedelemnövekedésétől. Beszédesek azok a számok, amelyek bizonyítják, hogy az egészségügyre fordítható összeg reálértéke 2001 végére az 1990-es szint felére csökkent. Ennek következménye, hogy drámaian romlottak az orvoslás körülményei, amelyekből sok gyakorlati lépés következett. Az egyik, a kilencvenes évek elején önmagát csapta be az egészségügyi politika, amikor felelős emberek orvosi munkanélküliségről beszéltek. Csökkentették a felvehető hallgatói keretszámot, holott az életben ellentétes társadalmi folyamatok zajlottak.
– Mire gondol, igazgató úr?
– Megnyíltak a határok az idegen nyelveket jól beszélő fiatal diplomások előtt. Az agyelszívás következtében a magasan kvalifikált orvosok köréből is megkezdődött az erőteljes elvándorlás. Egy francia felmérés szerint hazánkban 2004-től tíz-tizenkét százalékos orvoskiáramlással lehet számolni. Ellentételezésképpen a határon túli magyar lakóterületekről jöttek át kollégák és kaptak állást. Az európai képzés átvételével megvalósult a rezidensrendszer nálunk is, ami örvendetes. De két évvel kitolódott a tényleges felelősséggel végzett munka lehetősége. Gyakorlatilag az orvosrezidensek kiesnek a napi munkából, vagy csak felügyelet mellett dolgozhatnak, de így a felügyelő teljesítménye is csökken, hiszen tanít. Ezenkívül a háziorvosi körzetek száma is növekedett, tovább emelve az orvosigényt. Ám még sorolhatnám azokat a tényezőket, amelyek a szakemberhiányhoz vezettek.
– Mekkora a hiány?
– A dél-magyarországi régióban – ami három megyét ölel fel – tizenhat-tizenhét kórház és szakrendelő működik. Tavalyelőtt 90-98 végzős keresett állást a Dél-Alföldön. Ha egyenletesen helyezkednek el, akkor egy intézményre hat-hét diplomásnál több nem juthat. De az egyetemi központok vonzása nagyobb, mint a városoké, ahol a helyzet nem rózsás. Ha a tizenöt-tizenhat klinikai szakmát vesszük alapul, akkor vannak olyan területek, amelyekre csak három-négy évenként jut egy orvos. Így állandósult a krónikus hiány a traumatológusoknál, patológusoknál, az altatóorvosoknál és a vérellátásban.
– A kedvezőtlen folyamatot megállítja a tavalyi béremelés?
– Abban az esetben, ha lesz folytatása és más területen is változik a helyzet, ha javul a kórházak állaga, és a hiányos, elavult műszerparkot mielőbb pótolni lehet. Ám nem szabad elfeledkezni arról, hogy a gondokkal párhuzamosan növekedett a betegek jogos igénye. Az ellátási nehézségekkel küszködő szakma szembetalálja magát az egyre fokozatosabb elvárásokkal, ami miatt a túlhajszolt orvosok kizsigerelése növekszik.
– Miben látja a kiutat?
– A bérrendezés folytatása mellett meg kellene valósítani az amortizációt, tehát a műszerek felújítását, megőrizni a működési költségek reálértékét. Ha nem lesz érdemi előrelépés, akkor nemcsak az utánpótlás gondjai nem oldódnak meg, hanem a helyzet javulására sem számíthatnak a betegek és az egészségügyi dolgozók. Ezért lenne fontos változtatni, mert számos halálozási mutatóban Magyarország dobogós helyet foglal el Európában.
kiskereskedelem
Júniusban is tele volt a bevásárlókosár
