Kálvária

Papp Lajos szívsebész a múlt hét végén érkezett vissza Irakból. A neves professzor azért utazott ki a háború előtti utolsó napokban, hogy „segítsen a bajba jutott iraki népen”, és tiltakozzon a vérontás ellen. Aztán egy csempészautóban hagyta el az országot harminchat órával a határ lezárása előtt.

Balavány György
2003. 03. 29. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mérlegelnem kellett, hogy elhagyhatom-e a családomat, idős, beteg szüleimet. De én olyan orvos vagyok, aki hivatását esküje szellemében gyakorolja. Az orvos az életre esküszik. Amikor már látszottak a mostani események előjelei, föl kellett tennem magamnak a kérdést: elegendő-e, hogy közszerepléseimben hirdetem a békét és a szeretetet? Ettől kezdve borzalmas teher nehezedett rám – mondja a sebészorvos.
Papp Lajos munkája során nagyon sok nehéz helyzetet élt át, de soha nem fordult elő, hogy műtét közben mással foglalkozzon. Most viszont kérdések kavarogtak benne, miközben valakinek a szívét operálta.
– Tudom, hogy kicsoda Szaddám Huszein. Azt is tudom, hogyan működnek a diktatórikus rendszerek. A munkám jutott eszembe, a betegeim, a kórház. Az ember észérvek százait tudja felsorakoztatni a lelkiismeret szava ellen…
A szívsebész elkészített egy nyilatkozatot, és elvitte az iraki követség szóvivőjéhez. Közölte, hogy segíteni akar, de katonával, milicistával nem hajlandó találkozni.
A saját költségén utazik, nem kér Iraktól segítséget. Azt mondta: csak akkor kér vízumot, ha Irakban elmondhatja, amit a deklarációban lefektetett. A nyilatkozat rövidítve így hangzik: „Papp Lajos, Magyarország egyik vezető szívsebész professzora vagyok. A tízmilliós Magyarország a második világháborúban egymillió lakosát veszítette el. A magyar nép akkor sem akarta és jelenleg sem akarja a háborút. Irakba azért jöttem, hogy megakadályozzam ártatlan emberek meggyilkolását. Jelenlétemmel népem békeakaratát és csak azt akarom kifejezni. Tudatni akarom a gyilkosokkal, hogy osztozom az ártatlan iraki emberek sorsában. A világ minden orvosához fordulok: jöjjenek Irakba megakadályozni a háborút, s ha ez nem sikerülne, segítsenek az emberéletek megmentésében. Ezért fordulok II. János Pál pápa őszentségéhez, jöjjön el Irakba, és személyes jelenlétével akadályozza meg a háborút… békét teremtve a Mohamed prófétát követők és a keresztények között. Példamutató pápai életének koronája csak ez a tett lehet, örök példát szolgáltatva az emberiségnek. Fentieken túlmenően semmilyen nyilatkozatot nem teszek. Semmilyen kérdésre nem válaszolok!”
A vártnál gyorsabban megkapta a vízumot, s mellé arab nyelvű leveleket, amelyek a határátkelőhelyeknek, valamint az egészségügyi és a külügyminisztériumnak szóltak. Másnap a professzor elbúcsúzott az itthoniaktól, és Ammánba utazott, ahol egy arab kollégájának édesapja él. Az ammáni összeköttetés tolmácsként is segédkezett, majd átkísérte a professzort Bagdadba. Ott felkereste őt az iraki televízió stábja, készített egy felvételt, amelyen az orvos angolul beolvasta a deklarációt. Ezután egy szakszervezeti funkcionárius meghívta az iraki szakszervezetek székházába péntekre (a péntek ünnepnap az arab világban). A konferencián az öszes iraki szakszervezeti vezető részt vett; díszvendégként köszöntötték Papp Lajost. Azt ígérték, hogy másnap fogadják az egészségügyi minisztériumban, s addig az ötcsillagos Palesztina Hotelben szállásolták el. A professzor utólagos véleménye szerint az Al-Dzsazíra ebből a szállodából közvetíti Bagdad bombázását, mert ez a város legmagasabb épülete.
– Bagdadban sem háborús készülődést, sem nyomort nem láttam. Fiestahangulat uralkodott, pezsgett a bagdadi bazár. Az emberek éltették Szaddám Huszeint, és szidták Amerikát. A középületeket sem védték igazán, nem cirkáltak fegyveres őrszemek vagy rendőrök.
Ellenben a határellenőrzés igen kemény volt, rengeteg ellenőrző ponton kellett áthaladnia az utazónak, amíg átnyújthatta útlevelét a határőrnek. Pedig a határtól Bagdadig egyetlen település sincs, csak kő- és homoksivatag, ötszáz kilométeren keresztül.
A következő napon minden megváltozott. Az orvos észrevette, hogy nem igazán tudnak mit kezdeni vele a bagdadiak. Az egészségügyi minisztériumban egy hivatalnok és egy tolmács fogadta, elvették a papírokat, elmentek, fél óra múlva visszajöttek.
– Látszott rajtuk, hogy tanácstalanok – mondta a professzor, aki az iraki illetékesekkel közölte, egy kórházba szeretne menni, hogy a helyi viszonyokkal ismerkedhessen. Az ammáni összeköttetés hazautazott, a sebészt visszakísérték a szállodába. A külügyminisztériumból értesítést kapott, hogy egyelőre nem tudják fogadni. Bár az induláskor megígérték, hogy telefonon kapcsolatot tarthat a családjával, nem tudott hazatelefonálni. Amikor el akarta hagyni a szállodát, két iraki férfi lépett mellé, a recepcióhoz vezették, és közölték, csak kísérettel mehet ki. Kérte, hogy akkor kísérjék el, mire azt felelték: nekik itt kell maradniuk. Fölment a szobába tévét nézni. Erősen szelektált képsorok jelentek meg a képernyőn, arab szöveggel. A műsorok többször felsorolták az Irak ellen háborút viselő országokat, köztük említve Magyarországot is.
– Azt a Magyarországot, ahol a lakosság kilencvenkét százaléka háborúellenes – mondja indulatosan Papp Lajos.
A következő éjszakán a professzor elhatározta, döntésre viszi a dolgot. Érezte, hogy az addig joviális arabok egyre hűvösebbek. Másnap átkísérték az egészségügyi minisztériumba, ahol egy titkárnő fogadta, s arra kérte, menjen vissza a szállodába, majd értesítik. Ekkor megkérdezte, kémnek tartják-e. A titkárnő udvariasan megismételte, fáradjon vissza a Palesztinába.
Akkor a szívsebész elgondolkozott, és úgy döntött, nem fog értelmetlenül meghali Irakban. Átkísértette magát a külügyminisztériumba, ott két férfi fogadta egy kis szobában. A sebész közölte, szeretne hazamenni. Egy papírt kért, amivel kijuthat az országból. A férfiak türelmet kértek, kimentek a szobából. Fél óra múlva visszajöttek. Elmehet, mondták, de papírt nem kap.
Szervezett közlekedés már akkor sem volt, amikor Papp Lajos Irakba érkezett. Távozásakor pedig már káosz uralkodott. A professzor kiment a bazársorra, hogy fogadjon egy autót. Ezerötszáz dollárt kértek azért, hogy elvigyék Ammánba. Csak egy kézitáska volt nála, a csomagját a reptéren hagyta. Felötlött benne, ha megadja az ezerötszáz dollárt, esetleg kirabolják és sorsára hagyják. Azt mondta, csak hetvenöt dollárja van. Ezért a pénzért háromórányi távolságra szállították. Ott egy gyanús teherautóba szállt be, rettenetes útja volt, éjszaka a sivatagon keresztül, arab csempészekkel. Végül mégis kijutott az országból. Rá harminchat órára lezárták a határt.
Arra a kérdésre, érdemes volt-e kimenni, a profeszszor azt feleli: a célját nem érte el, de megtette, amit a lelkiismerete diktált.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.