Ki veszi az útibatyut?

Az elmúlt évtizedben jószerével csak a vadkapitalizmus nyerteseinek mindent és mindenkit letaroló gazdasági filozófiáját ismerhettük meg. Kevés szó esett viszont arról, hogy a tehetséges, szorgalmas, keresztény hitében erős ember kiváló eredményeket érhet el az üzleti életben. Sőt úgy megerősödhet, hogy egy idő után szellemi és anyagi tőkéjéből arra is telik, hogy visszajuttasson belőle az arra érdemeseknek.

Ez a törekvés jellemzi a magyar származású, az Egyesült Államokban élő dr. Forgách Péter által létrehozott CTP alapítványt. Az utóbbi nyolc esztendőben száztíz magyar fiatalt segítettek posztgraduális képzéshez az Egyesült Államokban. Az átlagosan másfél évre szóló ösztöndíjak egyházi magánegyetemeknek köszönhetőek. Személyenként hozzávetőleg 20 ezer dollárba kerül az oktatás és az ott-tartózkodás. A stúdiumok eddig elsősorban az üzleti élettel voltak kapcsolatosak, de politológiai és kommunikációs ismeretek elsajátítására is mód nyílt.
Egy télutói napon, Budapesten, a Városmajori kistemplom adott helyet az öregdiákok találkozójának. Erre az alkalomra repült ide a tengerentúlról Forgách doktor is. Az egykori ösztöndíjasok többsége multinacionális cégeknél, pénzintézeteknél kapott felelős beosztást, mások különböző szintű vállalkozásokban dolgoznak. Örömmel mondja ezt Forgách Péter, hiszen az a fontos, hogy ezt az országot erősítsék.
– A célunk nem az agyelszívás, hanem a tisztességes üzleti morál, az öntevékenység és a közélet iránti fogékonyság szélesítése. Büszke vagyok arra, hogy Buffalóban, Pittsburghben, Clevelendben, New Yorkban, ahol a „mieink” megfordultak, még jó ideig nyitottak az egyetemek kapui a CTP alapítvány előtt. Idén nyáron például három egyetemi tanár budapesti látogatása nyomán újabb ösztöndíj-lehetőségekkel gyarapodtunk. A jövőben a műszaki végzettségű fiatalokat karolnánk fel. Azt szeretnénk, hogy tapasztalatokat szerezzenek néhány magas technikát képviselő amerikai cégnél.
– Hogyan sikerült eljutni idáig néhány esztendő alatt? Milyen személyes indíttatásból kezdett a munkához?
– Tízéves voltam 1956-ban, amikor szüleimmel elhagytuk Magyarországot. Az Egyesült Államokban, Buffalo városában telepedtünk le. A magyar nyelv és kultúra megőrzésére szüleim ösztönöztek, és sokat jelentett a környékbeli, mintegy 25 ezres lélekszámú, erős magyar közösség léte. Erkölcsi értékrendem kialakulásában nagy szerepe volt a piarista gimnázium tanárainak és a cserkészmozgalomnak. A későbbiekben pedig ezt a mondást tartottam szem előtt: gazdagodj meg, élj mértékletesen és adj vissza javaidból a közösségnek.
Egyetemistaként és pályakezdő orvosként jó néhány államban és városban élt. Szemorvosnak készült, s ezen belül is egy akkoriban új terület, a retinasebészet elsajátítására összpontosított. Három évet töltött San Franciscóban, a haditengerészet orvos őrnagyaként. Mint mondja, ez szakmailag is igen hasznos, érdekes időszak az életében. A folytatás sem rossz: prosperáló magánklinika Buffalóban, szép család és széles körű társasági kapcsolatok. Mindez éppen eléggé lefoglalta, bár megjegyzi, hogy mindig érezte, valahol vár még rá feladat.
– A magyarországi rendszerváltozás időszakában a mi közösségeink is keresték a módját, hogy mivel tudnának segíteni. Engem egy hosszabb távú szellemi befektetés izgatott. Egy magyar mérnök barátom, Borka Balázs, a kilencvenes évek elején támogatókat keresett a magyar egyetemisták számára. Azt mondtam, próbáljunk ebből egy komoly programot teremteni. Mindenekelőtt tapogassuk ki, fogadnának-e magyar ösztöndíjasokat az általam ismert magánegyetemek? Az első beszélgetések eredménye egy hatvanezer dolláros keret lett.
Ki kellett találni azt a szervezeti formát is, amely segíti az ösztöndíjasok kiválasztását, utaztatását, amerikai tartózkodását és a felek közötti kapcsolattartást. Így jött létre a piarista szerzetesrend alapítójáról – Calasanctius Szent Józsefről – elnevezett CTP Alapítvány. Az ösztöndíjak által a keresztény szellemiségű, tehetséges fiataloknak kívánnak tágabb horizontot nyitni. Éppen azért, mert a rendszerváltozás előtti évtizedekben a magyarországi egyházi-oktatási intézményeket, s magát a hitbéliséget – finoman szólva – háttérbe szorították – hangsúlyozza Forgách doktor.
– A kiválasztott személy képzettsége és erkölcsi tartása a mai napig meghatározó. Ezért döntöttünk úgy, hogy olyan fiatalokat jelölünk, akik itthon már letettek valamit az asztalra. Így a magyar diploma mellé egy amerikai egyetem masters fokozatát is megszerezhetik. A szorgalom és a kitartás mellett kreativitásukról is híresek a magyarok az ottani diákközösségekben.
A Niagara Egyetem legjobbjaként tartják számon ma is Göbel Rékát. Professzorai és diáktársai azt sem felejtették el, ahogyan két évvel ezelőtt megszervezte a magyar államiság 1100 esztendejét bemutató kiállítást. Ma Réka a magyarországi Unilever Kft. emberi erőforrással foglalkozó vezetője. Emellett a hazai CTP Alapítvány és program egyik meghatározó embere. A magyar fiatalok által létrehozott, kulturális bemutatkozóesemények egyébként tovább folytatódnak a campusokon.
A clevelandi John Caroll Egyetemen szerzett médiamenedzser diplomát Frehr Ágnes. Ott nem lett volna gond jó álláshoz jutnia, itthon viszont nem voltak kapcsolatai. A semmiből kezdte felépíteni Kondás Sándor atyával a Hajdúdorogi Egyházmegyei Sajtóközpontot. A Nyíregyházán működő központ a maga nemében egyedülálló az országban. Egyházi rádió- és televíziós műsorokat rendelnek meg tőlük, előadásokat tartanak, interjúkat, riportokat készítenek. A közeljövőben, a régióban lévő tanintézmények médiaoktatásában szeretnének részt venni.
Arra a kérdésre, hogy miben váltak hasznára itthon az ösztöndíjas évek, ezt mondja Frehr Ágnes: – Négy évig tanulhattam kint. A megélhetésemről magamnak kellett gondoskodnom. Dolgoztam fogyatékosok mellett, irodai munkát végeztem, tanítottam. Belém ivódott, hogy nincs lehetetlen, ha az embernek pozitív célja és nagy lelkiereje van. Ha nincs ez az útibatyu, talán nem tudtam volna áttörni az itthoni akadályokat.
Úgy negyvenen-ötvenen már javában itthon dolgoztak, amikor Forgách doktor összehívta a csapatot: – Tanácsoltam, hogy alapítsák meg az öregdiákok szervezetét, gondoskodjanak az utánpótlásról, legyen nagyobb felelősségük a döntésekben. Nemcsak arról volt szó, hogy a munka egy részét átvegyék tőlem. A követendő példa az, hogy az amerikai egyetemekről kikerülő öregdiák szervezetek akár évtizedekre kiterjedő kapcsolatokat ápolnak egymással az üzleti, társadalmi életben. Talán éppen azért, mert annyi minden személytelenné válik, a döntéshozóknak szükségük van az azonos értékrenden alapuló, élő kapcsolatra. Ez számukra kellő referencia lehet. Ez azért is fontos, mert manapság már nem ritka, hogy az adott egyetemi körből kikerülők különböző országok, netán földrészek gazdasági életében jutnak felelős beosztáshoz.
Az invenciózus gondolkodást és a gyakorlatiasságot nem lehet elég korán a fejekbe plántálni – tartja Forgách Péter. Ezért teremtettek rövidebb időre szóló ösztöndíjakat középiskolásoknak is. Az öregdiákokat mostanság két program foglalkoztatja. Erdélyben, Csíkszeredán már tartottak gimnazistáknak szakmai előadásokat. A Szegedi Piarista Gimnáziumban pedig vállalkozási centrumot hoznának létre, ahova a város más középiskolásait is várják, s közben dolgoznak a jelöltek kiválasztásán. S ami csöppet sem mellékes: első rendezvényük bevételéből megteremtették a magyar CTP alapítvány induló tőkéjét.