– Nem tudom, és nem is akarom elfelejteni, honnan jöttem. Mindent megadtak nekem, mindent megtanítottak nekem, emiatt soha nem fogok itt ünnepelni. De ettől függetlenül természetesen örülök a gólomnak, hogy ezzel sikerült ezt a bravúrt elérnünk. Jól védekeztünk, és amikor egy jól védekező csapat ellen játszik egy csapat, akkor bizony kihagyják a helyzeteket, hiba csúszik a passzokba, ami szerintem normális. Büszkék vagyunk magunkra – közölte a meccs után Ikone.
Egyre haloványabb a magyarázkodó Luis Enrique mágiája, a PSG elbukott a párizsi derbin
Amikor a tavalyi évben a világ csodálatát kivívva a Paris Saint-Germain labdarúgócsapata megnyerte a BL-t, a hazai bajnokságot és a kupát, majd nyáron döntőig menetelt a klubvilágbajnokságon és elnyerte az Európai Szuperkupát a Tottenham ellen, sokan azt gondolták, eljött a PSG ideje, amely uralhatja majd az európai futballt. Nos, fél év elteltével kijelenthető, hogy Luis Enrique mágiája kezd halványodni, hiszen a csapata a hazai bajnokságban „csak" a második, a Bajnokok Ligája alapszakaszában két fordulóval a vége előtt a harmadik helyen állnak, míg hétfőn este címvédőként kiesett a Francia Kupából. Ami duplán fájhat a PSG-szurkolóinak, hogy 1-0-s legyőzőjük éppen a párizsi rivális, a Paris FC.

A találkozó rövid összefoglalója:
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!