Kolbászkerítés

Valami csoda van itt készülőben. Mondhat bárki bármit, az EU-csatlakozás a magyar társadalmi létezés olyan mélységeit hozta felszínre, amelyekről korábban fogalmunk sem lehetett. A hagymát hagymával, a véres hurkát meg mákos gubával zabáló nemzetünk férfi tagjai átlagos méretű óvszert rántva vetik magukat a svéd turistalányok után, mert igen, Európában vannak jó csajok, míg a hölgyek fájó szívvel ugyan, de elbúcsúznak a napról napra intenzívebben tisztuló vizű, szőke Tiszától, és Amszterdamban vállalnak szigorúan szexmentes munkát. A nyugdíjasok pedig cukrászdát nyitnak Bécsben. S közben egyre csak szól a IX. szimfónia.
Fél éve még tántoríthatatlanul csatlakozáspárti ismerősöm szerint valahol már készül az óriásplakát, amelyen a következő felirat olvasható: „Az unióban kolbászból lesz a kerítés? Hát persze, te bunkó magyar.”
Hazánkban azonban létezik olyan közintézmény, amely a Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány megalázóan ostoba népszavazási kampányánál is bárgyúbb reklámhadjárattal bombázza népünket. És ez kész csoda. A szóban forgó szervezet, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vidám kis unionista filmecskéjéből legalább két epizód készült. (Valaki már megint jól járt.) A gyengébbik verzióban átlagos kinézetű honfitársaink cipekednek a piacon föl s alá, alig várván a slusszpoént, miszerint ne felejtsünk el számlát kérni. A durvábbik változatban megint csak szokványos külsejű polgártársaink lófrálnak az élelmiszerüzletben, és a mexikói végtelen szappanoperák félamatőr főhőseit megszégyenítő gesztusok kíséretében különböző konzervdobozokat nézegetnek mindaddig, amíg meg nem érkezik a fogyasztóvédelem hasznos tanácsa: „A magyar nyelvű ismertető mindenről tájékoztat.”
Tényleg? Mindenről? Hát persze, te bunkó magyar.