Miért ne együnk Lay’s csipszet?

Mottó: „Athénben temploma van az öregségnek.”
(Márai Sándor: Napló 1976–1983)

Persze. Az öregség is szentség volt, még nem is olyan régen. Tisztelet övezte a kort, mint a bölcsességet, az időt, a halált, a Teremtőt – mindent, amit ma nem övez már semmi sem… Nézem a Lay’s csipsz új reklámját. Gyakran adják, majdnem minden reklámblokkban benne van, nyilván hadjáratba kezdett a cég, meggyőzendő a fogyasztókat a Lay’s csipsz ellenállhatatlanságáról, nagyszerűségéről, utolérhetetlenségéről, egyedülállóságáról.
„C. P. Snow kritikai válogatásban arról ír, hogy Aldous Huxley két híres anti-utópiájában, a »Brave New World«-ben és az »Islands«-ben megvádolta az indusztriális társadalmakat, mert ez a rendszer megfosztja az embert a véleményalkotás szabadságának lehetőségétől: a kapitalista társadalomban a »subliminal« hirdetéstechnika, az üzleties propaganda mákonya, a kommunista társadalomban az erőszakos agymosás rendszere elhülyíti a tömegeket.” 1
Mi átmenet nélkül ugortunk át utóbbiból az előbbibe, így aztán kiváló talajra hull nálunk (is) a Lay’s csipszet népszerűsítő gazemberség, ami így néz ki: egy fiatalember – feltehetőleg az unoka – meglátogat egy idős házaspárt – feltehetőleg a nagyszüleit. Az ifjú búcsúzik, s a teraszon elejt egy Lay’s csipszes zacskót. A két öregember – lehetnek úgy nyolcvanévesek – megbabonázva bámulja néhány pillanatig a földöntúli kincset, majd az öregasszony feláll, és korához mért gyorsasággal, tipegve elindul a zacskó felé. Az öregember sem rest, és ezt látva botját az asszony bokái közé akasztva elgáncsolja hitvesét, majd maga indul totyogva a csipsz irányába. Amikor a földön elvágódott és éppen feltápászkodó hitvese mellé ér, a biztonság kedvéért még jól hátba szúrja a botjával. Már majdnem eléri a kincset, amikor gyorsan visszavágunk a földön hasaló öregasszonyra, aki kaján, kárörvendő mosollyal felemeli kezét, amiben az öregember protézisét tartja. A káröröm annak szól, hogy az öregúr protézis hiányában úgysem tudja majd élvezni a földöntúli csemegét. Az öreg szomorúan áll egy pillanatig, mintegy felméri a helyzetet, majd mégis lehajol a zacskóért, ám ebben a pillanatban visszajön az unoka, kikapja az öreg kezéből a csipszet, és elviharzik. Vége.
Nos, ez a kis műremek, ezek vagyunk mi. Nem többek, és éppenséggel nem is kevesebbek…
A NASA – állítólag – mindenféle dolgokat sugároz folyamatosan az űrbe, hogy ha létezik rajtunk kívül értelmes civilizáció, fogja ezeket a jeleket, és tudja, kicsodák vagyunk. Valamiféle maradék tisztességtől hajtva a NASA – állítólag – Beethoven Örömódáját küldözgeti többek között az űrbe, mint az emberiség egyik jellemzőjét. Ha van rajtunk kívül értelmes civilizáció – kell lennie, már amennyiben a világűr tényleg végtelen, mert a végtelenben semmi sem lehet egyszeri és megismételhetetlen –, és megkapta, majd megfejtette a mi jeleinket, meghallgatta Beethoven Örömódáját, feltehetőleg szinte kedvet kapott, hogy megismerje ezt a kedves, értelmes, szeretetre méltó, nagyszerű, Föld nevű bolygót, rajta azzal a rengeteg kedves, értelmes, szeretetre méltó, nagyszerű homo sapiensszel.
Az idegen civilizáció jelen pillanatban át van verve.
Akkor járnánk el tisztességesen, ha a Lay’s csipsz legújabb reklámját küldenénk tova az űrbe.
Mert jelen pillanatban ezek vagyunk. Éppen ezek…
Az előző idézet úgy folytatódik, hogy Márai tanár úr mentséget keres minekünk, imigyen: „Snow felismeri, hogy ebben van igazság is. De van hamisság is, mert a technikai forradalomban a kapitalista konzumcivilizáció kábítószereitől elhomályosodott értelem csak annyira homályos, mint volt a középkori Angliában egy paraszt vagy a cári Oroszországban egy munkás értelme. Az emberek nagy tömege minden korban és minden civilizációban hajlamos a szellemi tunyaságra, lehetőleg ódzkodik a szabad véleményalkotás felelősségétől. De az indusztrializált társadalmakban a technikai civilizáció megajándékozta a tömegeket olyan művelődési lehetőségekkel, amelyekre előző civilizációkban nem volt mód. Az utópiák – elítélő vagy ígérgető értelemben – bírálják az embert mint speciest, aki semmiféle civilizációban nem hajlandó az erőfeszítésre, amit egyes zsenik jóvoltából ajándékba kap. De ez nem kisebbíti az ajándék, a technikai civilizáció értékét.” 2
Márai tanár úr ezt 1977-ben írta.
Ha ma élne, visszavonná a felmentő sorokat.
Mert aztán huszonhat év alatt úgy kiteljesedett az „indusztriális társadalom”, a „technikai civilizáció”, hogy ma már „információs társadalomnak” becézgeti magát. Tolongunk az „információs sztrádán”, mint megannyi derék idióta.
Az információ hatalom! – ó, de édes jelszó!
Az új barbárság jelszava…
Régen kocsmáztatási joga volt a hatalmasnak, meg a királyi regálékkal is maga sáfárkodott.
Ma informálási joga van.
Megszabja kinek, mit, mikor és hogyan.
És két információ között a reklámoké a főszerep.
A reklámoké, amelyekben nyolcvanéves öregek közelharcot vívnak egy zacskó csipszért. Ez már nem is a londoni szín. Ez az eszkimó szín. Igazi barbárságból igazi barbárságba. Amerika mocskos háborúja és Lay’s sült krumpli…
Márai tanár úr szerint „a jobbak, mint Hemingway, elfordultak a kommunista és azzal társult maffiózus baloldaliságtól. És egyre inkább egyedül maradtak, mert ami következett – az eltömegesedés és a technikai forradalom által felidézett falanszter jellegű birtoklási, termelési és elosztási rendszerek –, éppen úgy elidegenítették az Egyént, mint a kommunizmus.” 3
Igaz.
De az elmúlt huszonhat esztendő azért arra is jó volt, hogy a jobbak egyre inkább ne legyenek egyedül.
A jobbak ma kezdenek egymásra találni, összefogni, összetartozni. Az utcákon milliószám tiltakoznak, s ha kell, törnek-zúznak Amerika, Izrael és a globalizáció ellen – s a jobbak ez után a reklám után biztosan nem vásárolnak Lay’s csipszet.
Mert ez a reklám: gazemberség.
Viszont akik megrendelték, akik kitalálták és megcsinálták, s végül akik elfogadták, még csak nem is gazemberek.
Az igazi bűnnek ugyanis van valamiféle heroizmusa.
Ez a reklám bűn, heroizmus nélkül. Akik megrendelték, kitalálták, megcsinálták s elfogadták, csak korunk hősei. A pitiánerség, olcsóság, ízléstelenség – a szabad piac papjai, a nihilizmus vámszedői. Minden heroikus ellenállás lepereg róluk. Fordítsuk ellenük leghatalmasabb istenüket, a fogyasztás istenét.
Ne vásároljunk Lay’s csipszet!
Úgysem értenek másból.
Ez viszont fájni fog nekik. Szerencsére van, ami ezeknek is fáj…