Milyen titkokat rejt az ötezer tekercs?

Tíz éve szűnt meg a Szabad Európa Rádió (SZER), hat éve döntöttek hagyatékának sorsáról, de igazából csak két esztendeje kerültek haza a dokumentumok az Országos Széchényi Könyvtárba. Simándi Irén, a nemzeti könyvtár munkatársa, aki ennek a szomorú hiányosságaival is tekintélyes mennyiségű dokumentumnak a feldolgozásához munkatársaival együtt hozzáláthatott, tisztában van vele, hogy az újabb kori magyar história talán legizgalmasabb és legellentmondásosabb tanúsítványait tartja a kezében. A részben már kutathatóvá tett anyagnak az utókor figyelmére méltó sajátosságairól beszélgettünk vele.

A Szabad Európa Rádió magyar osztálya 1951-től 1993-ig működött Münchenben. Megszűnte után fontos kérdés lett, hova kerüljenek anyagai. Munkatársai közül azok, akik hazaköltöztek, vagy gyakran jártak haza, felkeresték az Országos Széchényi Könyvtárat felügyelő kulturális minisztériumot: lehetséges volna-e, hogy a könyvtár a SZER anyagát befogadja. Javaslatukra született meg végül a könyvtár és a minisztérium között az a megállapodás, amelynek értelmében 1997-ben szerződést lehetett kötni az Egyesült Államokkal: a nemzeti könyvtár megkapja a Szabad Európa Rádió hangszalagon és kéziratos formában megőrzött hagyatékát. Az anyag jelentős része, a hangdokumentumok azonban igen hiányosan maradtak meg, az 1951 és 1986 közötti időből mindössze huszonhét tekercs került hozzánk – mondja Simándi Irén, a Szabad Európa Rádió 1956-os tevékenységének kutatója, akinek e tárgykörben írt tanulmánya a Valóság című folyóiratban jelent meg.
– Miért ilyen gyér ez a hagyaték?
– A Szabad Európa Rádió 43 esztendős működése alatt szinte végig azt gondolták, akik ott dolgoztak, hogy tevékenységük rövid ideig tart, a következő évben talán haza is jöhetnek. A költségvetésüket is csupán egy esztendőre kapták – az Egyesült Államok külügyminisztériumától, és nem a CIA-től, ahogyan sokan tudni vélték. Archiválási kötelezettségük nem volt, de elegendő nyersanyaguk sem, ezért azután szinte semmit nem tettek el, hangszalagjaikat valószínűleg többször is felhasználták. Kommentárjaikat nyolc példányban gépelték le, öreg írógépeken, hártyavékony átütőpapírt használva, ezekből sem maradt meg sok.
– Milyen a hangminőségük a SZER korai adásait megidéző tekercseknek? Élénk fantáziával kell kikövetkeztetni, hogy mit hall az ember?
– Van, amelyik kifogástalan minőségű, s van, amelyik nem. Az utókor számára azonban mindegyik értékes kordokumentum. És nem is csak a SZER saját munkáját rögzítő hangfelvételek, hanem a monitoringosztályuk által készített, itthoni rádiós dokumentumok is. Olyan, sehol a Földön fel nem lelhető történelmi jelentőségű, egykor Budapesten elhangzó hanganyagok kerültek hozzánk Münchenből, amelyeket a Magyar Rádióban sem őriztek meg. A SZER hagyatékában találtuk meg például Nagy Imre 1953-as, parlamenti beszédét.
– És miből áll az 1986 utáni „örökség”?
– Körülbelül ötezer tekercsből, már ami a hangdokumentumokat illeti. Az egyik részük adásszalag, a másik pedig a Szabad Európa Rádió figyelőszolgálatának felvétele.
– Nem lehet egyszerű ezeket a hangszalagokat lejátszani s megbízható, modern hordozókra átmenteni.
– Szerencsére az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára megkapta a SZER 16-os stúdiójának teljes berendezését. Ezzel és néhány régi masinánkkal meg lehetett hallgatni a harminc-negyven éves felvételeket. Majd pedig, az anyagmentés első lépéseként videoszalagra, VHS-kazettákra tettük át valamennyit. A következő lépés a digitalizáció.
– Az 50-es évek nehezen hallgatható adásaira gondolunk, 1956 októberi napjaira, ha a Szabad Európa Rádió kerül szóba. De alighanem tanulságos lehet a történészek számára az is, hogy miként kommentálta a hazai eseményeket a Szabad Európa Rádió a kádári „konszolidáció” éveiben, 1968-ban, az elkezdett, majd félbehagyott reformok idején?
– Lehet, hogy el sem fogják hinni, mégis igaz: egyetlenegy politikai jellegű kommentár nem maradt fenn ezekből az évekből hangfelvétel formájában. Sok ismeretterjesztő és szórakoztató műsort sugároztak ekkortájt, beszélgetéseket az emigráció nevezetes személyiségeivel, művészekkel, tudósokkal, ezek ránk maradtak.
– Óvatosságból tüntették el a politikai jellegű anyagaikat a SZER munkatársai? Vagy nem is volt mit eltüntetniük?
– 1956 után szinte teljesen megváltozott a rádió szerkezete s műsorpolitikája. Az amerikaiak „tanultak” 1956-ból. Nem akarták, hogy még egyszer vád alá kerüljenek ország s világ színe előtt: „agresszív propagandája” miatt az általuk működtetett rádióadó a felelős a magyarországi fegyveres harcokért. (Ezt a vádat nemcsak a nyugati lapok fogalmazták meg ugyanis a forradalom bukása után, a Süddeutsche Zeitung, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, hanem az olyan Nyugaton élő magyarok is, mint Kéthly Anna. Vizsgálatot kellett elrendelniük: vajon a Szabad Európa Rádió adásai „heccelték bele” a fegyveres felkelésbe a magyarországi szabadságharcosokat? A vizsgálat eredményéről maga Konrad Adenauer számolt be a nyilvánosság előtt. Elmondta, nyugati fegyveres segítséget nem ígért a SZER a forradalom résztvevőinek. Adásaikban azonban elhangzottak olyan megjegyzések, amelyek félreérthető értelmezésre adtak lehetőséget.) Megszüntetni nem óhajtották a Szabad Európa Rádiót, de azzal is tisztában voltak, hogy jó darabig semmiféle lényeges politikai fordulatra nem lehet számítani Magyarországon. Legyen hát – hírverés helyett – a tájékoztató s főleg a szórakoztató műsorok adója a SZER! 1959 tavaszán kezdte el sugározni Cseke László (alias Ekecs Géza) óriási népszerűségre szert tevő műsorát, a Tinédzserpartit, ezt a Délutáni randevú követte. Mind a kettőt a fiataloknak szánták, sok új – Magyarországon ismeretlen – könynyűzenei felvétellel, könnyed csevegéssel. Itthonról valósággal elárasztották leveleikkel e műsorok szerkesztőjét a fiatalok, különböző zeneszámokat kértek a levélírók, híreket kedvenc együtteseikről, énekeseikről. Sokan a saját helyzetükről is írtak Cseke Lászlónak, aki valamennyi levelét átadta az Országos Széchényi Könyvtárnak. Ez a gyűjtemény – az adományozó kérésére – ma még nem kutatható, a levélírók nagyobb része, a 60-as évek fiataljai, középiskolás diákok, ifjú munkások, családalapítók, köztünk vannak.
– Értékes anyag ez a jövő kutatói számára. És mit lehet tudni a SZER 1956 utáni hírműsorairól? Hogyan jelentették be például Nagy Imréék kivégzésének hírét?
– Nem tudjuk, mert ezek az anyagok sem maradtak fenn. Az 1993-as, Münchenből Prágába való költözködésük során vesztek el? Korábban semmisültek meg? Ki tudja? De nem csak a tájékoztató jellegű felvételekről nem került haza semmiféle dokumentum, a Tinédzserparti lemezei sincsenek meg. Valahol München és Prága között félúton felborult a teherautó, amelyik szállította őket – mondták Ekecs Gézának, amikor érdeklődött utánuk. Nem tudjuk azt sem, hol lehet, megvan-e még valahol a SZER fotóarchívuma. Nem volt átgondolt a Szabad Európa Rádió hagyatékának archiválása, felszámolása, elköltöztetése.
– Döbbenetes és elgondolkodtató az ’56-os SZER-kommentároknak a kettőssége, hogy milyen tájékozottak és ugyanakkor milyen tájékozatlanok voltak a hazai történésekkel kapcsolatban a Szabad Európa Rádió munkatársai: úgyszólván mindent tudtak a hazánkban állomásozó idegen seregről és az ország saját katonai állományáról is, létszámukat, tartózkodási helyüket, felszereltségüket is ismerték, ám téves információik voltak a forradalmi eseményekkel kapcsolatban, még az októberi napok főszereplőiről is.

– Ha a Szabad Európa Rádióról beszélünk, soha nem szabad megfeledkezni az intézmény két lényeges jellemzőjéről. Az egyik, hogy munkatársai között, kiváltképpen a rádió életének az első szakaszában, a legkülönbözőbb világnézetű embereket is meg lehetett találni, Szélsőjobbtól szélsőbalig, Szálasi egykori titkárától a bolgár kommunista pártot megszervező magyar elvtársig. A másik, hogy kevés volt köztük a képzett és gyakorlott újságíró. Nagy nyereségnek számított, az amerikaiak azután főleg ezekre a munkatársakra építettek, ha valaki megbízható, sőt kiváló szakembere volt egy-egy területnek. Czupy Bálint – Bálint gazda – az agráriumnak, Borsányi Julián – Bell ezredes – a hadászatnak… Az 1956-ban elhangzó, katonai jellegű kommentárok jórészt tőle valók. Bell ezredes még arra is vállalkozott, hogy a távolból javaslatokat tegyen a Magyar Néphadsereg teljes átalakítására, hogy eredményesen vehessék fel a szovjet seregekkel a harcot – a nyílt összecsapást kerülve, az ellenség túlerejét állandó rajtaütésekkel őrölve fel – a magyarok. Névre szólóan, pontosan indokolva részletezte az átalakítás minden egyes lépését. Ennyit jelentett akkoriban a szakértelem a Szabad Európa Rádióban. Ami pedig a forradalom történéseivel kapcsolatos, napra, sőt percre pontos tájékozottságukat illeti, be kell látnunk, hogy a Budapest–München közötti, mintegy nyolcszáz kilométernyi távolság sok ezerszeresére nőtt október 23-a után. A hazai lapok késve értek el hozzájuk, ha elértek egyáltalán, a Magyar Rádió adásain nem lehetett eligazodniuk nekik sem, akárcsak a hazai hallgatóságának. A politikai szereplőkről, Nagy Imréről, Hegedűs Andrásról, Gerő Ernőről tudták ugyan, hogy milyen játékot folytattak (Molnár József, aki idehaza, parasztpárti politikusként találkozott Nagy Imrével, mondogatta is a kollégáinak, talán nem őt kellene támadni hírmagyarázataikban), azt azonban messziről képtelenek voltak átlátni, hogy a pillanatról pillanatra változó helyzetben igenis Nagy Imre személye lehet a „megoldás”. (Mikes Imre – Gallicus –, ez a tájékozott, bölcs és igazságszerető ember volt az, aki október 25-e után igen elítélően szólt Nagy Imréről. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Gallicus, belátva tévedését, hosszú élete során minden alkalmat megragadott, hogy megkövesse a mártírhalált halt magyar miniszterelnököt.) Könnyebb helyzetben voltak a SZER munkatársai október 28–29-e után. Akkor ugyanis a nagy világlapok tudósítói át tudtak jönni Magyarországra a megnyitott osztrák határon, és sorra küldték tudósításaikat az itteni eseményekről. Ezekből már többé-kevésbé friss és hiteles információkhoz jutottak a Szabad Európa Rádió munkatársai is. Segítségükre voltak azután az újrainduló vidéki rádiók is. A győri és a miskolci mindenekelőtt, ezeket ugyanis gond nélkül tudták hallgatni. A miskolci rádióból szereztek tudomást például arról, hogy újabb szovjet hadosztályokat indítottak el Románia felől Magyarországra.
– Milyen hátteret biztosított 1956 lázas napjaiban a Szabad Európa Rádiónak „kenyéradó gazdája”, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma?
– Attól tartok, semmilyet. „Elfelejtették” például tájékoztatni ezt a szülőhazájukért is, személyes sorsuk jobbra fordulásáért is fohászkodó, szenvedélyes csapatot arról, hogy a világpolitika nem a magyar forradalom megsegítésének az irányába halad.