Néppártosodás és uniópárt

2003. 03. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nehéz Magyarországon a baloldali politológusok és publicisták kedvére tenni. Folyamatosan azt hangsúlyozzák, hogy a magyar történeti és politikai fejlődés sok szempontból eltért a nyugati mintától, ezt nevezik ők általában elmaradottságnak. Ugyanakkor vadul követelik, hogy a magyarországi jobbközép erők „elmaradottságuk ellenére” változtatás nélkül, naprakészen kövessék a valóságban nem létező európai modellt.
Az 1945. május 25-én a nyugati megszállási övezetekben megalakuló Kereszténydemokrata Unió programja még magán viselte a háborús sokk és pusztítás nyomait, ezért híres aaleni programjuk még igen sok baloldali elemet tartalmazott (például a bankok, bányák köztulajdonba vételét). A keleti zónában megalakuló CDU első programtervezete sokkal kiegyensúlyozottabb volt, hiszen világos utasítást kaptak Moszkvából: óvatosan politizáljanak, még a látszatát is kerüljék, hogy kommunista érdekeket szolgálnak. Így alakult ki az a – még évtizedekkel később is ható – politikai vád, miszerint a balról induló CDU valójában soha sem vált jobboldali párttá. További problémát jelentett, hogy 1945 után az adott megszálló hatalom engedélye kellett politikai formációk megalapításához, ezért a szövetségi köztársaság pártjait sokan máig licencpártoknak nevezik gúnyosan.
A német jobboldal megosztottsága az első, 1949 augusztusában megtartott szövetségi gyűlési választásokon – akárcsak Magyarországon 1990-ben – még nyomasztó volt, hiszen akkor még tizenegy párt képviseltette magát a Bundestagban. A 402 fős parlamentben a legnagyobb jobbközép erővé a 139 mandátumú Kereszténydemokrata Unió, a CDU/CSU vált, amely először lépett túl a német politikát addig meghatározó protestáns–katolikus ellentéten. E lépés akkori súlyát jól jelzi, hogy a mélyen katolikus Adenauerrel szemben akkor az SPD egyik kedvenc vádja volt, hogy vallási okokból nem törekszik a német egységre. Azaz katolikus mivolta okán nem kívánja a 92 százalékban protestáns Közép-Németországgal való egyesülést. A CDU, tekintettel Bajorország történeti különállására, a tartományban a jobbközép értékek megjelenítését testvérpártjára, a Keresztényszociális Unióra (CSU) bízza. 1990-ben a CSU megkísérelt – Német Szociális Unió (DSU) néven – az új tartományok, Szászország és Türingia irányába terjeszkedni, ezt a törekvést azonban nem koronázta siker. A Bajorországban negyven esztendeje kormányzó CSU egyik fontos feladata – Franz-Josef Strauss örökségeként –, hogy „vigyázzon” a CDU-ra, ha az túlzottan a korszellem hatása alá kerülne, és túlontúl kompromisszumkész lenne a baloldallal szemben. S itt merül fel a magyar MDF egyik problémája, hiszen egy jobbközép néppárti Fidesz mellett attól némileg konzervatívabb pártnak lenne a hazai politikai palettán létjogosultsága. Azonban Magyarországon a kisebb jobboldali pártok szinte csak a Fidesz és Orbán Viktor kritikája esetén kapnak megszólalási lehetőséget a többségi baloldali médiában. Ilyen körülmények között magukat a már csak az MSZP politikai nyúlványa, a Centrum párt által megszállt mitikus politikai senki földjére, a kiüresedett „középre” vezérelhetik. Szintén Franz-Josef Strausstól származik a CSU egyik sikerreceptje is, amelyet úgy fogalmazott meg: a keresztényszocialistáktól jobbra alkotmányos párt nem helyezkedhet el a politikai palettán. Ezt szintén érdemes az utóbbi hónapok történései, az MDF „középre húzódása” után a Fidesznek megfontolnia, annál inkább is, hiszen a MIÉP mélyrepülése sokakat kiábrándított Csurka István pártjából.
A szövetségi köztársaság első kancellárjának, Konrad Adenauernek a megválasztását, a kormánykoalíciót alkotó CDU/CSU, a Szabad Demokraták (FDP), a Német Párt (DP) voksai mellett a Bajorország Pártnak, valamint a Dél-schleswigi Választók Szövetségének a képviselői is támogatták. Az 1953-as szövetségi választásokon már csak hét párt lépte át az ötszázalékos küszöböt. A Német Kommunista Párt szavazóit az SPD szippantotta fel, a Bajorország Párt választóit a CSU integrálta, míg a Német Birodalmi Párt támogatóinak többsége az FDP-ben találta meg politikai képviseletét. Az 1957-es szövetségi gyűlési választáson – ahol a magyar 1956 brutális szovjet leverése is abszolút többséghez segítette a CDU/CSU-t – már csak öt párt jutott képviselethez. A német politikai katolicizmus pártjának támogatóit, az 1870-ben alapított Centrumot a CDU/CSU integrálta. Miként Magyarországon, az NSZK-ban is történtek kísérletek a jobboldalon egyes történelmi pártok újjáalapítására. Azonban hamar kiderült – pedig 1933–1945 között csak tizenkét esztendeig kellett szüneteltetni működésüket –, hogy ezek a pártok múltbeli érdemeik ellenére már képtelenek a jobboldali szavazók tömegeinek mozgósítására. A CDU/CSU-ban találtak politikai megjelenítésre a keleti területekről elkergetett azon tizenkétmillió német érdekei, akiknek a képviseletét addig a Szülőföldjükről Elűzöttek és Jogfosztottak Szövetsége látta el.
Az 1961-es választásokra alakult ki a szövetségi köztársaságban a három nagy pártból – a CDU/CSU-ból, az SPD-ből és az FDP-ből – álló politikai struktúra, amelyhez 1983-ban az 1968-as baloldali radikalizmus örökösének tekinthető Zöldek csapódtak. A német egységet követően 1990 és 2002 között képviseletet nyert a Bundestagban a Német Szocialista Egységpárt utóda, a PDS is. Bár folyamatosan történtek pártalapítási és újraélesztési kísérletek a jobboldalon, azonban a CDU/CSU egysége a szövetségi köztársaság gazdasági sikereinek és politikai stabilitásának egyik záloga. Hiszen az idén 54 esztendős állam történetében 38 esztendeig voltak az uniópártok kormányon. A CDU elnökeként lett kancellár az NSZK két meghatározó politikusa, az újjáépítés és a német gazdasági csoda idején, 1949 és 1963 között kormányzó Konrad Adenauer, valamint az egységet helyreállító Helmut Kohl.
Azért is érdemes a Fidesz néppárttá alakulása kapcsán az NSZK példáját felidézni, mert a kereszténydemokratáknak 1945 után is tizenhat esztendőbe került, mire teljesen lefedték a jobbközép politikai spektrumot. Annak ellenére másfél évtizedig tartott a tömegpárttá alakulás, hogy a CDU/CSU összehasonlíthatatlanul kedvezőbb helyzetből indult, mint a Fidesz. Hiszen az NSZK-ban nem lévén államosítások, a német tőke jelentős anyagi támogatásban részesítette a konzervatív erőket, így azok kialakíthatták háttérszervezeteiket, alapítványaikat, sajtójukat. S ma már azt is tudjuk, hogy az Egyesült Államok számtalan csatornán keresztül akkor még azokat az erőket támogatta, amelyek ideológiai és politikai küzdelmet folytattak a Szovjetunióval és politikai csatlósaikkal. A nyugatnémet közvélemény többségének, főként azon millióknak, akik fogolyként megjárták a Gulágot, vagy akik 1945 és 1961 között szöktek át a szovjet megszállási övezetből, még valós fenyegetés volt a létező szocializmus.
Annak okairól, hogy a jobbközép néppárt megalakítása Magyarországon miért csak 1990-ben kezdődhetett, nem szólok, miután tudom, nálunk nem illik kommunistázni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.