Offenzívában a kancellár

Egy katonai beavatkozás Irakban több problémát vetne fel, mint amennyit megoldana – jelentette ki lapunknak nyilatkozva Gert Weisskirchen, a német parlament külügyi bizottságának szociáldemokrata tagja. A politikus ugyanakkor azon meggyőződésének adott hangot, hogy még mindig van esély a háború megakadályozására.

Így gondolja ezt maga a kancellár is, aki az utóbbi napokban – átvállalva a külügyi teendők oroszlánrészét – Párizstól Moszkváig időt és energiát nem kímélve utazik, egyeztet, kinyilvánít és leszögez. Ha kell, koalíciót épít, ha kell, akkor keményen visszavág. Egyszóval: diplomáciai offenzívában van. – Nem akarok latolgatásokba bocsátkozni az esélyekről, de még mindig remélem és azt várom, hogy megtalálható a békés megoldás, feltéve, ha a válságban érintett minden félnél megvan a jóindulat – hangoztatta a napokban is Gerhard Schröder.
Az eltökéltnek tűnő kancellár abból sem csinált titkot, hogy a háborút illetően nem hajlandó a kompromisszumra. Szóvivője által üzente meg épp a minap, hogy Németország nem ajánl fel további katonai segítséget Törökország védelmére, és nem adja nevét az ENSZ-ben újjáindított közvetítési kísérlethez sem. Peter Struck védelmi miniszter még ennél is félreérthetetlenebbül fogalmazott, amikor azt mondta: „Eleget tettünk már Törökországért.”
A békés megoldást egyébként az amerikaiak által csak „vén európaiaknak” csúfolt háborúellenesek nem bízzák a véletlenre: Németország – Franciaországgal és Oroszországgal karöltve – épp a minap nyújtott be az ENSZ Biztonsági Tanácsának egy memorandumot, amely egyebek mellett a fegyverzetellenőrök munkájának meghosszabbítását javasolja, és elveti egy újabb ENSZ-határozat meghozatalát. Ellentétben Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal, amelyek éppenséggel egy új, Irakot elítélő BT-határozatért kardoskodnak.
Akárcsak a német ellenzék, amely a jelek szerint minden lehetőséget megragad, hogy szolidaritásáról biztosítsa az Egyesült Államokat, és kritikával illesse Gerhard Schröder Irak-politikáját. Nem csoda hát, ha nagy figyelmet és szociáldemokrata körökben talán még nagyobb felzúdulást váltott ki az az amerikai elnöknek címzett levél, amelyben kereszténydemokrata képviselők keményen bírálták a szociáldemokrata–zöld kabinet politikáját. A kereszténydemokrata politikusok akcióját Gert Weisskirchen is élesen elítélte, és úgy vélte: kudarcot vallott az ellenzék azon kísérlete, hogy Amerika szemében „saját kormányának hitelét rontsa”. A politikus hozzátette: igaz, hogy Irakot illetően Németország eltérő felfogást vall, mint az amerikai adminisztráció, egyúttal felhívta a figyelmet arra is, hogy Berlin teljesíti a NATO-n belüli szövetségi kötelezettségeit.
A szociáldemokrata képviselő ugyanakkor elismerte, hogy az Egyesült Államok részéről meglehetősen nagy nyomás nehezedik a berlini kormányzatra, ám – mint kifejtette – Németország és Franciaország a diplomácia és a meggyőzés politikája révén ellenáll ennek a nyomásnak.
– Egy katonai beavatkozás Irakban nagyobb mértékű veszélyt váltana ki, mint amennyi problémát megoldana. Lángba boríthatja például az egész mozlim világot – vélte Gert Weisskirchen. S noha az Egyesült Államokban se szeri, se száma a németellenes megnyilvánulásoknak, a politikus a jelek szerint nem tart attól, hogy a Washington és Berlin közötti feszültség negatívan befolyásolhatja a kétoldalú kapcsolatokat. Úgy vélte: az Egyesült Államok és Németország közötti kapcsolatok annyira szorosak, és érdekeik olyannyira erősen kötődnek egymáshoz, hogy a jelenlegi nehézségeket ki kell bírniuk. Az amerikaiak vitastílusát mindazonáltal nem kívánta minősíteni. John Kornblum, korábbi berlini amerikai nagykövet mindenesetre egy minapi szakértői fórumon keserűen konstatálta, hogy a transzatlanti kapcsolatok a Schröder-kormányzatnak nyilvánvalóan már nem jelentenek prioritást, és sokkal fontosabb neki, hogy Franciaországgal és Oroszországgal együtt érvényesítse akaratát – az Egyesült Államok ellenében.
S noha a háborút illetően a lakosság többsége még mindig Schröder mellett áll, az Irak-politika a németeket is megosztotta, hiszen nem kevesen vannak, akik aggodalommal figyelik az amerikai– német kapcsolatok fokozódó romlását. Hogy hová vezet a Schröder által életre hívott „német út”, mivé fejlődik a német külpolitika, az ezekben a napokban kiszámíthatatlanabb, mint valaha – mutatnak rá megfigyelők.