Rögös az út Bagdadba

Az Irak elfoglalására indított háború eddig egyértelműen kudarc – jelenthetnénk ki a tévéképernyőn látottak alapján. A vártnál ügyetlenebb amerikai és brit csapatokról, nagyobb veszteségekről, elszántabb védőkről szólnak a tudósítások. A kérdés csak az, hogy a valóságot látjuk-e, és tisztában van-e a kíváncsi közvélemény a háború mindenkor kaotikus természetével.

A háborús tervek ritkán élik túl az első találkozást az ellenséggel – szól az évszázados katonai bölcsesség, amivel együtt jár egy másik, miszerint a háború első áldozata az igazság. Bármennyire is közhelynek és túlhaladottnak tűnjenek ezek a megállapítások, ugyanúgy érvényesek a 2003-as Öböl-háborúra, mint az azt megelőző összes konfliktusra. Ennek tudomásulvételével egyértelműen világossá válik, hogy csak minden rendelkezésre álló információ öszszevetésével lehetne hozzávetőlegesen hű képet kialakítani, ám a katonai műveletek természetéből fakadóan erre nem nyílik lehetőség.
A háború első hetének történései alapján annyi bizonyosnak tűnik, hogy a háborút megelőző elemzések, állítólagos Pentagonból történő kiszivárogtatások – amelyek néhány napos konfliktust jövendöltek – hamisnak bizonyultak. Arra, hogy ez így történt, sokféle magyarázat adódik: Washington eleve nem így gondolta, a tervekbe hiba csúszott, de az is elképzelhető, hogy a „lefejező támadás” változtatta meg a helyzetet. Ez utóbbi mellett érdemes időzni egy kicsit: állítólag egy magas rangú iraki tisztségviselő – aki tisztában volt azzal, hogy hol van Szaddám Huszein – súgott a CIA-nak, melynek vezetője, George Tenet meggyőzte az elnököt az eredeti tervek megváltoztatásáról. Huszein megölése egyetlen csapással valóban kecsegtető lehetőség volt, ám az, hogy – állítólag nem sokkal – elhibázták az iraki elnököt, éppenséggel megnehezítette a rákövetkező műveleteket.
Elveszett a taktikai meglepetés, amely még jelentős technikai fölény esetében is fontos tényező. S az Irak mélyébe rövid idő alatt benyomult csapatok azzal szembesültek, hogy „túlfutották” magukat, azaz nem megtisztított területre vonultak be, illetve ellenséget hagytak a hátukban. A Bagdadhoz tegnap legközelebb ért, két napja az Eufráteszen elsőnek átkelt 7. lovassági ezred, az „apacsok” (melyek az amerikai támadás legfőbb erejét jelentő 3. gyalogoshadosztály részét képezik) olyan falvakon és kisvárosokon mentek keresztül, ahol folyamatos géppuskatűz és páncéltörő rakéták zúdultak rájuk. Bár viszonylag alacsony veszteségekkel, de átverekedték magukat (ezek közül a legérzékenyebb két Abrams harckocsi kilövése volt), nyilvánvaló, hogy igazából csak előrenyomultak, anélkül, hogy az ellenséget módszeresen, házról házra leküzdötték volna. Ha ily módon, ezzel az offenzívával sikerülne elfoglalni Bagdadot, elfogni vagy megölni Szaddám Huszeint, a hátramaradt bujkálók is könnyebben lesznek megadásra kényszeríthetők – vélik elemzők, ám azt túlzás lenne kijelenteni, hogy ez egyenlő lenne az amerikai elképzelésekkel. Ám ha így van, a győzelem napjáig is biztosítani kell a harcoló csapatok utánpótlását egy bizonytalan, de inkább ellenséges vidéken keresztül. A konvojokban lévő járművek, teherautók persze jóval sebezhetőbbek, s ezt az iraki harcolók ki is használják, amint azt az amerikai szállító járművek kilövése, amerikai foglyok ejtése, illetve agyonlövése is alátámasztotta.
A Bagdadra nehezülő amerikai–brit nyomás fokozásában rendkívüli jelentőségű a 101. légideszant-hadosztály ezer katonájának ejtőernyős ugrása tegnap hajnalban. Ezzel iraki erőket vonnak el a déli harcokból vagy Bagdad védelmétől, felgyorsítva a fő erők előrenyomulását a folyamvölgyekben.
A légi offenzíva állítólagos kudarcát még nehezebb lenne megerősíteni. A rendelkezésre álló technológia alapján annyi állítható biztosan, hogy pontosabb és épp ezért kevésbé látványos támadásokra kerül sor, mint a korábbi háborúkban. A bevetések számához képest arányosan ismét csökkent a civil áldozatok száma, ám addig, amíg akár egyetlen civil is életét veszti, a közvélemény – teljesen érthetően – barbár háborúnak tekinti a konfliktust, nem pedig felszabadító akciónak, ahogy azt az amerikaiak nevezik.
***
Támadók egymás ellen. Több tucat sebesültje volt tegnap annak a tűzpárbajnak, amelyet amerikai katonák egymással vívtak a dél-iraki Násziríja térségében. Erről egy, az amerikai egységekkel tartó francia újságíró számolt be. Eszerint aknavetőkkel és más tüzérségi fegyverekkel lőtték a tengerészgyalogosok helyi főhadiszállását is. Amerikai tisztek megerősítették, hogy harminchét katona sebesült meg, köztük háromnak válságos az állapota. A parancsnokságon lévő tengerészgyalogosok viszonozták a tüzet. A bázison hat szétroncsolt jármű viselte a tűzpárbaj nyomait, köztük három csapatszállító harcjármű, két Humvee terepjáró és egy darus kamion. Egyelőre nem ismeretes, mi vezetett az amerikai–amerikai összecsapáshoz. (MTI)