Székely foci: zúg a csarnok, itt a bajnok!

Sporttörténelmet írt a múlt héten a negyvenezres lélekszámú erdélyi magyar város, Székelyudvarhely kispályás labdarúgócsapata: megnyerte a sportág első bajnoki címét. A román labdarúgás történetében első ízben végzett székelyföldi együttes országos bajnokság élén.

Az utóbbi évtizedekben Románia jóval jelentősebb eredményeket ért el a labdarúgás terén, mint Magyarország: a bukaresti Steaua a nyolcvanas évek végén megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, míg a válogatott rendszeres szereplője a világ- és Európa-bajnokságoknak. A télen is űzhető teremfoci a huszonhárommilliós országban is népszerű sport, ám bajnokságot eddig valamiért mégsem rendeztek belőle: az első kiírás a 2002–2003-as idényben volt. Az igényt mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy a selejtezők során ezerszázhetvenhét csapat lépett pályára, közülük került ki a döntőbe jutó tizenkét együttes. A Küküllő-parti város már otthon adott az egyik selejtezőcsoportnak, ám a város sikeresen lobbizott az utolsó megmérettetés rendezői jogaiért is: a romániai viszonylatban jelentős költségvetésű, 1,2 milliárd lejbe (mintegy kilencmillió forint – a szerk.) kerülő eseményt is ők rendezhették meg.
A város polgármestere, Szász Jenő úgy véli, a felerészben a Román Labdarúgó-szövetség által, felerészben pedig a helyi vállalkozók támogatásából fizetett számla jó befektetés: az egyik legnagyobb kereskedelmi televízió által élőben sugárzott döntők jó reklámot jelentenek a településnek. A kisvárosok ugyanis nem tudják felvenni a versenyt a fővárossal vagy a több százezres lélekszámú, komoly sportinfrastruktúrával rendelkező nagyvárosokkal, amelyek a csapatsportok (így a nagypályás labdarúgás) számára sokkal jobb körülményeket tudnak biztosítani, ezért keresniük kell azokat a csatornákat, ahol a tehetség mellé nem kell sok pénz a jelentős eredményekhez. A siker ugyanis a legjobb településmarketing – a turné eredményes megszervezésével kétezer román anyanyelvű nagykövete lett a városnak az országban.
A hét napig tartó döntő lázba hozta a kisváros lakosságát és próbára tette az udvarhelyi szurkolók idegeit, ugyanis a hazai csapat szekere igencsak döcögősen indult a torna kezdetén. Nagyszebentől kikaptak, az egyik bukaresti csapattal döntetlent játszottak, aztán sikerült megverni Constantát, Craiovát és Ramnicu Valceát, így már „képernyőre kerültek”, hiszen az elődöntőket már élőben közvetítette az országos televízió. A bukaresti kommentátorok nem győzték hangsúlyozni a több ezer udvarhelyi szurkoló sportszerűségét: manapság szokatlan módon egyetlen csapatot sem fütyültek ki, a kisdöntőben pedig úgy drukkoltak a magyar városnak egyáltalán nem nevezhető Ramnicu Valceának, mintha az életük múlna rajta. Az első román teremlabdarúgó-bajnokság döntője vaskos meglepetést hozott: a nagy futballhagyományokkal rendelkező román városok helyett két székely város csapata, a marosvásárhelyi és az udvarhelyi focisták játszhattak az első helyért.
A közönség sportszerű viselkedése remélhetően elgondolkodtatja a román központi sajtó publicistáit is, akik korábban a magyar szélsőségesek fővárosának kiáltották ki a települést. Székelyudvarhely kilencvenhat százalékos arányával ma a legmagyarabb város Erdélyben – a bukaresti hatalom betelepítési politikájának ellenálló városvezetőt (lapunkban is többször beszámoltunk például a csereháti ügyről) a románok első számú közellenségének próbálták beállítani.
A finálé napján gyakorlatilag megállt az élet a székely anyavárosban: a helyi rádiók beszélgetőműsoraiba még hetvenéves nénikék is betelefonáltak a mérkőzés kezdésének időpontjáról érdeklődve. A karneváli maszkokba öltözött szurkolók a győzelmes mérkőzés lefújása után berontottak a pályára, „Zúg a csarnok, itt a bajnok!” skandálással és a magyar himnusszal köszöntve az újdonsült bajnokot.
A siker egybekovácsolta a politikailag megosztott város lakosságát annak ellenére, hogy a politikusok mindent megtettek a megosztottság megőrzésére. A polgármester ellenlábasai, az RMDSZ-színekben bejutó tanácsosok ugyanis pontosan a döntő időponjára hívtak össze rendkívüli tanácsülést, hogy lehetetlen helyzetbe hozzák a város első emberét: ha nem vesz részt a döntőn, akkor a sportszeretők szemében veszít a népszerűségéből, ha pedig az önkormányzati ülés helyett a focimeccset választja, akkor felelőtlenséggel vádolható. A városban a két tábor gyakorlatilag a magyar belpolitika erdélyi leképezése: a konzervatív beállítottságú Szász Jenővel szemben a baloldaliságát nyíltan vállaló Verestóy Attila vezette RMDSZ sorakozik fel.
A magyaroszágon edzői diplomát szerzett udvarhelyi Jakab Zoltán együttese duplán is sporttörténelmet írt: a 2-1-es győzelemnek köszönhetően egyrészt első román bajnoka ennek a sportágnak, másrészt a városnak még soha nem volt felnőtt csapatsportban országos bajnokságot nyert együttese. A győzelem mellett a csapat a legjobb kapus és legjobb edzői címet is megkapta, míg az udvarhelyi közönség sportszerűséggét fair play-díjjal jutalmazták.
A bajnokcsapat a sikernek köszönhetően jogot nyert a nemzetközi porondon való megmérettetésre. A játékosok zöme még nem ült repülőn.