A z 1849 májusában–júniusában kiadott utolsó röplapjának szövegében – magyarázza Spira György – azt követeli, hogy kétezer holdnál nagyobb birtoka senkinek se lehessen. Ezenkívül azt is szorgalmazza, hogy az állam és az egyház kezén lévő földeket osszák fel, elsősorban azok között a parasztok között, akik a honvédsereg soraiban kitüntették magukat, illetve a többi szegény ember között. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy az így szerzett birtok ne kerülhessen az illető tulajdonába, mert szerinte a föld ugyanúgy mindenkié, mint a levegő, nem mondhatja senki a magáénak.
– Ismerhette az akkori kommunisztikus gondolkodókat?
– Nem hiszem, a Kommunista kiáltvány nemigen juthatott el akkoriban még Magyarországra. A korai kommunistának mondható Cabet-vel viszont találkozott Párizsban. Csak azt nem értem, hogyan beszéltek, mert Táncsics kiadott ugyan a harmincas években francia nyelvkönyveket, de ő maga nem tudott franciául, Cabet viszont latinul nem értett. Táncsics Mihály amúgy magának való ember volt, nem tartozott semmiféle szellemi csoportosuláshoz. Voltak ugyan barátai, például Kocsiss Imre, aki 1849 után bújtatta, és próbálta a feleségét is segíteni, vagy Keczkés Ede, aki 1849 áprilisában Kenyeret a népnek! címmel ragasztott ki plakátokat, amelyeken sok Táncsicséval rokon gondolatot fogalmazott meg. Bizonyos fokig barátjának mondhatta Petőfit is, akivel rokon lelkek voltak, együtt léptek fel azok ellen, akik a zsidókat ki akarták zárni a nemzetőrségből.
– Úgy tudni, 1848. március 15-én sajtóvétség miatt ült börtönben, noha jogerősen nem ítélték el.
– 1847 elején fogták el. Az indok az volt, hogy kinyomtatta a munkáit külföldön, majd becsempészte őket az országba. Ezekben lázító gondolatok voltak, olyanok például, hogy nincs szükség királyokra, a király nem uralkodó, hanem a nép első szolgája kell, hogy legyen, fel kell számolni a jobbágyviszonyokat.
– Támogatta valaki anyagilag?
– Többnyire a saját pénzéből csinálta, de voltak időnként mecénásai. 1847-ben Horvátországban tartóztatták le, ahová Batthyány Kázmér gróf segítségével menekült, és a család egyik ottani birtokán bujdosott. A két Batthyány fivér szintén a jobbágyfelszabadítás híve volt. A korabeli ellenzék tudott róla, hogy bírói ítélet nélkül raboskodik Táncsics, tehát a kiszabadítása tudatos cselekedet volt. Megindító, ahogyan Táncsics leírja, hogy kinyílt a börtön ajtaja, és Nyáry Pál vezetésével beléptek az ifjak. Közöttük Táncsics felesége, aki ezzel a felkiáltással rohant a férjéhez: Nincs többé cenzúra! Egy fiáker várta őket, hogy átvigye Pestre a hajóhídon át. Ekkor a felhevült fiatalok kifogták a lovakat, és maguk húzták át a kocsit egészen a Váci utcáig, ahol Hauer szállodájában biztosítottak nekik szállást egy éjszakára.
– Táncsics Pesten lakott akkoriban?
– Igen, a Józsefvárosban volt két kis háza, a Tömő utcában.
– Mihez kezdett március után?
– Amikor áprilisban az uralkodó szentesítette a törvényeket, Táncsics kiadott egy kis füzetet, amelyben elmagyarázta a népnek, hogy melyik törvénynek mi az értelme, miért fontos, mennyiben hasznos. Ez teljesen legális munka volt, sőt a korábban külföldön kiadott művei is megjelenhettek Pesten. Aztán megindította gyorsan a Munkások Újságját, és ebben megfogalmazta a parasztok követeléseit, hiszen őket a jobbágyfelszabadítás nem elégítette ki teljesen. Egy öreg paraszt száz évvel később egy hagyománykutatónak azt mondta: nagyapám azt mesélte, hogy Kossuth levette a nyakunkról a vasjármot, és fajármot illesztett a helyébe. Ez a mondás pontosan kifejezi, hogy a jobbágyfelszabadítással távolról sem oldódtak meg a parasztság problémái.
– Miért tiltották be a Munkások Újságját?
– 1849 januárjában Debrecenbe menekült Táncsics is, és ott próbálta folytatni lapja kiadását. Arra hivatkozva tiltotta be a lapot Debrecen város tanácsa, hogy Táncsics nem tette le a törvény szabta biztosítékot. Tudniillik a sajtószabadságról szóló törvény azt mondta ki, hogy minden lapkiadónak – ha jól emlékszem – húszezer forintnyi biztosítékot kell befizetnie arra az esetre, ha az általa szerkesztett vagy kiadott sajtótermék megszűnne, és az előfizetőket kártalanítani kellene. Mondanom sem kell, hogy Táncsicsnak sohasem volt ennyi pénze. Nyilvánvaló, hogy nem ez volt a valódi ok, hanem az, hogy Táncsics olyan parasztköveteléseknek adott hangot, amelyek a debreceni cíviseknek nem tetszettek. Olyasmit is leírt, hogy fel kell akasztani mindenkit, aki az ellenséggel tárgyal, tehát hallatlanul radikális lett. A történtek ellenére ott maradt Debrecenben, kiadta az új alkotmányról szóló tervezetét, illetve újabb röplapokat gyártott.
– A szabadságharc leverése után távollétében halálra ítélték. Mit csinált, merre bujkált?
– Tömő utcai házának padlója alatt lakott egy gödörben, egy lóca, sok-sok gyertya és egy bakra állított deszka – ez volt az íróasztala – társaságában. 1861-ig élt így, csak egyetlen gondja akadt: a felesége teherbe esett, és nagyon nehéz volt a dolgot megmagyarázni. Mindenesetre a gyermek egészségben megszületett. Táncsics, úgy tűnik, egyetlen percre sem ingott meg, hű maradt az utolsó, aradi országgyűlés eszméihez, amelyen képviselőként maga is részt vett. Sőt, úgy tudjuk, Világosnál is ott volt.
– Hogyan került 1867 után mégis börtönbe?
– 1867 után csatlakozott a munkásmozgalomhoz. Ekkor jött létre az Általános Munkásegylet, amelynek ő is tagja lett. Megint lapot szerkesztett, ez volt az Arany Trombita. Már 1848-ban elnyerte a „nyomdamunkások atyja” címet, ugyanis néhány kéz alatt vett nyomdagép birtokosaként elment a nyomdászok és a nyomdatulajdonosok közötti egyeztető tárgyalásra, és mint nyomdatulajdonos, kijelentette, hogy igen, a legényeknek mindenben igazuk van. Képzelheti, mit szólt ehhez a többi nyomdatulajdonos! 1867 után munkásmozgalmi írásai váltották ki a hatalom ellenszenvét.
– Honnan származik a „Bolond kend, Táncsics!” szólás?
– Ez Jókai szurkapiszkája volt. Nem szerették egymást, hiszen Jókai renegát volt, aki hátat fordított márciusi önmagának, és egy év múlva már a békepárt lapját, az Esti Lapokat szerkesztette. Ebben írt egy cikket, amelyet így kezdett: „Ha én kend, kend is kend, Táncsics…”, amivel arra célzott, hogy Táncsics 1848 tavaszán bejelentette, hogy megváltoztatja szerb eredetű nevét Stancsicsról Táncsicsra, ugyanis a kisfia nem tudta kiejteni a szó eleji mássalhangzó-torlódást. Ezzel együtt azt is felvetette, szokjunk le arról, hogy mindenkit a címe szerint szólítunk. Mondjuk inkább mindenkinek azt, hogy kend, ugyanis ez a megszólítás a nép körében igen elterjedt. Erre mondta Jókai, hogy „Bolond kend, Táncsics!”
origo.hu
Ezek Magyar Péter legdurvább, legagresszívebb őrjöngései
