Törésvonalak amerikai szemmel

Az Irak körül dúló atlanti vihar, a Törökország védelme körüli NATO-vita minden korábbinál jobban megosztotta a szövetséget. Új választóvonal képződött Kelet- és Nyugat-Európa között, amelyet senki nem kívánt vagy várt, ám most mindenki előtt nyilvánvaló lett.

Ma a Kelet közelebb áll az amerikai–európai szövetséghez, mint a Nyugat. Amerikában mindez meglepetést keltett. Miért van az – teszik fel a kérdést –, hogy a régi barátok, akik oly sokkal tartoznak az Újvilágnak, most cserbenhagyással fenyegetnek? Nem emlékeznek a D–napra, amikor amerikaiak ezrei áldozták fel életüket Európa felszabadításáért, vagy a Marshall-tervre, ami megmentette Nyugat-Európát a háború utáni teljes gazdasági csődtől? S miért van az – tűnődnek –, hogy azok, akiket hosszú ideig cserbenhagyott Amerika, most az ő oldalán állnak?
A válasz nem egyszerű. Néhányan úgy gondolják, hogy a külföldi befektetés a legfontosabb tényező abban, hogy ezek az országok ma Amerikát támogatják. Sokan azonban ennél fontosabb tényezőnek vélik azt, hogy ezekben az országokban még nem felejtették el, milyenek voltak az állapotok a kommunista rendszer alatt.
Arra is felhívják a figyelmet Amerikában, hogy a hidegháború éveiben a szovjet agresszió veszélyének leginkább kitett Németország volt Amerika leghűbb szövetségese. Az idősebb generációk soha nem fogják elfelejteni Jack Kennedy vagy Ronald Reagan berlini beszédeit. Az amerikai–francia kapcsolatok az utóbbi évtizedekben is problematikusak voltak, de a hidegháború valahogy összetartotta a szövetséget. Eközben az atomháborútól való félelem megkötötte Amerika kezét, amikor a kelet-európai országok „felszabadításáról” volt szó. Ezek a politikai meggondolások sokakat elkeserítettek, és az emberek nagy többsége joggal érezte úgy, hogy a Nyugat és Amerika elfelejtette és elhagyta őket.
Az Egyesült Államokban Szaddám Huszein rendszerének diktatórikus voltából kiindulva úgy vélik, hogy a közép- és kelet-európai államok elsősorban azért állnak ki az iraki kérdésben Amerika mellett, mert még élénken él bennük, mit jelent diktatúrában élni. A nyugat-európai országok új generációja ezzel szemben már nem emlékszik a fasizmus éveire, és az erre vonatkozó amerikai érvelés szerint nem érti meg a diktátorok önkényességét, legyen szó Sztálinról, Milosevicsről vagy csak Szaddám Huszeinről.
A szerző amerikai külügyi szakértő