A társasház szökőkútja körül, a minigolfpálya szomszédságában verődtek össze a lakók, akik mindnyájan a gyereküktől kapták az édes otthont, hogy vénségükre belekóstoljanak a tortába, és elfelejtsenek minden rosszat, ami addig történt velük.
Miután a lakógyűlésnek egyetlen napirendi pontja volt, mindenki azt hitte, hogy végeznek tíz perc alatt, a nyugdíjas postás azonban feltornázta magát a szökőkút műmárvány padkájára, és vöröslő nyakkal ordított a lakótársak felé. Elfajzott kisgazdáknak, népnyúzóivadékoknak, darutollas nemzetvesztőknek nevezte őket, különösen azokkal nem volt kibékülve, akik jakuzzit rendeltek a fürdőszobájukba. Több se kellett az agyonszoláriumozott egykori éttermi felszolgálónőnek, akinek vaskos lábai valódi kínai selyemmel voltak befáslizva, férfiakat meghazudtoló baritonján elbődült, követelte, hogy az összes retkes nyakú prolit távolítsák el a házból, mert pontosan tudja, hogy szombatonként illegális pártgyűlést tartanak a télikert pálmái között. Még maga beszél, akinek a férje párttitkár volt, sivította egy nyolcvanéves hölgy, aki a Tinódi mozi jegyszedőjeként ment nyugdíjba. Mi nem felejtünk, drága asszonyom, kontrázott a postás, és ha a rádión keresztül megint szózatot intéznek a nemzethez, igenis újra meg fogunk indulni, hogy ajtót nyissunk az új rendnek, amely immár nem patkolt csizmát és vörös csillagos kucsmát fog viselni, hanem hermelinbundát! Erre Rudi bácsi, az egykori kamionsofőr, aki a régi szép időkben csendestárs volt egy zöldség-gyümölcs boltban, ahol már a hatvanas években lehetett a pult alól kapni amerikai cigarettát, azt követelte, hogy a tisztelt szovjetbarát lakótársak azonnal hagyják el a gyűlés helyszínét, mire többen felcsattantak, hogy a Rudi bácsi csak fogja be a száját, mert akkor még nem volt szellemileg teljesen leépülve, amikor otthagyta a szocdemeket, hogy a kereszténydemokraták keblére boruljon, ezek után az anyósa temetésén a villamosmegállóig kergette a papot a kiásott sírgödör mellől.
Le a képmutató álszentekkel! – kiabálta fejhangon egy állig felékszerezett idős néni, akit azonnal lehurrogtak, és a fejére olvasták, hogy a rendszerváltás vámszedője volt, mert mindenki tudja, hogy kínai ágyrajáróknak adta ki éjszakára a fáskamráját Zuglóban, pedig fejedelmien élhetett volna abból a pénzből, amit a férje keresett zugpálinkafőzéssel. Szégyelljék magukat! – kiabált elcsukló hangon a néni, és azzal fenyegetőzött, hogy elárulja, melyik lakásból szokott zokogást hallani, miközben halkan szól odabent a Szulikó, Sztálin elvtárs kedvenc dala. De ez még semmi, tette hozzá reszkető fejjel, mert azzal is tisztában vagyok, hogy a legutóbbi választások reggelén miért mérgezték meg Lajoskát, a kanárimat. A tettes arra akarta felhívni a figyelmemet, hogy minden szabad madár így fog járni!
Lakótársak! Rám gondol ez a kipúderezett vén banya, de engem nem lehet megfélemlíteni! – ordította a botját rázva a nyolcvanhárom éves tornatanár, akinek a fia arról híres, hogy egyszerre nyolc igazgatótanácsnak is tagja, s minden vasárnap egy láda Chateau-Thierry pezsgőt küld a kis öregeknek az ebédhez. Az öregúr, akinek arca egy pillanat alatt gutaütéses színbe borult, azt javasolta, öntsenek végre tiszta vizet a pohárba, s mindenki nyíltan vallja meg a pártszimpátiáját. Erre a postás, aki még mindig a szökőkút padkáján szédelgett, magából kikelve túlkiabálta a tornatanárt, és gyászmagyaroknak hordta le a lakókat, akik szerinte mindig oda szavaznak, ahol a győztest sejtik.
Le a talpnyalókkal! – zúgta a lakógyűlés egyik fele.
Éljen a szólásszabadság! – zengte a másik fele.
Volt némi lökdösődés, a baracskai börtönt is megjárt ügyvéd, aki rendszeresen Kaliforniában javíttatja a fogsorát, leköpött néhány idős hölgyet, de aztán megnyugodtak a kedélyek, és a lakógyűlés percek alatt megszavazta, hogy a takarítónő ne szombaton, hanem pénteken porszívózzon a lépcsőházban, mert akkor semmi nem zavarja a hétvégét.
Mert ezért hívtuk össze a lakógyűlést – tette hozzá Pomázi papa.
origo.hu
Medvét láttak Magyarországon
