Reggeli víziók és revíziók

Tényleg aranyat lel, aki korán kel. Kedden reggel a Nap-keltében a Medgyessy-kormány informatikai államtitkára, Csepeli György osztotta meg a jövőre vonatkozó vízióit a televízió nézőivel. A monológ még beszélgetőpartnerét, Mélykuti Ilonát is lenyűgözte, a derék asszony percekig nem jutott szóhoz, aki szokta nézni e reggeli műsorszámot, az tudja igazán, mit jelent ez. A reggeli tevés-vevés, kávéivás közben valóban nem mindennapi kinyilatkoztatásoknak lehettünk fültanúi kontinensünk sorsát illetően.
Ha a jövendőt tudnánk, kevesebbet hibáznánk – mondotta volt a jó öreg Dugonics András még a XIX. század elején, de mi már olyan világban élünk, amelyikben a múltat sem tudhatjuk biztosan. Itt van például ez a szabad demokrata párti államtitkár, aki uniós elragadtatásában tromfként ezt találta mondani: Marx szerint az emberiség története osztályharcok története, én ezt másként látom, szerintem az emberiség története az egymás mellett élő népek, egymás szomszédságában élő kulturális csoportok története, akik majd… Miközben Csepeli a verbális jövőképet festegette, az én figyelmem e tételnél kispolgári módon leragadt. Azóta is töprengek rajta. Hogy is van ez? Megvallom, csak módjával kerültem intimebb közelségbe a marxizmus tanaival, szinte úgy vagyok vele, mint az egyszeri ember, aki azt mondta: Marxot meg Engelst ismerem, de ki az a Tanai? Mindazonáltal el tudom képzelni, amint az ifjú Csepeli 1969–70-ben a moszkvai Lomonoszov Egyetem pszichológiai karának hallgatójaként, vagy akár az ELTE szovjet szakosaként a hatvanas évek végén egyszer csak ezt mondja: én nem úgy látom, mint Marx Károly látta! Nem kis bátorság kellett még gondolni is ilyet azokban az időkben, amikor „a burzsoázia és a munkásosztály között Európa-szerte folyó osztályharc összpontosult, és amelynek nyomán bebizonyítottuk, hogy minden forradalmi felkelésnek, akármilyen távol állónak lássék is célja az osztályharctól, hajótörést kell szenvednie, míg a forradalmi munkásosztály nem győz” – no nem 1849-ben, amikor ezt Marx az Új Rajnai Újságban írta, hanem 1968-ban, amikor a csehszlovák dolgozó osztályt kellett szovjet tankokkal megvédeni a saját forradalmától.
De ezzel még csak a feléig jutottunk a kedd reggeli gondolatnak, hiszen a politikai államtitkár a mondat második részében olyan természetességgel foglalta össze a marxizmus alaptételének ellentettjét, amihez másoknak kötetekre volt szükségük. Az Európa-centrikus poligenizmus első híres-hírhedt képviselőjének, a francia Gobineau grófnak például négykötetes munkája jelent meg 1853 és ’55 között annak bizonyítása céljából, hogy „az etnikai kérdés uralkodik a történelem összes problémája felett”; Richard Wagner angol veje, H. S. Chamberlain hatalmas esszében (A XIX. század alapjai) írta meg az európai nemzetállamok történelmi kialakulásának etnogenezisét; az amerikai L. Stoddard és más elátkozott gondolkodók az egész emberi civilizáció történetét az egymás mellett élő népek, egymás szomszédságában élő embercsoportok szempontjából közelítették meg. A nevezettek munkái azután egy igazán nagyhírű könyvben lettek összefoglalva: Hitler Mein Kampfja végső soron Marx és követői elméletének és gyakorlatának revíziójából indul ki, az osztályharc helyébe a különböző népfajok közötti küzdelmet behelyettesítve.
Más kérdés, hogy – mindnyájunk szerencséjére – a baloldali liberális Csepeli György gondolatai korántsem olyan veszélyesek, mint a német nemzeti szocializmus egykori vezetőjének víziói.