Erdélyben jelenleg több iskola is Wass Albert nevét viseli, valamint köztéri szobor tiszteleg az író emléke előtt Holtmaroson és Szászrégenben. Nemrégiben a szobrok eltávolításáért indított eljárást a Hősök és Mártírok Kultuszának Országos Egyesülete. Vasile T. Suciu, az egyesület vezetője – szélsőségesen magyarellenes nézeteiről ismert marosvásárhelyi történész – a Művelődési és Vallásügyi Minisztériumtól kérte a szászrégeni és holtmarosi szobrok eltávolítását a tavalyi évben meghozott, 31-es számú sürgősségi kormányrendeletre hivatkozva, amely tiltja azt, hogy háborús bűnökért jogerősen elítélt személyekről utcákat nevezzenek el vagy köztéri szobrot állítsanak nekik. A rendelet megszületését a ’89-es változások óta újult erőre kapó Antonescu-kultusz indokolta.
Mint ismeretes, független amerikai történészek szerint legalább 800 ezer zsidót végeztek ki Romániában, valamint a román hadsereg által megszállt területeken Antonescu marsall 1940 és 1944 közötti uralkodásának idején. Az események súlyát talán jól érzékelteti, hogy a vasgárdista „zendülés” idején – 1940 januárjában – csak Bukarestben 121 ezer izraelita személy esett áldozatul a „román nemzeti érzület” tombolásának, ezenkívül az 1941-es jászvásári (iasi-i) pogrom 8–12 ezer áldozatot követelt alig néhány éjszaka leforgása alatt. Mindennek ellenére az utóbbi esztendőkben afféle kultikus személyként, nagy román hősként kezdték tisztelni Antonescut keleti szomszédunknál. Több városban utcák viselik a nevét (például Kolozsvárott is), mindemellett Erdélyben, Szászsármáson is szobrot emeltek neki a helyi ortodox templom kertjében.
S hogy az Antonescu-kultusz letörését célzó rendelet miként hozható kapcsolatba Wass Alberttel? Egy 1946-os, a magyar arisztokrácia megfélemlítését célzó koncepciós per miatt, amelynek során távollétében ítélték halálra Wass Albertet, valamint apját, Wass Endrét is magyar katonatisztek románellenes vérengzésre történő felbujtásának vádjával.
„A halálos ítélet akkor kezdődött ellenem, amikor megjelent angolul az Adjátok vissza a hegyeimet! – meséli az író a halála előtti utolsó interjúban, amelyet ifjabb Szalay Róbert floridai otthonában készített vele. – Ez olyasmi volt, amit a románok nem tudtak megbocsátani. Akkor itt ellenem is hajszát indítottak, de Nixon volt az, aki megvédett, és kijelentette, hogy politikai okokat nem fogad el. Amiért nem szeretnek a románok, nem jelenti azt, hogy bűnös vagyok. Különösen segített az is, hogy mielőtt még összeomlottunk, sikerült tizennyolc zsidó családot elbújtatni a havason, ahol ismertem minden fát és bokrot, és ahol vadászházak voltak a nyári vadászatok számára. Ezekben szállásoltuk el őket. Csak egy család hagyta ott az erdőt, mert jobban féltek a medvéktől, mint a németektől. Mikor kiderült, hogy Amerika nem ad ki, a románok elkezdtek fogdmegeket küldeni, hogy hallgattassanak el. Ekkor már Ceausescu volt hatalmon…”
A költő a perről és a halálos ítéletről csak évekkel később, közvetve szerzett tudomást – a tárgyalás idején már Németországban tartózkodott a családjával együtt.
A Polisz című folyóiratban nemrég Szakács István Péter közölte Wass Albert rövid önéletrajzát. Az írás szerint a költő már 1944 októberében a magyar hadsereg szárnysegédjeként Erdélyen és Magyarországon keresztül erős orosz, román támadások közepette vonult viszsza a frontvonalról. Wass Albert megrendült hangon szól a visszavonulás során tapasztaltakról. „Ami ott a szemem elé tárult, sohasem tudom elfelejteni: halálra erőszakolt magyar lányokat láttam, egészen kicsiket, hároméveseket is, és megcsonkított, lefejezett magyar férfiakat és nőket. Az a gonosz vérengzés, amelyet a románok és az oroszok a magyar civil lakosság ellen elkövettek, mindent felülmúlt, amiről valaha is hallottam” – emlékezik a „felszabadítók” kegyetlenségére. Egy évvel a borzalmak után parancsot kap, hogy kísérje el Sopronból azt a nyugat felé tartó vonatot, amelyen a magyar tisztek családjai menekültek el az országból. Így érkezik Németországba, ahol az amerikai POW-tábor „vendéglátása” után családjával együtt a bajorországi Bleichbach nevű kis faluban tartózkodik 1949 májusáig. Ekkor írja meg az Adjátok vissza a hegyeimet! című munkáját, amely azon nyomban bestseller lesz, lefordítják németre, spanyolra, hollandra és angolra is. Bleichbachból később Hamburgba költözik, éjjeliőrként helyezkedik el sógora építkezési vállalatánál, és világi lelkészként szolgál a magyar menekültek református közösségében. Közben értesül az ellene hozott romániai ítéletről, és úgy dönt, hogy jelentkezik az Egyesült Államokba kivándorolni szándékozók listájára. Ismét gyűjtőtáborba kerül, ahol egy évig folytatja lelkészi hivatását, majd 1951. szeptember 21-én érkezik meg New York kikötőjébe.
Erdélybe mindvégig visszavágyik, de örökös emigrációra kényszerül. Elsősorban az ellene hozott halálos ítélet miatt nem tér haza soha, olyan ítélet miatt, amely a szakemberek szerint tipikus koncepciós per eredménye. A Kolozsvári Népbíróság által 1946-ban lefolytatott eljárást a peranyag tanúsága szerint rekordidő – két hét és néhány nap – alatt zárták le, holott 63 anyaországi és erdélyi magyar fölött ítélkeztek. Valamennyiük ellen az volt a vád, hogy a második bécsi döntés idején atrocitásokat követtek el a román lakossággal szemben, vagy arra bujtottak fel magyar honvédeket, de az eljárás rövidségéből, kollektív jellegéből és a kiszabott büntetések súlyosságából (halál, börtön vagy kényszermunka) a szakértők szerint csak arra lehet következtetni, hogy a perekkel az erdélyi magyarok megfélemlítése volt a cél. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került nacionalista-kommunista román hatalom mindent megtett, hogy bosszút álljon a magyarságon. Az ítéletek a magyar arisztokrata földbirtokosságnak is szóltak, hiszen a pert követően a Wass család összes ingatlan és ingó vagyona az új hatalomé lett. Ezzel azt is jelezhették, hogy a kollektivizálást senki sem ússza meg a Szovjetunió csatlósává vált Romániában és Sztálin kelet-európai gyarmatain.
A román hatóságokat aggaszthatta Wass Albert írói tevékenysége is. Könyvei feketelistára kerültek, nem jelenhettek meg 1989-ig.
Az író mostohaanyjának, a családot képviselő egyetlen tanúnak a vallomását mellőzték a tárgyaláson, de néhány falubéli – feltehetően előre megírt – terhelő elbeszélését perdöntőnek ítélték az ügyben. Wass Albertet és apját ilyen körülmények között találták bűnösnek tizenegy román nemzetiségű omboztelkei lakos erőszakos halálával kapcsolatban, illetve a vasasszentgotthárdi gyilkosságok ügyében, amelyek két román és két zsidó személy életét követelték. A népbíróság szerint 1940-ben, a második bécsi döntés idején a Wass grófok felbujtották a magyar katonatiszteket a likvidálások elvégzésére. A tettek színhelyén, a Czege-tó partján és az omboztelkei román pap házában azonban egyetlen meghallgatott szemtanú sem tartózkodott a gyilkosságok időpontjában. Ezeken a napokon az író szintén a vasasszentgotthárdi kastélyuktól több mint száz kilométerre lévő Ratostyán tartózkodott, hogy segítsen dr. Ionel Popescunak, Szászrégen polgármesterének a jávorszarvas-vadállomány megóvásában. Ezt később több mint tíz tanú igazolja, amikor az írót 1979-ben beidézik az amerikai igazságügyi minisztériumba, miután a Simon Wiesenthal Központ megbízásából egyetemi kollégája, Merdinger professzor a floridai újságokban publikálja az Elena Ceausescutól Romániában átvett koncepciós dokumentumok egy részét. Az írót ekkor részletes vizsgálatnak vetik alá, s ezt követően felmentik a vádak alól.
Az USA elnökének bizalmát olyan mértékben élvezi, hogy egyik fia, Wass Huba a West Point-i katonai akadémia elvégzését és a vietnami háborúban való részvételét követően – főhadnagyként – oktató lesz Washington államban, ahol később az öbölháború stratégiájának egyik kidolgozójaként jeleskedik.
Mindezek ismeretében az a kérdés is felvetődik, miként futhat be ilyen karriert egy „háborús bűnös” gyermeke az emberi jogi kérdésekre oly érzékeny Egyesült Államok hadseregében… Persze több mint valószínű, hogy a Hősök és Mártírok Kultuszának Országos Egyesületét a legkevésbé sem a tények motiválják Wass Albert lejáratását célzó akciósorozatukban. Hiszen köztudott, hogy az utódállamok előszeretettel próbálják a magyarságot „bűnös nemzetként” beállítani, visszamenőleg is megindoklandó az igazságosnak aligha tekinthető békeszerződések területi rendelkezéseit.
A román állam Wass Alberttel szembeni ellenérzései korábban olyan módon is megnyilvánultak, amelyhez képest a nemrégiben kirobbant „szoborügy” csupán kedélyes incidensnek is tűnhet.
A nyolcvanas évek közepe táján ugyanis több alkalommal tettek kísérletet Wass Albert meggyilkolására diplomatának álcázott román titkos ügynökök. Az eset kapcsán az Interpol, valamint az FBI is nyomozott – talán valamelyik amerikai irattárban még mindig fellelhetők a vizsgálatok dokumentumai. Wass Albert leveleiből annyit tudhatunk, hogy 1985 őszén különös baleset érte – egy rendszám nélküli teherautó ütötte el a lakóhelyéhez közeli nagyáruház előtt. Az író csak könnyebb sérüléseket szenvedett, mindazonáltal az amerikai bűnüldözés kötelességtudatának hála, a vétkes jármű hamarosan megkerült – ekkor már a román nagykövetséghez tartozó rendszám díszelgett rajta. Ezt követően az FBI egyik nyomozója felkereste az írót, és megkérte, hogy ne utazzon el a clevelandi erdélyi napra, azonban foglaltasson magának szállást a megszokott helyen. Wass Albert így is tett, minek eredményeképpen az FBI nyomozóinak a román konzulátus két, tévészerelőnek álcázott emberét sikerült azon kapniuk, hogy éppen bombát próbálnak elhelyezni az írónak szánt szobában. A vétkes személyek azonban diplomáciai védettség alatt álltak, így az Egyesült Államok hatóságai nem tehettek egyebet, mint hogy kiutasították őket az országból. A nyolcvanas évek végén is akadt példa arra, hogy rálőttek a kertjében sétálgató íróra, aki később gyakorta kedélyesen el is tréfálkozott azon, hogy „a románok olyan orgyilkost küldtek rá, aki még lőni se tud”. Mindemellett az író halálának körülményeivel kapcsolatos ellentmondások miatt sokakban felmerült a gyanú, hogy öt évvel ezelőtt, azon a februári napon valójában nem is öngyilkosság történt, hanem az utolsó, ezúttal sikeres merénylet…
Mindmáig sok a bizonytalanság Wass Albert életútjával kapcsolatban. Egy dolog azonban kétségbevonhatatlan: Wass Albert abban az ügyben, amelyben a román vérbírák 1946-ban elmarasztalták, nem lehet vétkes, hiszen a gyilkosságok időpontjában azok színhelyétől több száz kilométerre tartózkodott – éppenséggel egy román kormánytisztviselő társaságában. Ennek ellenére úgy tűnik, az erdélyi magyarság jogaiért írásaiban és közéleti tevékenységében is markánsan kiálló írót a román soviniszta körök mindmáig érdemesnek tartják arra, hogy elszánt kísérleteket tegyenek emlékének befeketítésére. Annak a művésznek a lejáratására, akit nemrégiben A funtineli boszorkány román nyelvű fordításának megjelenésekor a kritika úgy ünnepelt, mint az egyik legszebb, románokról szóló nagyregény szerzőjét.
Ettől függetlenül úgy tűnik, a Vass Albert-szobrok elleni merényletkísérlet sikerrel jár. Miután Bukarest, tetemes pénzbírságot helyezvén kilátásba, hivatalosan is parancsba adta az emlékművek eltávolítását, a holt-marosi szobrot a lelkész a templomba menekítette, míg a szászrégeni kanonok lepellel takarta le az alkotást. Történik mindez 2003-ban az EU-tagságvárományos Romániában. S hogy valójában Wass Albertet vagy a szobordöntögetőket vezérelték-e sovén indulatok? A válasz a történtek ismeretében aligha kérdéses.
origo.hu
Kubatov Gábor is elbúcsúztatta a mandátumát elvesztő Fekete-Győr Andrást
