Áramtalanították a Posta elektronikus piactereit

Sok szó esik mostanában a Magyar Postáról, már a hivatalbezárások kapcsán is. A jelenlegi vezetés modernizációról, racionalizációról beszél, miközben óriási kiadásba veri magát, megszüntet olyan tevékenységeket, amelyek már jól működnek és szép nyereséget hozhatnának. Ilyen többek között az elektronikus közbeszerzési rendszer, amely idén már sokmilliárdos bevételt hozott volna a társaság számára.

A Magyar Posta Rt. előző vezetője, Kalmár István számtalan olyan fejlesztésbe kezdett, amelynek révén lassan felzárkózhattunk volna az oly sokat emlegetett Európa postáihoz. A 2001 decemberétől tíz nagy állami intézmény – köztük az APEH, a Belügyminisztérium – által tesztelt és már 2002 tavaszán az üzembe helyezéshez közeli állapotba került elektronikus közbeszerzési rendszerrel megelőzhettük volna az uniót is. Magyar kezdeményezésre 2000 decemberében kibővült az EU közbeszerzési rendje, beemelték az elektronikus úton történő közbeszerzési elemek közé a tárgyalásos közbeszerzés lehetőségét. Magyarország tehát visszahatott az uniós jogalkotásra. Az EU egyébként az úgynevezett zöld könyvben előírja a tagországoknak, hogy térjenek át az elektronikus közbeszerzésre 2003. december 31-ig. A fejlesztésen mintegy kilencven szakember dolgozott. Az elkészült rendszer több százmilliárdos forgalmat tudna lebonyolítani, kis létszámú kiszolgáló személyzettel. De a posta új vezetése leállította, Csáki György az MP Rt. jelenlegi igazgatója pedig tavaly nyáron kijelentette: az eddigi fejlesztéseknek, köztük az elektronikus közbeszerzési rendszernek nincs jövője. Ez az álláspont azóta sem változott, hiszen a posta vezetése még néhány napja is határozottan kitartott amellett, hogy nem kívánja használni a rendszert.
Pedig a működtetésről szóló kormányhatározatok azóta is érvényben vannak, s a Magyar Posta most is rendelkezik azzal a koncesszióval, amely lehetővé tenné a rendszer üzemeltetését. A tesztelés során még a Közbeszerzések Tanácsának az elnöke is üdvözölte az új módszert, mivel nemcsak átláthatóvá tette (volna) a költségvetési intézmények közbeszerzéseit, de sok milliárd forint megtakarítást is eredményezhetne.
Közbeszerzési szakértők szerint az állami pénzből gazdálkodó szervezetek a múlt évben mintegy nyolcszázmilliárd forint értékben vásároltak a működésükhöz szükséges eszközöket – autót, informatikai berendezéseket, bútort, papíripari termékeket stb. Ez ma úgy zajlik, hogy az intézmények a költségvetésükben minden évben feltüntetik a következő esztendőre tervezett kiadásaikat. A különböző fejezetek között nem lehet átcsoportosítani az összegeket, s megtakarítani sem érdemes, mert akkor legközelebb nehezen „magyarázható” a többletigény. Tehát mindenki „fölétervez”, és reménykedik, hogy a számára szükséges összeget megkapja. Így az ismert igények alapján a Miniszterelnöki Hivatal erre illetékes szervezete (MKGI) előre bekéri a cégek ajánlatát, amelyekből bizonyos szempontok szerint kiválaszt néhányat, majd versenytárgyalás után szerződést köt a majdani beszállítókkal. Az ezek termékeit és árait tartalmazó listát pedig megküldik az intézményeknek, amelyek esetleg hónapokkal később, ebből a „katalógusból” választhatnak, függetlenül attól, hogy az adott szervezetnek specifikusan mire van szüksége. Éppen ezért gyakran előfordul, hogy az intézmények, nem találván az ajánlatokban megfelelő terméket, kénytelenek külön engedéllyel, saját hatáskörben közbeszerzési eljárást lefolytatni. Bizonyos cikkcsoportoknál a beszállítói körből például rendre kimaradtak a magyar cégek, de a külföldiek közül is sokan érdemtelenül nem kerültek a listára. Ezeknél a termékeknél ma is bizonyos gyártók uralják a közbeszerzések zárt piacát. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy például az informatikai cikkek háromhavonta avulnak, újabbakat dobnak piacra, az intézmények pedig kénytelenek tavalyi áron vásárolni, minden valószínűség szerint drágábban és rosszabb feltételekkel azt, amihez ekkor már olcsóbban is hozzájuthatnának, esetleg azon az áron korszerűbbet vehetnének. Ebben a rendszerben nincs megtakarítás, ha kell, ha nem, a keretet minden intézmény elkölti. Ezért időnként olyan termékeket is megvesznek, amikre igazából semmi szükségük. Az MKGI ezért a tevékenységéért két százalékot kap a nyolcszázmilliárd forint értékű beszerzések után, amely évente így tizenhatmilliárdot hoz a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kasszájába, amelyet természetesen a többi költségvetési intézmény fizet meg. Ugyanakkor – becslések szerint – legalább nyolcvanmilliárd forint olvad el a rendszerben, a fenti okok miatt.
Az elektronikus közbeszerzés ezzel szemben naprakész, ellenőrizhető, egyszerű és minden cég számára esélyegyenlőséget teremt – állítják egyöntetűen a rendszert jól ismerő közbeszerzési és informatikai szakemberek. Az állami intézmények a weben tehetnék közzé igényüket, amelyre a beszállítók ajánlatokkal válaszolnának, és folyamatosan frissítenék termékjegyzéküket, az árakat, az árulistákat és a szállítási feltételeket is. Vásárló és eladó tárgyalóasztalhoz is ülhet, de az eredmény, vagyis a szerződés felkerül a netre. Ez a rendszer egyébként zárt, csak a felhasználóknak és az arra jogosultaknak lenne hozzáférhető. Köztudott, hogy a posta létrehozta az úgynevezett nyílt piacteret is, amely ipari parkok, multinacionális cégek, nagy beszállítók és felvásárlók számára tette volna lehetővé a gyors és megbízható elektronikus üzletkötést. Azóta egy cégcsoport már működtet hasonlót. A harmadik, az előző kettőhöz kapcsolódó rendszer kizárólag a Magyar Posta belső beszerzéseit szolgálta volna, voltaképpen ugyanazon az elven és adatbiztonsággal, mint az előző rendszerek.
Mérvadó gazdasági elemzők szerint a posta elektronikus piacterei komoly bevételt eredményeztek volna a társaságnak, és megtakarítást minden abban részt vevőnek. A Magyar Posta például 2002 tavaszán az előző évi árhoz képest negyven százalékkal vásárolt olcsóbban a kifejlesztett, saját piacterén egy próbaaukción. A szállítói és fejlesztői körökből származó információk szerint a három piactér létrehozása eddig összesen két és fél milliárd forintba került, és körülbelül 80-100 millió forintot kellett volna költeni az elektronikus közbeszerzési rendszer teljes befejezésére. Az elektronikus piactereken várhatóan gyorsan felfutó forgalmat lehetne lebonyolítani, így rövid idő alatt megtérülne a befektetés. A posta új vezetői azonban leállították a fejlesztést, elküldték a fejlesztőket, és sem ők, sem a MeH nem hajtják végre a ma is érvényben lévő kormányhatározatokat, így a postának nincs módja élni koncessziós jogával. A posta mai irányítói viszont ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés miatt feljelentést tettek, mivel úgy ítélték meg, hogy erre az egészre semmi szükség, és a fejlesztésre költött pénzt az előző vezetés lényegében „elkótyavetyélte”.
Postai körökből származó információk szerint azt az örökséget viszont boldogan fogadták, amit az előző vezetés hagyott rájuk. Az új, teljesen automatizált levél- és csomagfeldolgozó országos központ létesítéséről van szó. Az alapkőletételnél – röviddel a kormányváltás után – jelen volt Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter. A levél- és csomag- ágazat – mint hagyományos postai szolgáltatás – fejlődését nagymértékben meghatározza, hogy az új központi berendezések európai uniós színvonalú teljesítményre lesznek képesek, szemben a jelenlegiekkel. A Keleti pályaudvar melletti központban ma is egy több évtizedes, szovjet típusú futószalagos rendszeren folyik a csomagfeldolgozás. Az országban naponta keletkező hatmillió levélből hárommillió átmegy Budapesten, s ebből a mostani rendszer négyszázezer küldeményt képes géppel, megfelelő minőségben feldolgozni, kétszázezret félig, míg 2,4 millió levelet kizárólag manuálisan dolgoznak fel, majd vidéken újabb szortírozás következik, hasonlóan elavult technikával. Pedig, bármilyen hihetetlen, de a levél- és csomagforgalom folyamatosan növekszik.
A posta előző vezetése többször cáfolta az utódok által előszeretettel hangoztatott állítást, amely szerint veszteséggel vették át a társaságot. Kiszivárgott hírek szerint 2002 tavaszán a posta első négy havi adózás előtti mérlege pozitív volt, 2,7 milliárd forintot mutatott, s ebben még benne sem volt a választási hatás, amely a postának minden alkalommal igencsak komoly árbevételtöbbletet generál. Az őszi önkormányzati választás pedig bizonyosan újabb, komoly árbevételtöbbletet eredményezett. Persze nem szabad elfeledkezni a tömeges létszámleépítésről sem, amely bérmegtakarítás formájában ugyancsak javíthatta a mérleget. Érthetetlennek tűnik tehát, hogy 2002 év végén a posta év végi mérlege soha nem látott – kilencmilliárdos – veszteséget mutatott.
Az előző vezetés számtalan kezdeményezése, ötlete futott zátonyra a kormányváltás után. Tudnivaló, hogy a posták mindenütt a világon csak széles tevékenységi körrel képesek megélni. Ebbe természetesen beletartozik a banki és a biztosítási szolgáltatás is. Ám jelenleg a posta előnytelenül alacsony jutalékért látja el ezeket a feladatokat: mintegy ezermilliárd forintos megtakarítási forgalom után mindössze hat-hét milliárd marad a társaságnál. Talán segítenek a gondon még az előző vezetés által létrehozott és a posta által negyvenkilenc százalékban tulajdonolt biztosítótársaságok. A Postabankot viszont minden józan megfontolás ellenére eladják. A Magyar Posta újra bank nélkül marad.
A új vezérigazgató összehasonlítást tett más európai országokban működő postákkal, az ott dolgozók, valamint a működő hivatalok számáról beszél, de arról nem, hogy a példaként megemlített Ausztriában milyen a falvak infrastruktúrája, közlekedési és úthálózata, az egyéb szolgáltatások elérhetősége, hány autó és számítógép jut egy családra, és az aprófalvakban mennyi az egyedülálló, idős ember. Talán szerencsésebb volna az összehasonlítás a volt szocialista országokkal. Angliában a Royal Mail viszont azon az úton indult el, amelyen most a mai posta szándékozik haladni: csak a hagyományos postai tevékenységeket tartotta meg, de mivel ez nem bizonyult járható útnak, zajlik a visszarendeződés, amely temérdek pénzbe kerül. Mint ahogyan hatalmas összegeket emészt majd fel nálunk is a postabezárások miatt kialakítandó új logisztikai rendszer, a nyolcszáz mikrobusz megvásárlása, működtetése, karbantartása, biztonságának megoldása, és még hosszan sorolhatnánk az anyagi és más természetű hátrányait annak, hogy felszámolják azt, ami megvan, működik és lényegében pótolhatatlan.
Jelenleg sok hivatalban banki és biztosítási szolgáltatás is igénybe vehető, amely szakképzett alkalmazottak foglalkoztatását igényli. Miután a kisebb településeken már nincs sem orvos, sem pedagógus, az értelmiséget jószerével csak a postahivatal vezetője jelenti, akihez más ügyes-bajos dolgukkal is fordulhatnak az ügyfelek. A hatszáz főnél kevesebb lakosú községek most az utolsó kapcsolatot veszítik el a működő társadalommal. Több ezer embert a kenyerétől fosztanak meg. Ennek a döntésnek azonban ezek csupán a rövid távú következményei, arra viszont, hogy kiderüljön, elhibázott volt a döntés, még néhány évet várni kell. Ám akkor a felismerés már nem segít sem az elbocsátott embereken, sem az addigra elnéptelenedő községeken. Még szerencse, hogy a mindenre gondoló kormány létrehozta az esélyegyenlőség minisztériumát, amelyre, úgy tűnik, igencsak szükség lesz azokon a településeken, ahol több százezer ember méltán érezheti úgy: mások esélyei egyenlőbbek az övéknél.