Az iránytalan külpolitika veszélyei

A jobboldali atlantizmus képviselői szerint Európa stabilitását és biztonságát a jövőben továbbra is arra a jól bevált amerikai– európai együttműködésre kell bízni, amely közös erkölcsi és politikai alapon áll – szögezte le lapunknak adott nyilatkozatában Szemerkényi Réka, a Magyar Új Atlanti Kezdeményezés (ÚAK) elnöke, aki az előző kormányzati ciklusban Orbán Viktor akkori miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója volt. Nem titkolta, hogy kijelentése egyben kritika is a kormányzat címére, amely alig egyéves tevékenysége során elérte, hogy az ország külpolitikája párt- és egyéni érdekeknek legyen alárendelve, nélkülözze a stratégiai látásmódot, és alapjaiban váljék iránytalanná.

A jobboldalon Irak kapcsán sok kritikát fogalmaztak meg Amerikával szemben, de ezek mögött nem az az elképzelés érzékelhető, hogy az ország és a kontinens biztonságát az EU, Németország vagy Franciaország lenne képes garantálni a közeljövőben – jelentette ki Szemerkényi, hozzátéve, hogy ha létezne egy komoly európai biztonsági garancia kialakításának lehetősége, azt természetesen érdemes lenne megfontolni, de jelenleg ilyen európai garancia megszületésére nincs esély. Hangsúlyozta, a kritikai megjegyzések éppen a szövetségesek nem megfelelő atlanti együttműködése fölötti aggodalom, valamint a NATO további szükségessége kinyilvánítására irányultak. Ez az a hozzáállás, ami valójában atlantista, és nem sorolható ebbe a kategóriába a jelenlegi kormány magatartása, amely az iraki háború miatt kialakult szembenállás idején leszűkítette, átértelmezte az atlantizmust az amerikai–magyar kapcsolatok bilaterális szintjére. Atlantistának lenni több, mint egyszerűen jóban lenni Washingtonnal – figyelmeztetett. Alapvető magyar érdek, hogy a
NATO – az új kihívásokra történő megfelelés képességeivel felruházva – a jövőben is meghatározó védelmi szövetségként működjék, ám az intézményt nem szabad összetéveszteni az Egyesült Államokkal, amely kétségtelenül meghatározó, ám nem egyedüli tagja annak.
A Medgyessy-kormánynak az ÚAK elnöke szerint ugyanakkor nincs külpolitikai stratégiája és a döntéseket pártpolitikai szempontoknak rendeli alá. A nemzetközi politikában egyfajta „problémamentes aláíróként” terjed a megítélése, amelynek vajmi kevés köze van a magyar érdekek képviseletéhez. Ez a hozzáállás hosszú távon jelentős tekintélyvesztést okoz, és pártállástól függetlenül megnehezíti minden elkövetkező kormányzat külpolitikai erőfeszítéseit. Az előző ciklusban ezzel szemben prioritást élvezett a térségi – például a visegrádi – együttműködés felélesztése és kibővítése –, az atlantizmus magyar érdekek szerinti képviselete és a magyar nemzeti érdekek következetes képviselete Európán belül. A szocialista retorika mögött a pártpolitikai szempontok érvényesítése azonban sajnos kiterjedt az atlantizmus területére, és így például a Magyar Atlanti Tanácsra is, amit korábban kormánypárt és ellenzék konszenzusos alapon irányított. A szervezetben kialakult baloldali dominancia kényszerítette a külföldön még hiteles magyar atlantistákat a Magyar Új Atlanti Kezdeményezés életre hívására. Külföldi kapcsolatrendszerükről mindössze annyit árult el, hogy számos befolyásos – köztük amerikai –, úgynevezett nem kormányzati szervvel (NGO) tartanak fenn kapcsolatot. A volt miniszterelnök tanácsadója a nemzetközi helyzetet értékelve elmondta: fontos tudatában lenni annak a ténynek, hogy az Egyesült Államok 2001. szeptember 11. óta háborúban álló országnak tekinti magát, és ez alapvetően meghatározza viselkedését és ezzel együtt a nemzetközi biztonságpolitikai környezetet is. A NATO-szerződés ötödik cikkelyének életbe léptetését – amelyet annak idején éppen Orbán Viktor vetett fel – ugyanakkor Washington elmulasztotta, noha ennek birtokában fellépésük iránt talán nagyobb empátiával viseltetne a világ és azon belül Európa – véli Szemerkényi. Azonban mára már határozottan érzékelhető az okozott sérülések gyógyítására való törekvés, mint azt az amerikai külügyminiszter, Colin Powell európai útja is jelezte. Ebben a folyamatban pedig vagy az atlanti együttműködés jövőjének közös érdeke vezetheti a tagállamokat, vagy, ha pusztán kétoldalú alapokról közelítenek a kérdéshez, a NATO lassú kiüresedésének leszünk tanúi az elkövetkező évtizedben – valódi biztonságot nyújtó alternatíva nélkül. Ha őszintén szembenézünk az előttünk álló lehetőségekkel, a magyar nemzeti érdek egyértelműen elkötelezett atlantizmust, nem pedig szolgai bilateralizmust követel.