Azt a papot többet nem látja

Kimondhatatlan szerencséje az országnak, hogy a nyolcvankilences fordulat után még akadtak olyan politikusok, akiknek az élete nem a Kádár-rezsimmel jelentett folytonosságot, hanem a diktatúra előtti Magyarországgal. Ilyen volt Varga László, a Fidesz országgyűlési képviselője is. A politikus megalkuvást nem ismerő igazságkeresésének számos epizódja ismert. A nem csekély kockázatot jelentő Kiss Szaléz-ügyben is szerepet vállalt.

Fiatal, jó nevű ügyvéd volt 1946-ban Varga László, és ahogyan a német megszállás alatt sem rettent meg a lehetséges következményektől, amikor fellépett az igazság védelmében, úgy a háború után is küzdött minden törvénysértés ellen. A Kiss Szaléz-ügybe már meglehetősen későn kapcsolódott be, de valószínűleg akkor sem tudott volna eredményt elérni, ha a ferences rend rögtön őt kéri fel jogi képviseletre.
Kiss Szaléz szerzetes elfogatása, brutális megkínzása és ítélet nélküli kivégzése máig megoldatlan rejtély. A történet kezdete még 1945–46-ra tehető, amikor Gyöngyösön és környékén rejtélyes bűnesetek történtek. Ezek végrehajtója, illetve a kommunistaellenes csapat vezetője valószínűleg egy fiatal gyöngyösi diák volt, akinek anyját a család szeme láttára erőszakolták meg a bevonuló orosz katonák. Érthetően személyes bosszú hajtotta, amikor egyik akciójuk során a lefegyverzett városi rendőrökkel levizeltette Sztálin fényképét. Több gyilkossággal is vádolták, ma már azonban lehetetlen megállapítani, elkövetett-e ilyesmit.
Az azonban bizonyos, hogy a rendház rendkívül népszerű, fiatal szónokának, Kiss Szaléznak semmi köze sem volt a szovjetellenes akciókhoz. Őt valószínűleg azért szemelték ki a koncepciós per áldozatául, mert nagy befolyása volt a városi fiatalságra.
A nyomozati iratanyag állításai egyenesen nevetségesek: a Gyöngyös közeli Bagolyvár vízzel teli ciszternájában rejtett, illetve rejtetett el Kiss Szaléz 204 kézigránátot, hat páncélöklöt, 81 nehézlöveget, amelyek tervezett felhasználásával mint a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Szövetség vezetője összeesküvést szervezett, hogy előkészítse Habsburg Ottó visszatérését. Gondoljuk csak el: egy kisvárosi szerzetes, amint a trónörökös útját egyengeti a hatalomhoz! A koncepciós per kiagyalói igyekeztek a választást 57 százalékosan megnyerő Kisgazdapártot is vádolni: Kiss Szaléz az FKGP helyi szervezetének alelnöke volt, így kézenfekvőnek látszott, hogy a fegyvereket a pártközpontból kapták a gyöngyösi születésű Antal József Lajos joghallgatón keresztül, aki Vörös Vince nemzetgyűlési képviselő mellett dolgozott.
Kiss Szalézt 1946. április 28-án délelőtt 10 órakor vitték el a gyöngyösi rendházból, ahová soha többet nem térhetett vissza. Még aznap éjszaka kihallgatták. További sorsát azért nehéz rekonstruálni, mert – Mindszenty József peréhez hasonlóan – minden törvényességet mellőztek az eljárás alatt. A gyöngyösi rendház lakói sem tudtak semmit a lefogott papról; a házfőnök, Karácsonyi Aladár a provincia vezetőjétől kért segítséget levélben.
A gyöngyösi rendőrség három vezetője ebben az időben Bánkuti Ferenc rendőr százados, korábban volksbundista; Aczél Leó rendőr százados, a németek kitelepítésének vezetője; valamint Szurdi István párttitkár volt. Hozzájuk érkezett az a névtelen, fenyegető levél, amelyet valószínűleg Bánkuti saját maga készített Kiss Szaléz kompromittálására. A primitív fogalmazvány felszólította a rendőrséget, hogy hagyjon fel a fasiszta terrorszervezetek elleni nyomozással. Több visszaemlékező szerint Bánkuti saját kezűleg verte eszméletlenre a lefogott szerzetest.
Néhány nappal később, május 5-én Máriaföldi Lukács váci házfőnök üzenetet kapott egy szintén „reakciós ügyben” kihallgatott váci fiatalembertől, hogy Kiss Szaléz sürgősen ügyvédet kér. Schrotty Pál tartományfőnök azonnal intézkedett, és május 6-án kelt levelében felkérte Berecz Sándor ügyvédet a védelemre, majd május 31-én Varga László ügyvédnek, az FKGP törvényhatósági képviselőjének is megbízást adott, akinek jó kapcsolata volt a ferencesekkel. Kiss Szalézt személyesen is ismerte: 1942-ben mindketten részt vettek egy kétnapos konferencián, amelyen a szociális reformok kérdésében azonos álláspontra helyezkedtek.
Varga László a felkérés után azonnal munkához látott. Először is ki kellett nyomoznia, hogy melyik börtönben van a szerzetes, ugyanis sem a Markó utcaiban, sem a Fő utcaiban, sem a kőbányai Gyűjtőfogházban nem szerepelt a rablistákon. Amikor egy névtelen telefon nyomán megtudta, hogy a Markó utcai fogházba szállították, azonnal felvette a kapcsolatot a fogházigazgatóval, de ő tagadta, hogy náluk lenne bebörtönözve Kiss Szaléz. A neves ügyvédnek más lehetősége nem volt, mint a népügyészség vezetőjéhez, Ferencz Tiborhoz fordulni. A meglehetősen rossz hírben álló népügyész is tagadta, hogy bármit tudna Kiss Szaléz hollétéről, de egy indulatos szóváltás közepette elárulta magát, s közölte, hogy Szaléz atyát átadta a szovjet katonai hatóságoknak. „Maga azt a papot többet nem látja az életben” – vágta Varga László szemébe.
Kevés adat van a Markó utcában történtekről. Garamvölgyi Arthur újságíró szerint Kiss Szalézt négy nap alatt akarták előkészíteni a nyilvános tárgyalásra, ám olyan brutálisan megkínozták, hogy lehetetlen volt bíróság elé állítani és kirakatperben elítélni. Garamvölgyi így írta le a Décsi Gyula és Péter Gábor által szervezett „sajtótájékoztatót”, amelyet a tervezett per előtt tartottak: „A csoport élén Kiss Szaléz állt. Reverendája sárosan, gyűrötten lötyögött. Arcán ökölnyi kék foltok éktelenkedtek. […] A feszült csendet Décsi Gyula törte meg. – Kiss Szaléz! Beismeri mindazt, amit már jegyzőkönyvbe mondott? Nyöszörgő hang volt a válasz. – Hangosabban! – kiáltotta a háttérből Janikovszki Béla ezredes. – Mindent beismerek. – Beismeri, hogy a felszabadító szovjet hadsereg katonáit mészárolták le? Beismeri, hogy meg akarták dönteni a magyar demokráciát és a köztársaságot? – Kérem szépen, szólt közbe síri hangon az egyik diákgyerek külsejű „merénylő”. – Mit akarsz? – harsogott rá Zoltán Imre főhadnagy. – Kérem szépen, mi nem… – Állj! – A többi drámai gyorsasággal pörgött. Egy Darvas és egy Fehér nevű nyomozó hadnagy megragadta a fiút, és kituszkolta a szobából. Két ajtócsapódást hallottunk, utána a fal ütemesen rengeni kezdett. Tompa, hörgésszerű sikoly hallatszott, odaát vadul zuhogott a gumibot.”
Kiss Szaléz egyik szerzetes rabtársa, Farkas Jozafát leveléből ismeretes, hogy május 18-án szállították az orosz hatóságok Vilma királynő út 33. alatti börtönébe, ahonnan augusztus 17-én a Konti utcai orosz ügyészségre került. A visszaemlékező szemtanúk elbeszéléséből tudjuk, hogy a „kihallgatásokra” egy idő múlva már csak mankón tudott elvánszorogni, mivel orosz szokás szerint a talpát gumibotozták és a körmeit tépték le. Bauer Miklós százados javaslatára vizet csöpögtettek a fejére, majd egy, a fejére húzott vödröt gumibottal döngettek, hogy megőrüljön.
Négy halálos ítélet született, a legenyhébb büntetést a kiskorúak kapták: hét évet szovjet lágerben. Több gyerek ott is halt meg az orosz táborokban, de Antal József Lajos joghallgató sem tért vissza a Szovjetunióból. Az ítélethirdetésnél tolmács sem volt jelen, a magyarul nem tudó bírák kézfeltartással mutatták a büntetést. A 14–17 éves gyerekek azt gondolták, hónapot mutatnak. Később tudták meg, hogy évet…
Kiss Szalézt 1946 októberében végezték ki Sopronkőhidán. Rabtársai visszaemlékezései alapján valószínű, hogy vagy a kihallgatás során szerzett sérülésekbe halt bele, vagy a vénájába fecskendezett levegőinjekcióval vetettek véget életének.
Varga László ebben az ügyben a legnagyobb igyekezet mellett sem tudott segíteni, de minden tőle telhetőt megtett, messze azon túl, ami elvárható lett volna. Amikor kiderült, hogy teljesen tehetetlen, mert védencét az akkori büntetőjog megszegésével idegen állam hatóságának adták át, még az Igazságügyi Minisztériumban is érdeklődött. Nem találtak semmiféle megoldást: a békeszerződés megkötéséig a megszállók azt cselekedtek, amit akartak. Hamarosan kiderült, hogy a helyzeten nem sokat változtatott a békeszerződés megkötése sem, és Varga László 1948-ban kénytelen volt elhagyni az országot.